városreceptek a balkánon

A balkáni fővárosok építészeti- és designkultúrájában kalandozó sorozatunk ezúttal a legtöbbet szenvedett települést, Szarajevót veszi szemügyre. Míg Jugoszlávia felbomlása után a legtöbb balkáni állam előtt, kisebb-nagyobb kitérőkkel, de megnyílt az EU-ba vezető út, addig Szarajevót a kilencvenes évek első felében porig rombolták a szerb seregek bombái. Az elmúlt 15 év alatt azonban szinte teljesen újjáépült, és bár 310 ezres lakossága meg sem közelíti a háború előtti több mint félmilliós számot, Szarajevó ma a Balkán egyik legizgalmasabb városa.

Szarajevó látképe. Fotó: watchsmart, flickr.com

Bosznia-Hercegovina mai fővárosának alapjait a 15. században tette le Bosznia első ottomán kormányzója, aki néhány közeli falut formált tartományi fővárossá méltó központ (mecset, piac, fürdő és saját palotája, törökül a város mai nevét is adó Szaraj építésével). A város gyors növekedésnek indult, az 1600-as évek közepére Isztambul után a Balkán második legméretesebb településévé duzzadt, 80 ezer lakossal. Savoyai Jenő 1697-es ostromát követően azonban központi szerepét sosem nyerte vissza. A 19. század közepére újra regionális központtá erősödött, majd amikor az Osztrák-Magyar Monarchia 1878-ban annektálta Boszniát, újra fejlődésnek indult - ám ezúttal más irányba.

A régió egyik legnehezebb helyzetű országában folytatjuk a Balkán fővárosait építészet és design szempontjából vizsgáló, Belgráddal indított sorozatunkat. Az európai és atlanti integrációra törekvő országnak a görögök tesznek keresztbe folyamatosan, akik attól tartva, hogy Macedónia területi követelésekkel lép fel, nemcsak a hivatalos névválasztást lehetetlenítették el, de a NATO- és EU-csatlakozást is blokkolják, sőt, a zászlót és a címert is meg kellett változtatni követelésükre. A macedónok viszont besokalltak és a fővárosban nagyszabású építkezésekkel igyekeznek bizonyítani saját ősi és nemes mivoltukat – kétes eredménnyel.

A török időkből származó óváros Szkopjéban. Kép: Wikipédia

Pedig Skopje nagy múltjához nem fér kétség, hiszen a város központjában bárki megcsodálhatja a római kori Scupi erődítésének maradványait. Az időszámításunk szerinti első évezredben Scupi sokszor gazdát cserélt, néhány évszázadig bizánci légiók szállásaként szolgált, rövid időre pedig az első bolgár királyság székhelyének számított. A város és a régió feletti szerb-bolgár viszályokat a török hódítás hűtötte le: az ottomán sereg 1392-ben volnult be Szkopjéba és ötszáz évig nem is távozott. A város nagyszámú török emléke ennek az időszaknak köszönhető, jelentőségét azonban lassan teljesen elvesztette; a 19. századra alig tízezren laktak az akkor Üsküb névre hallgató településen.

Nem is olyan régen még a gyanús üzleti ügyletek és a képeken festői, de elhanyagolt és élhetetlenül koszos sikátorok szinonimája volt a Balkán szó. A délkelet-európai régiót azonban a kontinens egyik potenciális húzórégiójaként tartják számon, hiszen a felzárkózáshoz komoly gazdasági fejlődésre van szükség. Ezt a helyzetet az építészet és a design terén eltérő módon kezelik országonként: akad, ahol neves nyugati mestereket hívnak meg saját európaiságuk bizonyítására, másutt a többezer éves nemzeti múlt sosem létezett emlékeit építik. A balkáni nagyvárosok receptúrái tanulságos, olykor szórakoztató, máskor elborzasztó történetek, amiket érdemes ismerni. Sorozatunkban ezeket mutatjuk be, egy-egy főváros esetében tíz helyi „leg” segítségével.

Belgrád, a Szent Száva templom, a Szerb Nemzeti Könyvtár és a stadion a távolból. Kép: Vlada Marinković, Wikipédia

A Financial Times 2007-ben Belgrádot nevezte meg A jövő délkelet-európai városának – egy cím, amelyet a belgrádi turisztikai és gazdasági hivatalok azóta is büszkén használnak. Nem csoda: alig néhány évvel jártak a Milošević-rezsim bukása után, a városban még a NATO-bombázás romjaival, egy kaotikus és véres demokratikus átalakulás közepén. A politikai helyzet azóta, ha lehet, Koszovó önállósodásával csak bonyolultabb lett, ám a design és az építészet terén Belgrád kétségtelenül vezető szerepre tör a régióban.