Az új parlament május 14-én tartotta meg alakuló ülését, és a kormány testületei is hamarosan felállnak. Kétszer hét kiemelkedő fontosságú fővárosi projektet gyűjtöttünk össze, amelyek megoldása vagy befejezése már az új állami és helyi kormányzati szervekre vár. A lista még így sem reprezentatív, de ha ezekben sikerült előrelépni, az hatalmas eredmény lenne. Kíváncsian várjuk az új fejleményeket!
Óbudai Gázgyár

Álmodtak már bele egyetemet, múzeumot és kulturális központot is - ám a területen változatlanul a gaz a meghatározó. A legutóbbi hasznosítási tervek kapcsán a kerületi önkormányzat 2007-ben 3 éves változtatási tilalmat rendelt el, mivel először az odavezető utat szeretnék rendben látni, mielőtt bármilyen beruházás elindul. Az óraház és a víz- és kátránytornyok is védelem alatt állnak, csakúgy, mint a szomszédos gázgyári lakótelep. Megvan még az a több mint száz éves generátor is, amelynek beindításával először sikerült árammal ellátni a lakossság egy részét a második világháború végeztével. Ráadásul még római kori emlékeket is rejthet a föld, ezért egy új fejlesztés három korszak építészetét egyesíthetné (akár a Hajógyári szigeten). A beruházás megindulását nehezíti, hogy kb. ötmilliárd forintba kerülne a terület szennyezett talajának rendezése. Pedig a Gázgyár újjáépítés után felvehetné a versenyt a Millenárissal... Reménnyel kecsegtet, hogy a szomszédban épül a Graphisoft atyjaként ismert Bojár Gábor gründolta magániskola, azAquincumi Technológiai Intézet.













