városfejlesztés

tag: városfejlesztés

2010.03.03 12:05 - hg

Újragondolnák az Üllői úti villamos szerepét

Az Üllői útról hiányzik minden olyan elem, ami vonzóvá tehetné az emberek számára, és érdemes lenne újragondolni a villamosvonal visszaépítését, vagy trolival való pótlását is. Ebben egyetértettek a résztvevők a REevolutio Consulting és a XVIII. kerületi önkormányzat által szervezett fórumon. Szóba került az is, hogy a Határ úr környékére jelenleg készítik elő az építészeti tervpályázatot. A sajtóközlemény alább olvasható.

2010.02.26 10:07 - hg

Városi Ötletpékségben gyúrják össze Pécset

A British Council 17 nemzetközi szakember részvételével március 3-5 között Pécsett indítja el legújabb programját, melynek neve Városi Ötletpékség. A Kreatív Városok átfogó program részeként megvalósuló eseményen a helyi civilek, városvezetők és a külföldi szakemberek közösen keresnek kreatív megoldásokat olyan kihívásokra mint a közösségi terek és közösségek közötti kapcsolatok fejlesztése.

2010.02.18 13:19 - hg

Összefogás az Üllői útért

A REevolutio Consulting kezdeményezésére párbeszéd kezdődik az Üllői út revitalizációjáról. A településfejlesztési tanácsadócég célja, hogy a Főváros, valamint az összes érintett kerület, a lakosság és a vállalkozók bevonásával közös gondolkodás induljon el, amelynek eredményeként megújulhat Budapest egyik leghosszabb és legforgalmasabb sugárútja.

2010.02.17 20:15 - hg

Új Ferenciek tere és integráló szökőkút-emlékmű a Szabadság téren

Befejezéséhez közeledik a Belváros Új Főutcája program első üteme. Az átadás a tervezett május helyett már áprilisban várható – mindezt Rogán Antal, az V. került polgármestere jelentette be a FUGA-ban Cselovszky Zoltán főépítésszel közösen tartott sajtótájékoztatón. A beruházás egyik leglátványosabb eleme a Főutca végpontján, a Szabadság téren felépítendő szökőkút lesz, amely az építtetők szándéka szerint a szovjet emlékmű alternatívájaként egyfajta nem megosztó, hanem integráló emlékmű lesz. A rendezvényen emellett szó esett egy másik izgalmas tervezett fejlesztésről, a tervek szerint teljesen átalakuló Ferenciek teréről is.

2010.01.07 17:29 - hg

2,2 milliárdból újul meg Salgótarján belvárosa

Kormányzati támogatással és jelentős önerővel újulhat meg a közeljövőben Salgótarján ma már történelmi, javarészt a hatvanas években emelt belvárosa. Az első ütemben helyreállítják a Nógrádi Történeti Múzeum, az Apolló Mozi és a megkopott patinájú Karancs Szálló épületeit, újjáépül a Múzeum tér és mélygarázs kerül Fő tér egy része alá, ami a második ütemben szintén új arcot kap.

2010.01.07 10:54 - hg

Gegesy Ferenc és Tarlós István a Szabad Európa Társaság rendezvényén

Két, négyszer újraválasztott első ember a jó polgármester titkáról január 12-én a Merlin Színházban.

2009.11.19 20:32 - Ongrádi Melinda

Megszépülnek London utcái és terei

Boris Johnson londoni polgármester néhány napja ismertette azt az átfogó programot, amelynek köszönhetően az elkövetkezendő három évben a világváros számos köztere megszépül majd, üdítő oázist képezve a nagyvárosi dzsungelben. A politikus kifejtette azt a szándékot, hogy a városban olyan közösségi tereket hozzanak létre, amelyeket mindenki szívesen használ.

2009.10.19 20:17 - hg

Videón a budapesti olimpia

Csepel hosszútávú fejlesztési terve 2020-ban olimpiával számol a sziget északi részén; a terveket nemrég részletesen bemutattuk a hg.hu-n. A Naos felkérésére látványos videóanyagot is összeállított az urbansimulations, amely a spanyol cég honlapján megtekinthető. A kisfilm áttekintést ad a terület történeti fejlődéséről, és bemutatja a tervezett lakó- és sportberuházásokat is.

2009.10.14 21:45 - Ongrádi Melinda

Csepel 2020: olimpia, víziváros, Manhattan

Olimpiai stadion, magasházak és vízmedencék: ilyen lehet Csepel 2020-ban, ha Budapesten rendeznék az olimpiát.

2009.10.12 20:27 - hg

Magyarország lehetne a térség motorja

A ReEvolutio Regionális Fejlesztési Konferenciát 2009. október 20-án rendezik Szegeden.

KERESÉS