Magyar design nem volt, hanem lesz! A hazai kreatív szakmák helyzetével kapcsolatban általában siránkozni szokás, pedig minden évben száznál is több diák szerez diplomát a design, az építészet vagy a vizuális kommunikáció terén - és bizony, közöttük akadnak kiemelkedő tehetségek is. Hagyományteremtő szándékkal idén először közöljük annak a tíz, 2009-ben diplomázott ifjú kreatívnak a listáját, akiket kiemelkedőnek tartunk ebben a mezőnyben.

A listát igyekeztünk reprezentatív igénnyel összeállítani; a diplomamunka mellett sokat számított az is, ki milyen szakmai teljesítménnyel, esetleg pályázati eredményekkel büszkélkedhet. Tehetségnek, szorgalomnak és egyedi látásmódnak sincs az alábbiak közül senki híjában. Szerencsére nem csak az alábbi tízekre lehetünk büszkék - rájuk viszont, úgy gondoljuk, fenntartás nélkül.




