pécs

Várhatóan nemsokára nálunk is elfogadják az új uniós épületenergetikai diretktíva alapján készült szabályozást, miszerint 2020-tól csak közel nulla károsanyag-kibocsátású lakóépületeket lehet megépíteni, ez a középületekre pedig már 2018-tól vonatkozik. Ez a határidő nagyon rövidnek tűnhet, pedig már így is éveket késett. Magyarország szén-dioxid kibocsátásának mintegy 50%-a az épületektől és az építőipartól származtatható, ezért a spórolást itt érdemes kezdeni. De vajon fel van-e készülve a magyar építésztársadalom és az építészoktatás a megváltozott feladatkör ellátására?

High-tech homlokzat, élő falak: egy jó példa Kínából - BDP - kép: BDP

Magyarországon hét egyetem műszaki- és építészkarain folyik ma építészoktatás, melyek között találunk művészi és mérnöki szakokat is. Építőművész diplomát ma Pécsett, Sopronban és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen lehet szerezni, építészmérnöknek pedig szintén Pécsett, Debrecenben, Győrben és Budapesten két egyetemen tanulhat az ember. Ezek közül nagyságában és az egy évfolyamra felvett hallgatók számában egyaránt a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara az első, ahol évente mintegy 250 diák kezdi el a tanulmányait. A vezető szerepnek megfelelően Magyarország legnagyobb egyetemének karától, azaz tőlük várnánk a kezdeményezést, és a példamutatást az energiahatékony építészeti tervezésre való oktatás terén. Mégis úgy tűnik, a megváltozott követelményekre a kisebb egyetemek gyorsabban tudtak reagálni: Pécsett már elindult az Energiadesign Tanszék, ifj. Kistelegdi István vezetésével, Debrecenben pedig Farsang Attila passzívház-csomópontokat rajzoltat a diákokkal az épületszerkezettan órán.

Csütörtökön debütált a Zsolnay Kulturális Negyed család- és gyártörténeti kiállítása, amellyel lezárult a hosszú évekkel ezelőtt a Pécs2010 program kulcselemeként indult fejlesztés. A megnyitó apropója a hamarosan kezdődő  I. Zsolnay Fesztivál. A ma a gyár volt területén található, majd 80 000 négyzetméter alapterületű Zsolnay Kulturális Negyed olyan komplex egész, amely részegységeivel nemcsak kulturális és építészeti, de a Zsolnay család örökségének megőrzése szempontjából is fontos része Pécsnek. 

A cél: a család múltjának, eddigi hagyatékának bemutatása az innováció és a kreativitás jegyében. Utóbbi kettőre – a mai kor emberét elnézve – igenis szükség van, a fogyasztói szokások megváltozásával már nem elég a nyers információ-átadás, egy színes-szagos, kézzelfogható és látványgazdag élményt kell az odalátogatónak nyújtani. A csütörtöki bejáráson mi is részt vettünk - benyomásaink alapján állíthatjuk: úgy tűnik: a célt sikerült elérni.

25+1 budapesti és 9 pécsi helyszínen találkozhatunk idén tavasszal kortárs művészekkel a PortfolioPoints szervezésében április 18-tól. A központi kiállítások a Design Terminálban várják az érdeklődőket, de lesz megnyitó és záróbuli is!

A Zsolnay Patrizia Guccival való együttműködésének hírére a hg.hu-n és szakmai körökben is parázs viták alakultak ki. A vita nem is igazán a tervezés milyenségére, a készlet küllemére vonatkozott, hanem inkább magára a stratégiai döntésre. Design managerként (bármilyen hihetetlen, ilyen szakma van) amikor megláttam a hírekben, ez kezdett el foglalkoztatni igazán, mert gyakorlatilag állatorvosi lónak tekinthető a magyar cégek nagy részének designhoz és innovációhoz való hozzáállásában. (Le kell szögeznem, hogy nem irigység vagy személyes sértettség vezetett a kritikámhoz, soha nem álltam semmilyen kapcsolatban a Zsolnayval, egyszerű szakmai kíváncsiságról van szó).

Adott két történelmi múltú, családi vállalkozásként induló, világhíres cég és ezek együttműködése, ami tényleg jó ötletnek tűnik, de itt sokkal árnyaltabb a kép. Jól tudjuk, hogy a magyar ipar tulajdonképpen halott. Bár mindenünk megvolt ahhoz, hogy tényleg sikeresek legyünk világszerte a szilikáttervezésben, ez a rendszerváltás után nem így alakult. A gyárak néhány kivétellel gyakorlatilag már csak romok, a nagy manufaktúrák nem tudtak váltani, frissíteni, ezért az eladások meglehetősen lecsökkentek, akik megmaradtak, nagyon kicsi szegmensnek gyártanak, általában luxus kategóriában, külföldieknek. Luxustárgyakról még designer szemmel is nagyon nehéz kritikát, értékítéletet megfogalmazni, pláne a jövőbeli eladásokkal kapcsolatban. Ezért az esztétikával különösebben én sem szeretnék foglalkozni; a Zsolnay by Patricia Gucci kollekció olyan, amilyen, valakinek tetszik, valakinek nem. Nekem nem, mert semmiféle új, izgalmas, de még különösebb kifinomultság sincs benne, a színek se nem klasszikusak, se nem divatosak – de ez a vita szempontjából szinte teljesen lényegtelen.

A több mint 150 éves pécsi Zsolnay gyár az egyik legfontosabb hungarikum a termékdesign területén. A cég a századfordulós fénykor idején a kor legnevesebb művészeivel: Rippl-Rónai Józseffel, Walter Crane-nel, Lechner Ödönnel dolgozott együtt. A legutóbbi években a Zoób Katival közösen készített ékszerkollekcióval sikerült nagyobb visszhangot kiváltaniuk; erre most Patricia Guccival, a Gucci család negyedik generációjának tagjával tromfolnak rá. A cégvezetés reményei szerint ez lehet az első lépés az „új Zsolnay” felé. Bár a kollekció biztosan nem győz meg mindenkit, az irány legalábbis jónak tűnik.

Péterné Marosy Katalin, a vállalat vezérigazgatója 2009-ben találkozott először Patriziával a művésznő kiállításán, aki a budapesti Opera Galériában állított ki. A vezérigazgatónak saját bevallása szerint megtetszett a képek hangulata és színvilága, nem csoda hát, hogy mikor a megnyitó után beszédbe elegyedtek, igen hamar az együttdolgozás lehetőségeire terelődött a téma. Patrizia Gucci ezután Pécsre látogatott, ahol a vállalat addigi munkásságát és az alkalmazott technológiákat tanulmányozta, majd a közösen kitalált irányelvek alapján belekezdett a tervezésbe.

A képregény szóról sokaknak még ma is Donald kacsa, a Pókember és Garfield jut az eszébe - itthon azonban a híres figurák komoly vetélytársakra akadtak: a zacskófejű Rizsa, a láncfűrészes pingvin vagy a Butapest-sorozat szereplői Gróf Balázsnak köszönhetően már több mint tíz éve az ország kedvenc karakterei, akikkel legalább az Est lapok kockáin mindenki találkozott már. Balázs nem szereti, ha a képregényt az olvasni nem tudó gyerekek műfajának tartják - csípősen humoros, közéleti témájú rajzai persze távolról sem emlékeztetnek ilyesmire. Ő tette itthon ismertté a néhány kockás rajzokat, a stripeket, amelyekben - akár egy publicista - hétről hétre társadalomkritikus, mindig aktuális és utánozhatatlanul vicces jelenetekben közli véleményét.

Balázs Pécsen él, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett, képregényes karrierjét is a dél-dunántúli városban, a Pécsi Estnél kezdte 1996-ban. Azóta rendszeresen publikált az Est lapokban, a Wanted, az Enigma, a Roham és a szlovén Stripburger magazinokban, 2005-ben pedig két könyve jelent meg: a - szintén pécsi illetőségű - HétköznaPICSAlódások zenekarról szóló "A Mecsek legalja", és az addigi képregényeit összefoglaló "Képregények". Balázs emellett animációiban életre is kelti rajzait: számos videoklipet készített már, például a Heaven Street Seven, a Junkies, a Blind Myself vagy a Magashegyi Underground zenekarok számára, és animációs kisfilmeket az M1 és a TV2 televízióknak, de neki köszönhetjük a Willy bácsi meséi, a Meteorológus Mihály és A láncfűrészes pingvin sorozatokat is. Legfrissebb projektje is egy animációs sorozat: idén márciusban debütál Pécs egyik nevezetes alakjáról, a Rockfaterről készülő rajzfilmsorozata. 

Cikkünkben a Rockfater trailerjét is megmutatjuk, Balázst azonban most kivételesen nem szakmai titkokról faggattuk: megtudtuk tőle, hogy mit tenne, ha ő lenne a Trafó új igazgatója, sőt, azt is elárulta, hogy hova megy bulizni ezen a hétvégén. Nem meglepő módon az egyik eddigi legviccesebb 9 kérdéses villáminterjúnk következik.

Eredményt hirdettek a pécsi EKF-beruházásokkal kapcsolatban kiírt, rendhagyó kritikai pályázaton, az Építő véleményen. A százezer forintos első díjat Both Vilma, a második és harmadik díjat Graf Orsolya és Bardóczi Sándor kapták, emellett 12 különdíjat is kiosztott a zsűri. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk! A szövegek az EKF-falon olvashatóak (zárójelentés linkekkel alább).

Valószínűleg Barbie-baba keze is jócskán benne van abban, hogy ma milyen asszociációkat idéz fel bennünk a rózsaszín árnyalat, és talán a legritkább esetben jutnak elsőként eszünkbe pink porcelánok. Az idén elkészült pécsi Zsolnay Kulturális Negyed első – és várhatóan állandó - december 21-én megnyitott kiállításán most mégis olyan, 1880-tól több évtizeden át gyártott mindennapos használatra szánt tárgyakban gyönyörködhetünk, amelyeket végtelen gazdag árnyalataiban borít be ez a különleges színű máz. 

Winkler Barnabás építész kitartó gyűjtőszenvedélyének hála, a gyár klasszikus korszakának rózsaszín mázas tárgyait egy több mint ezer darabos páratlan gyűjteményben láthatjuk együtt. A boldogságérzetünkhöz kötődő színnel/mázzal bevont tárgytömeg atlantiszi mélységbe süllyedt nyugodt, derűs világba vezet vissza bennünket. Zsolnay tárgyai a jó ízlés határain belül tesznek eleget a „kellemes látvány” követelményeinek. Színhasználata bizonyos szempontból ellent is mond mindannak, amit a rózsaszín kultúrtörténetéről tudunk.

Augusztus 31-én új műalkotást avattak Pécs egyik lakótelepén. Uránváros nem rég felújított főterén Makra Zoltán és Palatinus Dóra, 37m² c. műve a bányászlakótelep egyik tipikusnak számító, harminchét négyzetméteres lakását ábrázolja. Pontosabban fogalmazva az acélvázra épített köztéri installáció nem ábrázol, hanem egy lakótelepi lakás térbeli dimenzióit jeleníti meg 1:1-es méretarányban. A konyha, a fürdő, a folyosó valamint a „másfél” szoba pontosan olyan elrendezésben jelenik meg benne, amint azt egy lakótelepi lakásban találnánk. Egyedül a térbeli pozíció változik, miközben a műtárgylakás kibillen a derékszögű rendszerből és egyik sarkával a járdaszint alá süllyed.

Az új pécsi műalkotás a köztéri művészet fejlesztése érdekében kiírt nemzetközi pályázat eredményeképpen született meg. Pályázatot a Dél-dunántúli Építész Kamara és az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvány 2010-ben Victor Vasarely nevével hirdette meg. A látszat ellenére a kiírás nem keresett kapcsolatot Vasarely alkotói tevékenységével csupán a kezdeményezés partnere és a nemzetközi figyelem megszerzése érdekében vette fel a pályázat a Pécsen született művész nevét. Kiírók a városi terek társadalmi szerepének hiányosságaira hívták fel a figyelmet és a közterek használati funkcióinak újragondolására szólítottak fel. Olyan művészeti beavatkozásokat vártak, melyek lehetőséget teremtenek társadalmi vagy szociális kérdések tematizálására és interakciót keresnek a térhasználókkal. A pályázati kiírás a maga szerény eszközeivel éppen azokat a szemléleti megközelítéseket próbálta népszerűsíteni, melyek az elmúlt 20 évben nehezen érvényesültek a hazai köztér-átalakítások gyakorlatában (pályázati kiírás szövege: www.ek2010.hu).

Akad, amelyik csak tavaly óta, de olyan is, ami 35 éve várja a csodát: a magyar városok tele vannak elhagyatott, pusztuló szállodákkal. A vidéki városok történelmi szállóinak megüresedését az autózás elterjedése és a szállóvendégek szokásainak átalakulása indokolja, de, akárcsak Budapesten, olykor különféle pénzügyi machinációk is szerepet játszanak. A cikkünkben bemutatott tíz szálloda egytől-egyig sajátos történet, egyben viszont megegyeznek: mindegyik épület jobbat érdemelne a jelenlegi sorsánál.

Kass (Hungária) Szálloda, Szeged
Mióta üres: 1976 óta

Az 1897-ben, Steinhardt Antal tervei szerint a Tisza partján épült szállodát Szeged egyik legszebb, legendás épületeként ismerik. Harmincöt évvel ezelőtti bezárása óta egymást érik a tervek és kezdeményezések, hogy megújuljon, 1988-ban már meg is indultak a munkák, így legalább kívülről elfogadható állapotban van. Legendás bálterme és a 6396 négyzetméteres épület többi része azonban máig zárva. A jelenlegi tulajdonos, a Quaestor Csoport eleinte irodaházként szerette volna felújítani, a báltermet rendezvényhelyszínként üzemeltetve, majd mégis szállodaként való hasznosításhoz pályáztak uniós forrásokra. A kétmilliárdos beruházáshoz hatszáz milliós uniós támogatás járult volna – a beruházás mégis elmaradt. A cég most inkább szabadulna az épülettől, többféle hasznosítási módot tartva lehetségesnek.