Az Odooprojectről, és eredményes madridi szereplésükről már beszámoltunk, most pedig azt a hírt jelenthetjük be, hogy a ház hazaért a versenyről, és felépítették a Műegyetem kertjében. A további két évben kutatások és kísérletek helyszíne lesz, és egy büszke mosolyt csal majd minden jóérzésű műegyetemista arcára, amikor elhalad mellette az órájára sietve. De ahhoz, hogy valóban megértsük a magyar csapat sikerét a nemzetközi innovációs versenyen, és hogy felfogjuk a projekt jelentőségét a magyar mérnökképzésben, vissza kell fejtenünk az utóbbi két év történéseit.

Ahhoz, hogy az Odoo ház most ott állhasson a Műegyetem kertjében, rengeteg ember erőfeszítése és kitartása kellett egészen az utolsó pillanatig - közöttük vannak olyanok, akik az első pillanat óta dolgoznak a projektben, de olyanok is akadnak, akik idén júniusban, talán a legnagyobb hajrá idején csatlakoztak. De vajon mi motiválta ezeket az embereket abban, hogy egyetemi tanulmányaik vagy munkájuk mellett ennyi időt szánjanak valamire, aminek konkrét profitját elég nehéz megfogni?











