maróti géza

Hogy kerül Mexikóvárosba egy magyar építész? Pontosítsunk: hogy kerül Mexikóvárosba az egyik legjobb magyar építész tán főműve, a hazai szecesszió kiemelkedő alkotása? Maróti Géza és a Palacio de Bellas Artes története kevéssé ismert, de lenyűgözően érdekes szelete a magyar művészetek történetének.

Mexikó viharos 20. századi történelme nem kedvezett a főváros legismertebb építészeti emlékének. Az 1900-as évek elején építeni kezdett, monumentális Szépművészetek Házát csak 1934-ben nyitották meg – időközben lezajlott egy „igazi” forradalom, földesurak lemészárolásával, bankok államosításával és alaposan elhúzódó válsággal. A Nemzeti Színházat és Operaházat magába fogadó épület mai képe az idők zűrzavarosságát tükrözi.

A magyar szecesszió művészetének emblematikus darabja az a Zsolnay-kút, amely az 1906-os milánói világkiállítás nagy sikerű magyar pavilonjának éke volt. Története és példányainak mai sorsa egyszersmind jól példázza, hogy kulturális örökségünkre bizony érdemes lenne jobban figyelni…

Az 1906-os, Milánóban rendezett világkiállítás magyar pavilonjának leglátványosabb része a pécsi Zsolnay-gyár eozinos csempéivel és márványlapokkal borított díszterme volt. Közepén állott a szecessziós kerámiaművészet remeke: a víztükör fölé emelkedő, kör alakú talapzaton álló díszkút, amelyet fémfényű eozinos mázzal bevont vadkacsafigurák ékesítettek. A különleges máznak köszönhetően a színpompás récék a kút peremén, az aláhulló vízfüggönyben szinte lebegtek, mozogtak a térben.

A világkiállításokra mindig is jellemző volt, hogy a kiállítók extrémebbnél extrémebb pavilonokkal vonulnak fel. Az adott korszak művészi elvárásait tükröző, egyedi tervezésű épületek nemegyszer szenzációként jelentek meg a kiállítási területeken. Az első világkiállítást 1851-ben Londonban Viktória királynő nyitotta meg. A grandiózus, acélszerkezetű üvegépítményben megrendezett esemény, a Grand Exhibition nyitánya lett a 19. és 20. századi seregszemléknek. Paxton Hyde parkban felépített híres Kristálypalotáját, az eseménynek helyet adó építményt lebontották, és sajnos ez a sors várt nem egy későbbi, hasonló funkciójú épületre is, jóllehet építészetileg korszakuk kiemelkedő alkotásai közé tartoztak.

Az állami reprezentáció épületei sajátos, kísérletező tervezést jelentettek az építészeknek, ezért is figyelemre méltóak. Önálló kiállítási pavilonok felépítése csak a 19. század végén vált általánossá. Az építészeti tervezés mellett nem egyszer az installációk, a kiállítási bútorzat, valamint a kiállítási tárgyak elhelyezése is az építészek feladata volt.