magazin

A tervezett budapesti múzeumi negyed várható urbanisztikai hatásai és a hazai képzőművészeti élet legbefolyásosabb szereplője; magyar régészek nemzetközi munkái és holland múzeumok internetes tevékenysége; Kína sokszínű múzeumi világa és a budapesti Füvészkert; Pannónia római kori emlékei és a tavalyi év MúzeumCafé-díjasa; a rendszerváltás előtti „rizikós” kiállítások és a Holokauszt Emlékközpont megújulása – mindez, és még sok minden más érdekesség a múzeumok világából a MúzeumCafé most megjelent legújabb számában.

Április 21-én a Merlinben mutatja be a the Room csapata a legújabb, tavasz-nyári lapszámát a magazinnak. A magazin két kulcsfigurájával, Tóth Alival és Virág Anikóval még az adott szám készítési munkálatai közben beszélgettünk. Az interjú itt olvasható, a parti részletei pedig a lent.

Baán László és Willian Kentridge, azaz az új múzeumnegyed tervei és egy világsztár Magyarországon; Komárom és Komarno, azaz múzeumok egymással szemben a Duna két oldalán, műtárgyak és gigabájtok, azaz múzeumi digitalizáció Magyarországon, a 20. és a 21. század háza, azaz hogyan újult meg a kortárs művészet bemutatóhelye Bécsben. Mindez és még sok minden más, azaz a MúzeumCafé most megjelent február-márciusi száma – mostantól az eddig elérhetőségek mellett már a nagyobb újságboltokban is!

A balkáni országok építészetéről jobb esetben is a különösebb rendszer nélkül egymás hegyére-hátára épített, festői képet adó, de igencsak omladozó állapotú városnegyedek juthatnak eszünkbe. Városreceptek a Balkánon sorozatunkkal igyekszünk ez ellen tenni valamit, de ettől függetlenül nyilvánvaló: az elmúlt két évtizedben a horvát és a szlovén kortárs építészet igencsak feltört, és Nyugat-Európa szerte számon tartott épületeket produkált. Lassan a regionális piac is átformálódik: erre mutat példát az a Bosznia-Hercegovinában felépült vidéki majorság, amelyet egy zágbári építésziroda tervezett.

A Hercegovina nyugati részén, közvetlenül a horvát határ mellett fekvő Bijaca csak első pillantásra eldugott hely. Nincs messze a tengerpart (beleértve a bosnyák fennhatóság alatt álló, rövidke szakaszt is), a legközelebbi nagyváros pedig a háborús sérüléseiből lassan magához térő Mostar, amelyhez épp a neves katolikus zarándokhelyen, Medzsugorjén keresztül vezet az út. A főváros, Szarajevó autóval így is több óra, igaz, az út lenyűgöző, szilás tájakon kanyarog. Aki egyszer megteszi ezt a távolságot, azonnal megérti, miért vásárol valaki Bijaca elhagyatott környékén birtokot magának.

Az elsüllyedt települések évezredek óta izgatják az emberi fantáziát. Atlantisz legendáját látszólag alátámasztják az utóbbi években előkerült leletek, például az indiai Cambay-öbölben fellelt, 9500 évesre becsült város, vagy a mesterségesnek gyanított Yonagumi-sziklaformáció. De nem kell ilyen messzire visszamennünk az időben, hiszen például a Németalföldön több tucat település tűnt el örökre a középkorban a be-betörő tenger miatt. A 20. században pedig immár nem a természet, hanem az azt megváltoztatni kívánó ember ítélte pusztulásra települések tucatjait, épületek ezreit. Ezekből válogattunk össze tízet, elpusztulásuk időrendi sorrendjében.

Szent Miklós templom, Kaljazin, Oroszország

Kaljazin a Volga 1917-es áradása idején, a háttérben a kolostor. Kép: Wikipédia

A Szent Miklós-templom harangtornya ma, a köré épített kis szigettel. Kép: Sergey Ashmarin, Wikipédia

A 15. században alapított kaljazini Makarjevszkij-kolostor számos értékes építészeti részlettel bővült az évszázadok során, mindaddig, amíg 1939-ben Sztálin el nem rendelte a Uglicsi-víztározó megépítését. A vízfelszín alá kerülő épületeket, így a kolostort is elbontották, a 18. század végén épített, későbarokk templomtorony kivételével, amely köré kis szigetet építettek – így a csónakázók akár ki is köthetnek. Az elsüllyedt kolostor egyetlen építészeti emléke a cári Oroszország építészeti szimbólumává vált. Manapság a kis szigeten rendszeresen tartanak istentiszteletet.

Egy novemberi kormányhatározat alapján május végéig el kell készíteni a Budai Vár 25 éves fejlesztési stratégiáját a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A munka rohamtempóban folyik, de az már most látszik, hogy a kijelölt dátum nem tartható: addigra legfeljebb az stratégia elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárásnak lesz eredménye. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze: az építészek átfogó ingatlanfejlesztési koncepciót és komoly új beruházásokat látnának szívesen, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pedig a műemléki szakmunkákat tartja elsődlegesnek. Ha záros határidőn belül nem derül egy kézbe a Várral kapcsolatos kompetencia, az eddigi történések tanulságai, például a Nemzeti Galéria esetleges költözésének bejelentése, illetve a Várkert Bazár tervpályázat nélkül, kétéves határidővel időzített helyreállítása alapján valaki biztosan pórul fog járni.

A budai Vár megújításának koordinálásával megbízott miniszteri biztos, Zumbok Ferenc az eddigi koncepcióvázlatok szakmai bírálatára kérte fel a Magyar Urbanisztikai Társaságot (MUT), amely nem volt rest a kapott anyagokat nyilvánosságra hozni saját honlapján. A 2010-es, sikertelennek nyilvánított pályázaton induló KÖZTI, valamint a Zoboki-Demeter és Társai építészirodák pályamunkái mellett így vált olvashatóvá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2006-ban készített szakanyaga, amely még a Vár rendbetételét 2012-re megcélzó, 2004-ben született kormányhatározat gyümölcse. Bár látszólag nem sok történt azóta a Várban, azt érdemes tudni, hogy ennek a kormányhatározatnak köszönhetően indult meg a Mátyás-templom felújítása, a Szent György téri romok rendbetételére pedig forrást is sikerült szerezni – igaz, ez azóta elúszott.

A berlini Museuminsel és a verőcei Gorka-villa; emlékszobák Szekszárdon és egy kulturális központként megújuló kastény Tiszadobon; egy brit művészettörténész Közép-Európa és benne Magyarország művészetéről és egy határon túli magyar múzeumigazgató intézménye megújulásáról; Ferenczy Károly a Nemzeti Galériában és pécsi tárlatvezetések hallássérülteknek jelnyelven. Ezek és még sok minden más a most megjelent december-januári MúzeumCaféban.

A The Room megújult honlapján a jobb felső sarokban a szemfülesek egy kis ikonra figyelhettek fel. Az “Other Edition” gombra kattintva a magazin iPad verziójához juthatunk el.

Az idei European Design Awardson elnyert bronzérem után a tengerentúlon is kivívta a dizájnszakma elismerését a hazai múzeumi világ egyetlen nyomtatott magazinja, a Szépművészeti Múzeum által 2007-ben alapított MúzeumCafé: a kéthavonta megjelenő lap októberben három aranyérmet nyert a Louisville-ben megrendezett Creativity International Awards idei pályázatán a komplett magazin-dizájn, a magazin-tipográfia és a magazincímlap kategóriákban.

Épp tíz éve foglalkozik a Bánáti+Hartvig Építész Iroda a Várkert Bazár felújításával. Az előző körben kihullott mögülük a beruházó, amely mostanság két perben követeli vissza a magyar államtól a feleslegesen befektetett pénzt. A tervek azonban, úgy tűnik, nem mennek veszendőbe: a Várgondnokság bevonta az irodát az évtizedek óta pusztuló létesítmény felújításának előkészítésébe. Az idő ugyanis sürget: a Várnegyed fejlesztési stratégiája még évekig készülhet, a Várbazár viszont tényleg az összeomlás határán áll. Bánáti Béla és Hartvig Lajos budapesti találkahelyet, Nemzeti Szalont és a Várba vezető siklót is álmodtak a helyszínre – a megvalósuláshoz azonban politikai döntésekre van szükség.

A budapestiek számára a Várkert Bazár lepukkantsága már szinte magától értetődő, a külföldiek azonban újra és újra rácsodálkoznak a budai Duna-part legszebb és legértékesebb részén fekvő, még ebben az állapotában is impozáns épületre. Az 1883-ra, Ybl Miklós tervei alapján elkészült épületegyüttes legsúlyosabb problémája mindig is az volt, hogy nem eléggé méretes a felújítás megtérüléséhez. Ez már az 1996-os kormányhatározat után nyilvánvalóvá vált, amely lehetővé tette, hogy a Várkert Bazár megújulásába magánbefektetőt vonjanak be. Ötéves keresgélés után végre a kanadai Foundation Kft. vállalta volna a feladatot; ekkor került a képbe Bánáti Béla és Hartvig Lajos építészstúdiója, amely Ybl mutatós, de hasznosításra alkalmatlan rámpái mögé a telek egy részét kitöltő, földalatti beépítést tervezett. Az így létrejövő térnek a városképben csak üveg felülvilágítói jelentek volna meg – sokaknak azonban ez is túlzásnak bizonyult. A Foundation nem tudott végleges szerződést kötni a minisztériummal, ráadásul a terv ellen kifogásokat emelő I. kerület építési tilalmat rendelt el a területen, így a beruházás dugába dőlt. A Foundation jelenleg is folyó két pere mellett néhány éve kinyilvánította, hogy véletlenül sem kíván tovább részt venni a beruházásban. A Várbazár ügye egy elvesztegetett évtized után lényegében visszaért az origóhoz.