kiss miklós

tag: kiss miklós

Anna Amélie: új kollekció, új arculat!

2012.05.15. 15:05 - Séllei Lilla

Kiss Miklós designer nem először tervez arculatot hazai, fiatal divattervezőnek. Hajdú Anett saját márkája számára készített munkája után most szintén egy kiegészítőben utazó, de teljesen más stílusú kreátornak, Oláh Annának kreált arculatot. Az Anna Amélie számára született arculati elemekről maga Kiss Miklós mesélt a hg.hu-nak.

A bő egy éve debütált Anna Amélie márka stílus az azóta bemutatott néhány kollekció alapján is jól meghatározható. Mondhatni tehát, hogy a grafikusnak egy már részben kiforrott márkához kellett arculatot álmodnia. Ahogyan Oláh Anna táskái ötvözik a hazai tervezők stílusának egyediségét a nagy márkákra jellemző minőséget és trendeket, ugyanúgy az arculatban is van egy ilyesfajta kettősség. Ezt maga a grafikus is megerősítette: “Az Anna Amélie arculatának megalkotásakor elsősorban arra figyeltem, hogy egy olyan logotípiát tervezek, amely valahol a nagy márkákra emlékeztet, de azoknál izgalmasabb, játékosabb.” És, ahogyan a nagy divatházak, úgy az Anna Amélie is évekre, évtizedekre tervez, tehát az alkotás során ezt is figyelembe kellett venni. Az arculatnak ez esetben nem annyira aktualizálnia kell, mint inkább azt a stabilitást, garanciát kell jeleznie, hogy ez a márka sok év múlva is jelen lesz.

Design, bringák és buli a Merlinben: ismét Best of Stilblog

2012.03.28. 13:03 - hg

A tavalyi első nagysikerű Best of Stilblog után a bloggerlányok 2012. április elsején ismét megrendezik a programot a Merlinben, ahol a kedvenc tervezőikkel találkozhatnak az érdeklődők. A designvásár ezúttal még bringás szekcióval is bővül, ahol ott lesz az összes remek magyar tervezőcsapat, akikről legutóbbi tavaszi biciklis cikkünkben mi is írtunk. Sőt, büszkén jelentjük, hogy az izgalmas előadásokon megismerkedhettek azokkal a designerekkel, akik a hg-n az utóbbi időben sokszor szerepeltek: beszél majd a hg.hu Design Award díjas Kiss Miklós grafikus és Vörös Gyöngyi divattervező, az új budai Jégbüfé tervezői: Reich Wanda és Varga Noémi, a bringaváz-építő Merényi Dani, a Flatlab tervezői és a Csajbringa-csapat is.

 -

Hogyan lesz a csótányból brand?

2012.02.23. 10:02 - ginterzsófi

"Kevés fiatal magyar designer mondhatja el magáról, hogy alkotásait lelkes japán turisták fényképezték a British Múzeumban és a Tate Modernben, Kiss Miklósnak azokban sikerült a bravúr."  - írtuk nyáron, azóta pedig már valószínűleg sokan tudják, miről is van szó: bár papíron festőművész, a gyakorlatban pedig főként grafikus, Kiss Miklós nevét mégis a legtöbben a Goldenroach, vagyis Aranycsótány nevű akciója kapcsán ismerik. A Goldenroach - amelynek keretében Miklós a legnagyobb európai múzeumokba csempészi be műalkotásait, az aranyozott bronzból készült apró csótányfigurákat - nem pusztán polgárpukkasztás, hanem tudatosan felépített konceptuális munka, és ahogy az ötletgazda fogalmaz: a self-branding fontos része. 

 - Kiss Miklós

Arról persze nem csak a méltán híres csótányok tehetnek, hogy bár Miklós a hazai grafikusok fiatalabb generációjához tartozik, máris a szakma legjobbjai között tartják számon. A sokoldalú tervező az utóbbi években egyre nagyobb sikereket ér el itthon és külföldön is, amelyekről mindig örömmel adunk hírt - arra pedig külön büszkék vagyunk, hogy a tavaly októberben rendezett első hg.hu Design Award grafika kategóriájának első díját neki adhattuk át az amerikai Indiecouture magazin arculatáért

Miklós Dunaújvárosban született, a Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott, jelenleg többnyire alkalmazott grafikával foglalkozik. Kifinomult tipográfiával és aprólékosan kidolgozott jellegzetes, minimalista stílusú munkáival számos kiadványban és arculatban találkozhatunk, de a designer nem csak két dimenzióban gondolkodik: tervezett már birkabundába öltöztetett lámpát, egy napszemüveg-üzlet enteriőrjét, egy gumiszerviz felújítása során pedig kreatív gumiabroncs-bútorcsaládot készített. Mi legutóbb a Szelet pizzéria közkedveltté vált arculata kapcsán írtunk róla, eheti 9 kérdéses villáminterjúnkban azonban kivételesen nem a csótányok hogylétéről és az arculattervezésről faggattuk Miklóst, hanem inkább rávettük, hogy elárulja a legfontosabb terveit, és felsorolja - majdnem - az összes példaképét is.

Kis büfé, jó ebéd, még jobb design

2012.02.17. 08:02 - ginterzsófi

Ebédidő, belváros, éhen halok de csak húsz percem van, ráadásul hónap vége, nem lehet itt sehol gyorsan és olcsón enni, hát ebből megint száraz sajtos kifli lesz... Ismerős helyzet? Még Pest belvárosában is alaposan kutatni kell olyan helyek után, ahol finomat ehetünk egy rövid ebédszünet alatt, az olyan büfék pedig tényleg ritkaság számba mennek, amelyek tulajdonosai az üzlet megjelenésére, az igényes arculatra is gondot fordítanak.

 -

A budapesti utcaképről és utcai feliratok állapotáról nyáron készített nagy sikerű cikkünk hozzászólásai alapján valószínű, hogy nem csak a szigorú grafikusokat és akadékos designereket csábítja jobban egy szép portállal, logóval és menüvel rendelkező hely, hanem mindannyian egyetértünk abban: a jó designtól még jobb az ebéd. Összeállításunkban most három olyan pesti büfét mutatunk be, amik nem csak finom ételekkel, hanem a menő arculattal is példát mutatnak a jó gasztro- és vizuális kultúrára éhezőknek. 

Top tíz 2011: magyar design

2011.12.20. 10:12 - ginterzsófi

2011 mozgalmas év volt a hazai designéletben: amellett, hogy számos lelkes, kreatív új csapat és alkotóműhely elindulásának örülhettünk, szinte minden hónapra jutott egy-egy hangos nemzetközi sikerről szóló hír is. Idén több magyar munka is elnyerte például a világ legnagyobb presztízsű design díját, a Red Dot Design Awardot: áprilisban a Cocodice készségfejlesztő játékcsalád, októberben az Izraeli Kulturális Intézet arculatterve, decemberben pedig a még egyetemista Toronyi Péter Nissyoku lámpája kapta meg az elismerést. Összeállításunkban a magyar design idei legfontosabb, legígéretesebb eredményeit gyűjtöttük össze.

A Co&Co által kifejlesztett, Red Dot díjas COCODICE - Kép © Co&Co

COCODICE készségfejlesztő játékcsalád

Tervezők: Co&Co Design (Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hoffer Gábor, Hosszú Gergely, Nagy Richárd, Nagy Zsuzsanna, Oravecz András, Sümegi Éva)

A COCODICE, amelyet októberben Magyar Formatervezési Díjjal is jutalmaztak, lényegében egy újgenerációs logikai játék. A játékcsalád tervezői egészen eredeti játékelvet alkottak meg, amellyel a több ezer éves múltú egyszerű dobókockát értelmezték újra. A következetesen kidolgozott termékrendszerben a használat, a forma, a konstrukció, a gyárthatóság, a csomagolás, a grafikai arculat és az értékesíthetőség szempontjait is egyaránt fontos szempontként kezelték, így egy komplex, magas színvonalú tárgyat hoztak létre, ami várhatóan a nemzetközi piacon is sikerrel szerepelhet majd.

Branddé váltak az Aranycsótányok

2011.12.08. 11:12 - hg

Idei záróeseményéhez érkezett a Goldenroach-akció: ezúttal azonban nemcsak a szokványos műtárgycsempészet kísérte a november 25-ei eseményt – az alkotás iránt rajongókra is gondolva a Csótányok meghódították a londoni The Saatchi Gallery múzeumi shopját is. „Ezen a ponton a művészeti akció kibővült azzal hogy elkészítettem a Saatchi Gallery shopjában forgalmazott képeslapok Goldenroach verzióját, aminek a kódja megegyezett a shopban eredetileg árult képeslapok kódjával” – meséli Kiss Miklós designer, az akció ötletgazdája.

A múzeumi shopba is betörtek az Aranycsótányok - Kép © goldenroach.com

Berlint is elérték a magyar csótányok

2011.11.09. 16:11 - hg

Immár megszokott rendszerességgel tűnik fel a hg-n az Aranycsótány (azaz Goldenroach) -akció, újabb trófeát begyűjtve a korábbi illusztris állomások mellé: a berlini Hambruger Bahnhof Museum egy jól őrzött termében tűntek fel Kiss Miklós saját kezűleg becsempészett apró, aranyozott csótányszobrai, közvetlenül Andy Warhol és Keith Herring művei között. Úgy tűnik, a magyar designerből és segítőiből áll csapat egyre rutinosabb lesz, most ugyanis szinte a teremőrök szeme láttára helyezték el az alkotásokat a múzeumban.

Goldenroach Berlinben - Kép © kissmiklos.com

Puha fény báránylámpával

2011.11.05. 12:11 - hg

Úgy tűnik, Kiss Miklós designer az Aranycsótány-projekt szüneteiben sem pihen: legújabb munkájánál ugyan maradt az állati párhuzamoknál, ezúttal azonban rovarok helyett kellemesebb asszociációkra épít. Lamblamp lámpájánál meglehetősen szokatlan párosítással él: a világítótestet birkabundába öltözteti.

balázsi dániel, lamblamp - © Balázsi Dániel

Újra támadásban a magyar aranycsótányok

2011.10.17. 14:10 - om

Londoni sikerein felbuzdulva ismét egy európai nagyvárost vett célba különleges művészeti akciójával a nemrég a hg.hu Design Arward grafikai kategóriájának fődíját elnyert Kiss Miklós. A Goldenroach, azaz Aranycsótány-projekt lényege, hogy a művész saját kezűleg helyezi el alkotásait Európa legnevesebb múzeumaiban. A londoni British Múzeum és a Tate Modern után megvan az újabb trófea: a bécsi MUMOK (modern művészeti múzeum), ahol a hétvégén a teremőrök egy teljes napig észre sem vették a betolakodó miniszobrokat - a látogatók viszont annál inkább, így többen is lelkesen fotózni kezdték az együttest.

Goldenroach-akció Bécsben, 2011

Logotípia erdei vadaknak

2011.08.18. 10:08 - om

Nemrég a londoni múzeumokat elárasztó sajátos csótányinváziójáról adtunk hírt, most pedig ismét hallatott magáról Kiss Miklós designer: ezúttal a Béhance, a tervezők portfolióit bemutató rangos szakmai weboldal címlapján tűnt fel egyik munkája. A kiemelt projekt egy márka arculatának teljes megtervezését, valamint csomagolásterveket foglal magába: a koncepció Hajdú Anettnek, a Kepp Showroom fiatal divattervezőjének készült.

kissmiklos, kiss miklós, hajdú anett, hadjuanett, anett hajdú - © kissmiklos.com

A KEPP Showroom négy fiatal tervezőlány alkotóközössége: a MOME-n textil szakon most diplomázó Hajdú Anett (bőr), Havancsák Teréz (ruha), Kovács Adél (kötő) és Hofstädter Szandra (bőr) erős saját karakterrel rendelkező tervezők, ugyanakkor kollekcióik egymásra is rímelnek. Hajdú Anett 2011-es őszi/téli táskakollekciója a természetből merít ihletet. Napjaink divatjának kaotikus, eklektikus világában a tiszta forráshoz: a természettel együtt élő emberhez fordul, az ő világára utalnak munkái.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem