jubileum

tag: jubileum

Húszéves affér a Duna-parton

2012.05.15. 12:05 - Kovács Dániel

A rendszerváltás környékének egyik különös afférjából született a budapesti Francia Intézet. Politikai okokból épült Közép-Európa legnagyobbjának, és egy politikai fordulat tette részben kihasználatlanná; mindennek ellenére sokak számára emlékezetes, markáns épület. Péntekig meghosszabbítva még látható a kiállítás a húszéves Francia Intézetről – hol másutt, mint a húszéves Francia Intézetben, a Fő utca 17. alatt.

A budapesti Francia Intézet terve a Le Moniteur 1985. augusztusi számának címlapján -

A budapesti Francia Intézet kiszínezett terve a Le Moniteur 1985. augusztusi számának címlapján, az előtérben titkosrendőrrel

A hazai építészhallgatók a kortárs trendek nagyköveteként tekintettek rá, Rajk Lászlót egyszerűen csak untatta, a franciák pedig nem értették, mire fel ez a nagy lelkesedés. A budapesti Francia Intézet épületéről sok dolgot el lehet mondani, csak azt nem, hogy hidegen hagyná a magyar nézelődőt. Történetét, építésének körülményeit, húsz évvel ezelőtti fogadtatását és mai értékelését is bemutatja az a kiállítás, amelyet (az erre az alkalomra tervezett színes installációval együtt) a nagyközönség által is látogatható terekbe telepítettek a jubileumi kiállítást szervező Kortárs Építészeti Központ szakemberei, Evva Ambrus és Polyák Levente.

Budapest100 a képzőművészet tükrében

2012.04.16. 12:04 - Fintha Mátyás

A hétvégén rendezték meg másodjára a Budapest100 programsorozatot, mely a főváros 100 éve épült házait hivatott bemutatni. A kétnapos rendezvény rendkívül sok meglepetést, élményt tartogatott az érdeklődőknek. Ezek egyike a Lehel utca 14-es szám alatt található műteremház, ahol egy egészen más világra bukkantunk.

hg.hu - hg.hu

Kutas László kisplasztikái

60 százéves ház vár április 14-15-én

2012.04.05. 13:04 - hg

Hatvan, idén százéves fővárosi épület tárja ki kapuit az április 14-15-i hétvégén és várja a látogatókat válogatott programokkal. A Kortárs Építészeti Központ szervezte Budapest100-on lesz multikulti gasztropiknik, kétbélyeges tégla és százéves vadszőlő, kórusok, koncertek a gangon és udvaron, közös tablókészítés a lakókról, könyv csere-bere, „olyan nők, olyan házak”: közelmúltidézés a 8ker-ben, Palatinus-kertmozi, rémisztő pincebejárások és 1912-es tornaóra is.

Budapest100 2012 -  

Tervezd újra az Ernstet!

2012.03.30. 13:03 - hg

Nyilvános pályázatot hirdet a Műcsarnok a százéves Ernst Múzeum homlokzatára kerülő molinó megtervezésére. Az épület felújítására nincs pénz, de ezzel szeretnék jelezni a szándékot a megújulásra. A kiírás alább olvasható.

Az Ernst Múzeum Fodor Gyula tervezte Nagymező utcai épületének homlokzata - Kép © Műcsarnok 

Ismeri Ön a Francia Intézetet?

2012.03.21. 16:03 - hg

Idén húsz éve, 1992-ben költözött be a Budapesti Francia Intézet Fő utcai, Georges Maurios által tervezett épületébe. Az évforduló előtt programsorozat tiszteleg, kiállítással és április 2-án nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel az építés történetének résztvevői között. Itt lesz a tervező is.

A Budapesti Francia Intézet mai képe - Kép © KÉK 

Március 20-ig várja a százéves házak lakóit a KÉK

2012.03.07. 12:03 - hg

Idén április 14-15-én, az év 100. napjához közel eső hétvégén rendezi a Kortárs Építészeti Központ a Budapest100-at, a száz éve álló épületek ünnepét. Már közel negyven épület lakói vállalták, hogy kinyitják és megmutatják házukat az érdeklődőknek. Március 20-ig még lehet jelentkezni – a honlap térképéből pedig az is kiderül, mely épületek százévesek az idén.

Révész és Kollár: Bérház a Váci u. 11/b alatt (1912) - Kép: hg.hu 

95 éve hunyt el a népies szecesszió mestere

2012.01.31. 11:01 - Papp Géza

Zrumeczky Dezső, Kós Károly egykori alkotótársa a múlt század fordulójának jeles, de méltatlanul elfeledett építészei közé tartozik. Bár csak tíz éve adatott alkotómunkára, a 95 évvel ezelőtt, 1917. január 31-én fiatalon elhunyt építészt életműve sokkal többre méltatná.

Kós Károly - Zrumeczky Dezső: Az állatkerti Bölényház 1912-ben - Forrás: zoobudapest.com 

Zrumeczky Dezső 1883. augusztus 17-én született a Dabastól nem messze fekvő Inárcspusztán, egykor jómódú, de lassan elszegényedő család sarjaként. Birtokaik elvesztése után a család Kispestre költözött, így Dezső a belvárosi reáliskolában tanult (az intézmény utódja a mai Eötvös József Gimnázium). Műegyetemi tanulmányainak idején a család már komoly anyagi gondok között élt. Zrumeczkynek saját magát kellett eltartania; az ekkori rossz körülményeknek tulajdonítják, hogy a tüdőbaj végül fiatalon legyőzte. Mérnöki oklevelét 1907-ben vette át. 

Százéves házak, jelentkezzetek!

2012.01.18. 12:01 - hg

Idén is folytatódik a tavaly hatalmas sikernek örvendő Budapest100, a százéves házak civil ünnepe. A Kortárs Építészeti Központ programsorozatába várják olyan lakók és lakóközösségek jelentkezését, akik 1912-ben épült házakban élnek.

Révész és Kollár: Bérház a Váci u. 11/b alatt (1912) - Kép: hg.hu 

Közösségi művészeti pályázat a Francia Intézetbe

2012.01.10. 09:01 - hg

A Budapesti Francia Intézet „Dunai kilátások” címmel 2012. áprilisában nyitja meg Fő utcai otthonának 20. évfordulóját ünneplő kiállítást , amely az épület tervezését, építésének körülményeit, funkcióváltozásait, a városlakók és a szakma általi fogadtatását mutatja be. A kiállítás szervezőjeként a Kortárs Építészeti Központ az épület köszöntésében, illetve a róla szóló reflexióban művészeti nézőpontokat is érvényesíteni szeretné, ezért a kiállítási projekt részeként közösségi művészeti pályázatot írnak ki.

A budapesti Francia Intézet - Kép © KÉK 

35 éves a 3-as metró

2011.12.31. 10:12 - Papp Géza

1976. december 31-én adták át a 3-as metró első szakaszát. Ez alkalomból végigjárjuk a ma is a hetvenes évek hangulatát árasztó vonalat, és áttekintjük a jövő lehetséges útjait is.

Randevú a Deák téren (1975)

 
A metró építéséről szóló dokumentumfilm 1975-ből - a 6. perctől a 3-as vonal építését láthatjuk 

Egy 1950-es kormányhatározat már a Rákosi-korszakban hitet tett az első és a második metróvonal megépítése mellett. (Akkoriban a földalattit nem tekintették metróvonalnak.) A következő években azonban a Duna alatti átvezetés, a pályaudvarok összeköttetése és a Népstadion építése miatt a kelet-nyugati vonal kapott prioritást. Az építkezés idővel befulladt, és csak a hatvanas években indult el újra. Akkor viszont olyan lendülettel, hogy néhány éven át egyszerre épült a mai 2-es és 3-as metróvonal. Az észak-déli vonal beruházási programjának tervdokumentációja 1966-ra készült el. Ebben nyomvonalként az Újpest, István tér és a Kispest, Vörös Csillag traktorgyár közötti összeköttetés szerepelt. A tényleges építés 1970-ben indult el, és megszakítás nélkül zajlott egészen 1990-ig. Időközben a vonalat meghosszabbították dél felé Kőbánya-Kispest MÁV állomásig, északon pedig Újpest helyett Káposztásmegyert tervezték végállomásnak, mivel ott nagy lakótelepek építésébe kezdtek. A jelenleg üzemelő vonal 16,3 km hosszú, 20 állomással.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem