A Hidden Characters terveződuó mindkét tagját bemutattuk már a 7 grafikusa sorozatban; egyesével, pedig így ritkán találkozhatunk velük. Nagy Dániel és Orbán Péter már nagyon régóta barátok, négy éve járnak a Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakára, és másfél éve alapították meg közös grafikai stúdiójukat. Ez alatt az idő alatt több projekten dolgoztak együtt különböző társszakmákkal és cégekkel, mint például a T-mobile-lal is. Fő profiljuk az arculattervezés és a branding; ezeken a területeken próbálnak felkutatni izgalmas, új irányokat. Egy ilyen kísérletezés eredménye az ODOO arculat is a project weboldalán látható dinamikus logóval és az interaktív microsite-tal. Ezekről mesélnek nekünk a fiúk a Design Insight negyedik részében.

Nagy Dániel és Orbán Péter az ODOO arculatról:
A Solar Decathlon egy nemzetközi, egyetemek közötti innovációs verseny, amit 2002 óta évente megrendeznek az USA-ban és Spanyolországban a napenergia építészeti felhasználásának népszerűsítésére. A verseny során minden résztvevő csapatnak egy kizárólag napenergiát hasznosító, környezettudatos, könnyűszerkezetes lakóépületet kell megterveznie, majd felépítenie. Az idei versenyen magyar résztvevő is indul: a BME-s diákokból álló Odooproject csapata hamarosan utazik Madridba a végső megmérettetésre.






