Június 11-én ünnepli 75. születésnapját Finta József, a hazai építészet egyik legismertebb, majd fél évszázada központi alakja. Ez alkalomból belelapozunk a hatalmas életműbe, és megpróbáljuk feltárni, hogyan és miért is lett a Finta név fogalom.

Finta József és vázlata egy magasházhoz
Legismertebb pályatársához, Makovecz Imréhez hasonlóan Finta József is Erdélyben láta meg a napvilágot 1935-ben. Kolozsvárról hat, Nagyváradról kilenc esztendősen költözött tovább családjával. Azóta Budapesten lakik, de szívében, vallja: máig erdélyi maradt. Hét éven keresztül járt a Lónyay utcai református gimnáziumba; ezután a Műegyetem építészkarára került, szerencséjére épp akkortájt, amikor megszűnőben volt a szocialista realizmus kötelezően oktatott és művelt stílusa. Az egyetemen jól tanult, az így megszerzett ösztöndíj pedig a politikai támadásoktól is megvédte. 1958-ban diplomázott, és tervét Janáky István javaslatára nem kellett megvédenie - ez segítette abban, hogy a Lakótervhez kerülhessen. Janáky a Mesteriskolába is besegítette a még kezdő építészt.