divattörténet

Korunk társadalma az énközpontúság bűvkörében éli mindennapjait. Naponta osztjuk meg legkisebb rezdülésünket és fotóinkat a közösségi oldalakon, a tinédzserek pedig saját magukat fotózzák, hogy minél több képet közzé tehessenek. Miért is csodálkozunk hát, ha a divattervezők is kibújnak a rajz- és szabászasztal mögül, és kampányarcként domborítanak aktuális kollekcióik fotósorozatán? A jelenség egyébként nem is olyan újkeletű, mint elsőre hinnénk, Yves Saint Laurent már a hetvenes években saját meztelen fotójával népszerűsítette férfi parfümjét...

Yves Saint Laurent Pour Homme nevű parfümjéhez készült reklámfotó; fotó: Jeanloup Sieff

Mielőtt példákat említenénk gondolkozzunk el azon, hogy vajon mi lehet a célja annak, hogy a tervezők saját márkáikat reklámozzák? Az egyik oldalon ott áll az, hogy a tervezők nem modellek. Éppen ezért egy ilyen fotó képes elhitetni a vásárlókkal, hogy a termékek hús-vér embereken is jól mutatnak. “Két célja van az ilyen kampányoknak, az egyik, hogy közelebb hozza a civil emberekhez a terméket, a másik pedig, hogy még inkább növelje a sztárkultuszát a tervezőnek, ezzel az elérhetetlenséget kommunikálva” - vázolta a két oldalt Balla Vivienne divatfotós. A megbotránkoztatás eszközével mind a kettő elérhető, ezt jól mutatják az elmúlt negyven év példái is.

Íme egy kiállítás, ami megcáfolja, hogy a hazai divatéletben minden Budapesten történik. Szeptember elejétől egészen december közepéig látható a keszthelyi Balatoni Múzeumban Az örökéletű farmer című kiállítás. A tárlat a farmer történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig.

Egy kampánykép a Levi's 2011-es tavasz-nyári kollekciójából

A divatvilág globalizáltságát talán az mutatja a legjobban, hogy tele van olyan angol kifejezésekkel, mint például a ready-to-wear vagy a fast fashion, amiknek nincs magyar megfelelőjük. Cikkünk a fast fashion márkákat, vagyis a plázák és a váci utca uralkodóit, a divat “gyorséttermeit” boncolgatja, középpontba helyezve az irányzat élenjáróit és megvizsgálva a fogyasztói kultúrát.

kép: Flickr - Orin Zebest

A méretes szabóságoktól a fast fashionig

Az öltözködés évszázadokkal ezelőtt csak a gazdagok kiváltsága volt, többnyire az otthon ülő tehetős, nemesi származású hölgyek ütötték el az idejüket a cicomával. A minden praktikusságot mellőző fodrok és harangszoknyák egy földeken dolgozó parasztasszonynak lehetetlen viseletnek számítottak, valamint a gyáripar előtt a kézzel készült míves munkák ennek a rétegnek megfizethetetlenek voltak. A gyáripar fejlődésével a ruházati termékek ára csökkenni kezdett...

Az utcai divatvadászokról szóló cikksorozatunknak az a célja, hogy megmutassuk ki azok az emberek, akik a street fashion blogok mögött állnak. A sorozat első részében bemutattuk az utcai fotózás egyik atyját, a nyolcvankét éves Bill Cunninghamet, valamint Scott Schumant, Yvan Rodic-ot és Tommy Tont. Most négy újabb fotóst, bloggert mutatunk be, akik a mai utcai divatfotózás meghatározó alakjai. Életútjuk a korábban bemutatott személyekhez hasonlóan kalandos és érdekes, valamint a mostani csapat különlegessége, hogy egy nő is helyet kapott benne.

kép: mrnewton.net; Flickr - kekkoz; citizencouture.com; Flickr - pocketmonsterd; garancedore.fr; streetpeeper.com

Bemutatjuk Jason Jeant, aki a Citizen Couture alapítója, és akit egy betegség sodort az utcai divathoz, de az utcai kukkoló, azaz a Street Peeper fotósát, a mindig mókás Phil Oh-ról is szó lesz. Utánajártunk az egykor a Beastie Boys-szal dolgozó, Mr. Newton karrierjének is, aki Bill Cunninghamhez hasonlóan kerékpárral szereti felfedezni a városokat. Aztán szó lesz még Scott Schumann barátjáról, a francia bloggerlányról, Garace Doré-ról is, aki a The Sartorialist fotósa biztatott a fényképezésre. Ma már a divatillusztrátor-lány oldalán a rajzok mellett fényképekbe foglalt inspirációkat is találnak a látogatók.

Rengeteg cikk született már a legjobb street fashion blogokról, azok stílusáról és szereplőiről, viszont lényegesen kevesebbet tudunk a kamera másik végén álló fotósokról, akik pedig ezeknek az oldalaknak a kulcsfigurái. Míg a blogok nevét a legtöbben kívülről fújják, addig a fotósok nevei már sokakat gondolkodóba ejtenek. Összegyűjtöttük a legjobb utcai divat oldalak atyjait, és megpróbáltuk megfejteni, vajon hogyan vált életük szerves részévé az utcai divat fotózása, és hogyan jutottak el teljesen más pályáról a street fashionig. 

képek: wikipedia.org; wikipedia.org; Flickr - gabriel_marchi; zeitgeistfilms.com/billcunninghamnewyork; facehunter.blogspot.com; jakandjil.com/blog;  thesartorialist.blogspot.com

A fotósok névsorát a fotózás ezen ágának "feltalálójával", a pályát 1978-ban kezdő nagy öreggel, Bill Cunninghammel kezdjük. Ő még akkor kezdett a street fashion fotózásba, amikor nemhogy a blogok, de még az internet is utópiának számított. Bill Cunningham már akkor az utcákat járta, amikor még a cikk többi szereplője, például Yvan Rodic éppen csak megszületett. A ma már a sztár divatfotósokkal méltán versenyző, korábbi hobbifotósok ünnepelt hírességnek számítanak, és a divatvilág krémje dolgoztat velük. Sorozatunk mostani induló részében négy street fashion fényképész kap helyet, de velük még koránt sem ért véget a lista, és a második részben esik szó majd a most kimaradt, de szintén elismert alkotók. Ezek a fotósok ma ugyanúgy befolyásolják a divatvilágot, mint a hatalmas magazinoknak hivatalból fényképező alkotók, így mindenképpen megérdemlik, hogy jobban megismerjük őket. A sikersztorikat olvasva felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon Magyarországnak lesz valaha hasonlóan híres street fashion fotósa, aki blogjának köszönhetően jut majd komolyabb felkéréshez? Vagy a divatbeli elmaradottságunk a hazai utcai divatdokumentátorok életét is megnehezíti?

A kalap, mint kiegészítő többször jelentős szerepet töltött be a divatba, sokszor meghatározó eleme volt egy-egy korstílusnak. A fejfedők mára vesztettek népszerűségükből, és a legtöbben az inkább csak funkcionalitással, mintsem esztétikummal bíró sapkákra voksolnak. A húszas években még a nagy Chanel divatházat Coco Chanel kalapszalonjával alapozta meg, a kiegészítő népszerűségvesztése miatt ez ma már kivitelezhetetlen lenne. Körbejárjuk a kalaptémát, de a történeti áttekintés mellett a kortárs divatról és a nemzetek jellemző fejfedőiről is szót ejtünk.

Történelem

Annak ellenére, hogy biztosra vehetjük, hogy az emberek az időjárás viszontagságai miatt kezdtek el kalapokat hordani, már nagyon korán többlet tartalommal ruházták fel ezt a kiegészítőt. Az évszázadok alatt a fejfedők sok mindent elmondtak viselőjükről, többnyire vagyoni helyzetét, rangját vagy például hivatását jelölték. Ez még ma is megfigyelhető, hiszen például az egyház más-más rangú emberei más-más kalapot viselnek, és például a postás vagy a rendőr is a szakmájára jellemző, fejre húzott kiegészítőjéről könnyedén felismerjük.

A nyolcvanas évek retrólázát magunk mögött hagyva úgy tűnik, hogy a következő szezonokban az ötvenes évekbe kalauzol vissza a divat. Gondoljunk csak a Mad Man - Reklámőrültek című sorozatot körüllengő, kontinenseken átívelő hisztériára! Persze nem ez a példa az egyetlen, ami azt mutatja, hogy a trendek felelevenítik a darázsderekak, hatalmas szoknyák, decens stílus, és az őrült rock and roll lázadás időszakát, azaz az ötvenes éveket.

Az ötvenes évek Amerikában és Magyarországon

A legtöbb olvasónkban, ha nem is élték át, de a szüleik vagy nagyszüleik történeteiből biztos kialakult egy kép az ötvenes évekről. Persze a magyarországi ötvenes évek nagyban eltértek a boldog és felhőtlen amerikai évtizedtől, amiből most a legtöbb divattervező inspirálódott. Milyen is volt ez az évtized a tengerentúlon, és milyen itthon?

Henry Gidel Coco Chanelről írt könyve az egyik leghitelesebb alkotás a témában, és sajnos az egyetlen magyar nyelven is megjelent életrajzi mű a divat királynőjéről. Senki ne higgye, hogy az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv csak és kizárólag divatrajongóknak lehet érdekes - ez nem igaz. Henry Gidel könyve azok számára is izgalmas lehet, akiket érdekel a 20. század első felének a történelme és művészvilága. A leírásokból megtudhatjuk, hogyan élték meg az emberek a két világháborút, és például azt is, hogyan is fonódtak össze az avantgárd időszakában a különböző művészeti ágak. Egyszóval a könyv hiteles kordokumentum is.

A fő vezérfonalat természetesen Coco Chanel életútja alkotja. Chanel sorsát egészen a sanyarú gyerekkortól kezdve követhetjük végig, csillogó karrierjén át, elmagányosodott öregkoráig. Tanúi lehetünk szerelmeinek, karrierje kezdetének és a második világháború okozta nehézségeinek is. 

Nincs még egy olyan, a huszadik század második felében alapított divatház, amelynek története ennyire színes lenne, és valóban egy család irányítaná. Az 1978-ban alapított Versace divatház története megmutatja, hogyan is lehet felfuttatni egy márkát, hogyan irányíthat egy birodalmat közösen egy család, és hogy hogyan lehet felállni és nem elbukni egy tragédiát követően.

A divat elmúlt 150 évét már leginkább a márkák határozták meg. A kis szabóműhelyek branddé váltak, és létrejöttek a nagy divatházak. A korábban divatmagazinoknál dolgozó Charlotte Seeling legújabb FASHION: 150 Years of Couturiers, Designers, Labels című könyvében a márkákon keresztül tekinti át a divatvilág másfél évszázados változásait, eseményeit.