Könnyen végiggondolható, sőt talán tényként is kezelhető, hogy a leginkább globalizált kulturális univerzumok egyikévé éppen a design világa vált napjainkban. A használati tárgyak és vizuális információk áramlása a globális média terében, illetve a szabadpiac kereskedelmi csatornáin keresztül, soha nem látott hatékonysággal és gyorsasággal valósul meg, s bár él bennünk azaz illúzió, hogy globális csatornákon lokális, regionális, nemzeti, vagy etnikai kultúrákhoz kapcsolódó javak mozognak, a dolog távolról sem ilyen egyszerű. A design világában az etno, gyakorta csak nyersanyagként funkcionál.
Ráadásul az elmúlt évek tendenciái következtében tavaly fordult elő először a világtörténelemben, hogy a Földön többen laknak városokban, mint vidéken, kisebb településeken. Feltehető immár tehát a kérdés, hogy a formákról való tudás ilyetén koncentrációja nyomán, a “mindennel-összekötött-minden” korában, ki képes kimenni a pitvarba és kihozni közénk a népit, az etnót, olyan formában, hogy két székely varrottas, lámaszőr poncsó, mezőségi tilinkó és holland fapapucs között ne szólaljon meg zsebünkben a mobiltelefon, amin a tőzsde aznapi alakulásáról kapunk infókat?
