bútor

A fürdőszobai luxus többek között a különleges, drága és prémiumminőségű anyagok használatát jelenti. Egyedi és fényűző burkolatokban, a legmodernebb technológiák, kényelemnövelő kütyük, fantasztikus kádak, mosdók, szenzoros zuhanyzók és intelligens csaptelepek képében, aranyozásban, kígyópikkelyes csempében vagy impozáns méretekben ölt testet. Napjainkban legalább ennyire fontos már a térkialakítás, a funkciók újraértelmezése, a dizájn és a filozófia. A legmagasabb szintű luxus védjegyét, a gondolatot napjaink csúcsdizájnerei álmodják a térbe és az anyagba.

Innováció a fürdőben

A trendi luxusfürdőszoba a határokat és megszokásokat lebontva a nappali, vagy a hálószoba terében helyezkedik el, üvegfalú kabinként egy óceánjárón, vagy különálló, mégis nyitott, impozáns panorámájú helyiségeként egy trópusi luxuslakosztályban. Akár így, akár úgy, biztosan minden részletében az intimitást és az élmény exkluzivitását szolgálja.

Klaus, a szék Molnár Melinda egyetemi projektjeként született a MOMÉ-n, Juhász István témavezetésével. A diákok négy hetet kaptak arra, hogy egy ócska székvázból használható ülőalkalmatosságot készítsenek. Az üléshez Melinda ugyancsak hulladékanyagot: bőrdarabokat használt, ezek formája határozta meg a huzat geometriáját. A végeredmény nemcsak környezetbarát, de kifejezetten hívogató is.

Nincs igazán könnyű helyzetben manapság az, aki minőségi bútorokkal, minél egyedibb módon szeretné berendezni a lakását, és minderre nem akarja egy luxusautó árát kifizetni. A designbútor és a megfizethetőség nehezen említhető egy mondatban, még a magyar termékek esetében is. Fónagy Dóra és Birkás Gábor építészek többek között erre a problémára kerestek választ deCodex elnevezésű bútorcsaládjuk fejlesztése során. A végletekig kombinálható, sokoldalú elemekből álló sorozat egy pillanat alatt bárkiből bútortervezőt varázsol.

Birkás Gábor szerint a környezetbarát életmód az élettérnél kezdődik. Ha olyan bútorokkal vesszük körbe magunkat, amelyek mindig képesek az adott élethelyzetben jellemző igényeinkhez igazodni – legyen ez a változás években, vagy órákban mérhető -, akkor a bútoraink és köztünk kialakult kapcsolat egy jóval tudatosabb tárgyhasználatra tanít meg minket. Arra ösztönöz, hogy tudatosan alakítsuk és használjuk a közvetlen környezetünket, és megszabadít a felesleges sallangoktól.

Kifejezetten az idősebbek igényeire tervezett bútorcsaládot mutatott be az idei milánói bútorvásáron Francesca Lanzavecchia és Hunn Wai tervezőpárosa. A háromféle termékből álló „No Country for Old Men” kollekció átgondolt, kiforrott munka.

Milánó köztudottan a design és a divat olaszországi - ha nem európai - fővárosa. Az „i saloni”, azaz a milánói design hét mintegy 300 000 látogatót vonz évente a világ számos országából. Idén volt szerencsém pár napot eltölteni ezen az eseményen.

A design hét napjain, április 17-22. között az egész belváros olimpiai hangulatot meghazudtolva a design és az i saloni lázában ég. A metró megállóknál három percenként hangosbemondón informálják a látogatókat, hogy melyik megállónál kell leszállni a központi kiállításhoz, és mennyibe kerül a kiegészítő jegy; a metrón utazva „Amikor a BMW design szekciójában dolgoztam…” kezdetű beszélgetéseket csíphetünk el (külföldiek körében is szigorúan olasz nyelven), és az újságárusok egy hétig csak design és divat magazinokat árulnak.

Mint minden évben, a milánói nemzetközi bútorkiállítás- és vásár idén sem csak a legújabb technikai újdonságokkal foglalkozik, de számtalan példát találunk régi és új innovatív ötvözésére is. A sorból kiemelkedik az „Altdeutsche Möbel”, azaz Ónémet bútor kollekció, amelyet a holland Moooi mutatott be a Studio Job tervezésében.

És bár zenészként tartják számon, a 2003-ba saját designstúdiót alapító sztár együttműködő partnereit sem választotta meg rosszul. Első bútordarabja ugyanis a Kartell és Philippe Starck közös széke, a Mademoiselle újragondolásaként született meg.

Egészen különös módon, fát és olvasztott alumíniumot kombinálva készíti bútorait az izraeli Holon Institute of Technology designere, Hilla Shamia. A végeredmény különleges textúrájával egyedülálló esztétikai élményt ad.

Már nem igazán Budapesten, még nem teljesen vidéken, Nagytétény városmagja és a Duna melletti 6-os út, valamint a vasút közé szorítva, ódon kertfalai mögött bújik meg egy különös történetű épület, a Száraz–Rudnyánszky-kastély. A hányatott sorsú egykori főúri lakhely jelenleg téli félálomban szendereg, több értelemben is. Télvíz idején csak péntektől vasárnapig látogatható a kiváló bútortörténeti gyűjtemény, de a kastély maga is sokkal több lehetőséget tartogat magában, mint amit a jelenlegi szűkös keretek között ki tudnak belőle hozni. Ennek maguk a fenntartók is tudatában vannak. A világháború utáni évektől kezdve az Iparművészeti Múzeum a kastély nagy részének kezelője, a bútorkiállítás egy évtizedes szünet után, 2000-ben nyílt meg újra. Bár európai színvonalú a Nagytétényben kiállított kollekció, de annak szinte teljes változatlanságát az elmúlt tíz évben – az épület adta korlátozott lehetőségek miatt – nem törték meg komolyabb időszakos kiállítások. Az immár a teljes épületet kezelő Iparművészeti Múzeum most az üresen álló szárny felújításával akar új tereket létrehozni – ez egyébként megkerülhetetlen feladat a múzeum Üllői úti épületének restaurálása miatt is. A most csekély létszámú munkatárssal működő hatalmas kastélyépületet új szolgáltatásokkal, műhelyekkel akarják a fenntartók és az intézmény barátai élőbbé tenni. A kastély környéke a rehabilitációra szoruló XXII. kerületi városmaggal egyetemben ténylegesen megújul a közeljövőben, most már az a cél, hogy az immár előkészítés alatt álló kastély-rekonstrukcióra is megtalálják a felhasználható forrásokat.

Fotó: Dezső Tamás

A nagytétényi kastély és annak előzményei csaknem két évezredes múltra tekinthetnek vissza: azóta szinte folyamatosan laktak itt a kutatások szerint. „Ez egy olyan Grassalkovich-típusú kastély, ami előzményekkel rendelkezik, nem a puszta közepén húzták fel” – kezd a történetbe Siklós Péter, az Iparművészeti Múzeum általános főigazgató-helyettese. A kastély helyén már a római időkben is állt egy villa az akkori Campona katonai települése mellett – és mintha azóta is birkózna itt a civilizáció a pusztulással, a kényszerítő körülményekkel. Campona a Duna partján húzódó limes egyik legveszélyeztetettebb pontja volt, a nyomok szerint itt történtek leggyakrabban betörések, gyújtogatások. Geszti Eszter régészeti kutatásai nyomán római kori oszlopfő, edények, őrlőkövek, mindennapi használati tárgyak kerültek elő, s a kastély pinceszintjén is ebből a korból származó falakra, kövezett járószintekre bukkantak. A honfoglalás után szívesen használták fel a római romokat az újabb építkezésekhez – így tettek az errefelé letelepedő, az Árpádokkal rokon Tétény nemzetség tagjai is. Ők húzták fel kétszintes, gótikus várkastélyukat a mai épület helyén a 13. században. A Tétény család birtokrészeit később Hédervári Lőrinc nádor, a budai vár kapitánya kapta.

Magyar találmány és szabadalom az akár hárommázsás terhelést is kiálló kartonpapír szék. Gara Péter, a Műegyetem Gép- és Terméktervezés Tanszékének oktatója elsősorban tömegrendezvényekre tervezte a speciális ülőbútort.