Goldfinger Ernő 1931-ben alapított családot Párizsban, és feleségével, a festőnek tanuló Ursula Blackwellel hamarosan Londonba költöztek. A csendes Hampsteadben, a Willow Road 1-3. szám alatt építette fel korai főművét, egy háromlakásos társasházat, amelynek középső, legnagyobb lakásába ők maguk költöztek be. A leszármazottaknak köszönhetően ez ma eredeti berendezésével együtt múzeumként működik, a National Trust kezelésében. London nem épp a két világháború közötti modern építészetéről híres, és a kevés minőségi emlék között alig akad látogatható; a magyar vonatkozások mellett már csak ezért is megéri a hampsteadi látogatás.
A Willow Road 2 utcai homlokzata (Goldfinger Ernő, 1937). Kép ©National Trust Images/Dennis Gilbert
Még mielőtt belépnénk a múzeumba, olvassuk el az épület leírását olyasvalakitől, aki még eredeti funkciójában látta. Major Máté 1973-ban kiadott, Goldfinger Ernőről szóló könyvéhez az építész összes britanniai munkáját végiglátogatta, a Willow Roadon pedig magával az építésszel és családjával is találkozott. „Az utca felől közvetlenül a második szintre lehet belépni, egy oszlopokkal tagolt, fedett tornácról, a lakáshoz tartozó két garázs között.” – írja Major. „A hallból csigalépcső vezet az emeletekre. E lépcső hengere mögött a kertre nyílik a konyha-kamra és a két háztartási alkalmazott szobája. Ezek előteréből még egy, nagyon kis átmérőjű csigalépcső indul, csak lefelé, a legalsó szintre, egy kerti helyiségbe (...).”