Ha emlékeznek még, év elején az egyik legismertebb festékgyártó cég közzétette a 2007-re vonatkozó színjóslatait, vagyis megmondta a tutit, melyik lesz az év színe. S hogy honnan tudták? Nos, ezt úgy kell elképzelni, hogy van néhány nő, akik figyelik a kifutókat, az óriásplakátokat, az áruházakat, az építészetet és úgy általában a kultúra történéseit, kiállításokra járnak és kutatnak, majd beülnek egy inspiratív szobába, s mikor kijönnek, kezükben a válasz. Idén a prognózisuk a rózsaszín volt, s ha körülnézünk a világban, úgy tűnik, be is jött nekik.
Vegyük csak sorra, mi mindent ihletett meg idén az egyesek által műanyagnak, pornográfnak, mások által gyerekesnek, magas szimbolikájúnak, ám mégis alacsony értéktartalmúnak tartott szín. Abban ugye nincsen semmi különös, ha egy bicikli rózsaszín, mert rögtön elképzelünk rá egy szőke copfos kislányt. De mi van, ha ezt felnőtt méretben gyártják? Ekkor csupán az történik, hogy a gyártó betegre keresi magát, mert egy olyan bringa, mint az Electra Townie a városi lányok nagy kedvence lesz pillanatokon belül.













