Design

Akár sznobériának is vélhetnénk annak a amerikai műgyűjtőnek a döntését, aki saját manhattani loftlakásához a 400 esztendős New York ünnepi pavilonját megtervező holland irodát kérte fel belsőépítésznek. A kapcsolat a két fél között azonban ennél jóval mélyebb, ráadásul a végeredményt látva senkinek sem lehet kifogása: az UNStudio mesterei a szokatlanul nyomott arányú térből is képesek voltak egyedülálló luxuslakást bűvölni.

A holland UNStudio a legismertebbek közé tartozik az Egyesült Államokban dolgozó európai építészirodák közül. Terveztek Chicago és a 400 éves New York számára is, és ők építették azt a remek villaépületet, amely egy évvel elkészülte után, 2008 februárjában tűzvész áldozata lett. A mostani megbízóval sok évvel ezelőtt, a hartfordi múzeum bővítésének ügyében kerültek kapcsolatba. Abból a munkából nem lett semmi, a műgyűjtő-építész viszont megígérte az UNStudiót vezető Ben van Berkelnek: vele tervezteti meg majd saját otthonát. Több közös, de eredménytelenül záródó helyszínvizit után az örömhíreket hozó telefon 2007 tavaszán csörrent meg az építésziroda amszterdami stúdiójában.

Félig magyar, félig lengyel, de egészen kozmopolita grafikusunk már akadt a sorozatban, olyan azonban nem, aki gyerekkorában költözött külföldre és épített karriert, részben magyar gyökereire alapozva. Ez alkalommal David Foldvari, azaz Földvári Dávid munkáin keresztül egy ilyen tehetséget mutatunk be.

Földvári Dávid - davidfoldvari.co.uk

Dávid 1973-ban, Budapesten született, és 12 éves korában költözött az Egyesült Királyságba. A brightoni egyetemen tanult, majd a Royal College of Art hallgatója lett – ezzel egyidőben már grafikusként dolgozott. Első, a Dazed & Confused magazinban a kilencvenes évek végén publikált munkái révén csatlakozhatott a mára világhírű grafikai műhellyé vált Big Active ügynökséghez. Itt számos komoly megbízóval dolgozott együtt, a Penguin Books könyvkiadótól a Nike-n és a Motorolán át egészen a Greenpeace-ig. Eközben a zeneipar is magába szippantotta: többek között a London Records, a Mercury és az Island Records megbízásából tervezett borítókat.

Ahogy minden szakmai területen megfigyelhető, így a designervilágot is jellemzi, hogy a nagyközönséghez csak egészen kis százalékuk híre és termékei jutnak el, amiben sok tényező játszik szerepet. A hierarchia csúcsán állnak a (fővárosban/nagyvárosokban) saját bolttal rendelkező tervezők, majd jönnek a designerboltokban árusítók, a vásározók, aztán szép sorban eljutunk a portékájukat csupán saját környezetükben terjesztő művészekhez.

Az, hogy ki fut be és ki nem, sokszor csak a lehetőségek, és nem a minőség kérdése. A verseny óriási, és az esetek nagy többségében csupán a távolság szab határt a sikernek. Nem véletlen, hogy egymás után nyílnak az alkotók weboldalai, blogjai és Facebook rajongói klubjai, ahol a távolságot áthidalva közvetlen kapcsolatot építhetnek ki vevőikkel, mi több, az internet uralta világ segítségével ma már bárkinek lehet saját virtuális piactere is, és így a világ bármely pontjára eljuttathatja termékeit. Cikkünkben két külföldi és egy magyar online vásárfelületet mutatunk be, ahol minden designbarátnak és árusítani kívánónak érdemes körbenézni.

Ma már a legtöbb országban egyértelmű, hogy a nagy forgalmú metróállomások ideális helyek arra, hogy az itt megforduló utazókhoz közelebb hozzák a kultúrát és a művészetet. Budapesten a kisföldalatti kiállítási tablói, vagy épp a Deák téri metróállomás portugál csempeköltészete jó példa erre; a folyamat azonban valójában már az első világháború után megindult. A New York-i Modern Museum of Art aktuális kiállításán olyan metróplakátokat mutat be, amelyeket neves művészek készítettek a londoni földalatti vasút dekorálására.

E. McKnight Kauffer: Winter Sales Are Best Reached by Underground. 1924. The Museum of Modern Art, New York.

Az első londoni metróplakátot Frank Pick rendelte meg több mint száz esztendővel ezelőtt. Pick az „Underground Group” néven ismert, a metróvállalatokat tömörítő cég marketing-igazgatójaként azonban csak az első lépést tette: mára a London Transport Museum a világ egyik legjobb plakátgyűjteményének, több mint ötezer darabnak a boldog birtokosa. A plakátok a mai napig kiváló eszköznek bizonyulnak a nagyközönség elérésében, a legkülönbözőbb célokkal: a háborúk alatt használták őket a prograganda érdekében, a békeidőkben pedig kulturális és társadalmi célú üzenetek közvetítésére.

Míg bolygónk lakóinak nagyobb része azon serénykedik, hogy minél gyorsabb legyen minden: az internet, a manikűr, az építkezés, a termés beérése, az étkezés, a képzések, a járművek, a gyógyulás, a randevúzás, állapotunk és tartózkodási helyünk megjelenítése a szociális médiában, addig egy kisebb, de növekvő közösség éppen a vészféket keresi, mert azt vallja, a gyorsaság hosszú távon tönkreteheti a kreativitást, ráadásul cseppet sem fenntartható és a társadalmi-kulturális jelenségeknek sem kedvez. Ők a lassú folyamatok éltetői.

Nem tudni pontosan, mikor bukkant fel először az azóta is magyar megfelelő nélkül keringő "slow movement" kifejezés, de az biztos, hogy az elmúlt húsz évben szépen lassan áthatotta az élet számos területét a lassításra intő szemléletmód. Talán nem is szükséges túlságosan belemenni a fogalommagyarázatba, hiszen mindenkinek világos, mi lehet a célja a helyi termékeket és a hagyományos ételeket előnyben részesítő Slow Food mozgalomnak, vagy a gyerekeknek nagyobb szabadságot adó, élhetőbb és élvezhetőbb gyerekkort biztosító Slow Parenting filozófiának, vagy a többek között az öko-túrizmust támogató Slow Travelnek, hogy a média, a művészet és a gazdaság területén is megjelenő törekvést már ne is említsük. A hipergyors fejlődési folyamatok ellenpontjaként valamiféle racionális átgondolásra, az alkotói folyamatok és az alkotások élvezetére, a hagyományos értékekben való elmerülésre, új anyagok kutatásra buzdít tehát a "slow movement".

Mozgalmasan telik az idei év a tízéves Medence Csoport háza táján: a katalógus, esküvő, Sziget csak pár címszó az aktualitások közül. Gross „Soma” Andrással, Magyar Gergellyel és Terebessy Tóbiással munka közben beszélgettünk a Hajógyári-szigeten.

Hiába kerestük volna hivatalos címükön a Medence Csoport tagjait az elmúlt hetekben, nem túl nagy eséllyel csíptük volna el őket a Pipa utcában. A nyári időszak a designercsoport számára nem az üdülésről, hanem a munkáról szólt: a Hajógyári-szigeten javában készültek a Sziget fesztiválra. Bambuszrudak, ponyvák között találtuk meg őket, a beszélgetésnek pedig a háttérben dolgozó Stihl-fűrész adott alaphangot – utóbbi a belvíz miatt kidőlt fákat vette kezelésbe. Ezt leszámítva minden rutinosan haladt, hiszen tizedik éve dolgoznak a Szigeten.

Ha szobanövényekről hallunk, eszünkbe jutnak a kis növényhatározós, szobanövény-nevelős könyvek, melyek minden lakás polcán ott kallódnak. Adódhat a kérdés, hogy mi lehetne egyszerűbb, mint elhelyezni néhány cserepet az otthonunkban?

Nem virágkötésről, vagy trendi növényfajtákról (igen, vannak ám ilyenek is) írunk, sokkal inkább olyan előremutató kezdeményezésekről a belsőépítészet zöldrehangolásában, melyek ma még gyerekcipőben járnak, de rengeteg pályázat, workshop tárgyai.

Sorozatunk 22. epizódjához értünk; a fiatal magyar grafikusok sorában ezúttal egy olyan tehetséget mutatunk be, aki 25 esztendősen már tanít a Pázmány kommunikációs tanszékén és a pécsi Művészeti Szakközépben, emellett pedig saját stúdiójában dolgozik. A javaslatokat olvasóinktól természetesen továbbra is szívesen fogadjuk!

Nagy Tamás – www.nagydesign.hu

Tamás 2003-ban végzett a pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola alkalmazott grafika szakán, ahová négy év múlva szakoktatónak invitálták. Az egyetem mellett kezdett tanítani Pécsett, 2008-tól pedig óraadó a Pázmány Bölcsésztudományi Karának Kommunikációs tanszékén is. Ugyanebben az évben szerezte meg tervezőgrafikusi diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, egy tanári másoddiplomával együtt. Erasmus-ösztöndíját Valenciában töltötte, ahol grafikai és multimédia-kurzusokon vett részt.

 Breuer Marcell és a csővázas szék, Moholy-Nagy László és kamera nélküli fotókísérletei, Molnár Farkas Vörös kockaháza. Ezek hallatán talán néhányan a Bauhausra asszociálnak, azonban a magyarok hatása a Weimarban és Dessauban a két világháború között működő német művészeti főiskolára kevéssé van jelen a nemzetközi és a hazai köztudatban.

Moholy-Nagy László: Fotogram, 1973 / Zselatinos ezüst, 18 x 24 cm

A magyar művészek Bauhaus-beli tevékenységének bemutatására vállalkozik „A művészettől az életig - magyarok a Bauhausban” című kiállítás Pécsett, a Janus Pannonius Múzeumban. A több mint 1000 művet felvonultató kiállítás két évtized kutatásainak eredményeként, a dessaui és weimari Bauhaus-múzeumok, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, illetve a berlini Bauhaus-Archiv, Museum für Gestaltung együttműködésével jött létre. A kiállítást Berlinben is bemutatják 2010. december és 2011. február között.

Ferrari, Lancia, Rolls-Royce, Cadillac, Alfa Romeo: szinte nincs olyan neves autómárka, amelynek ne tervezett volna az olasz design nagyágyúja, a Pininfarina. Az 1930-ban alapított cég idén ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját. Ez alatt az időszak alatt megszámlálhatatlan modell került ki a kezük alól, munkáik között éppúgy megtalálhatók az elegáns luxusmodellek, mint a milliószám gyártott tömegautók.

A legtöbbünknek valószínűleg a név hallatán a Ferrari Testarossa ugrik be, ugyanakkor a cég tevékenysége ma már nem csak autókra korlátozódik: a közelmúltban tervezett villamosokat Franciaországba vagy éppen vonatot Hollandiában, és számtalan ipari formatervezési és belsőépítészeti projektben vett részt.