Logomain

Új óvoda készült Somogyfajszon

By Kovács Dániel 2010. augusztus 30. 12:00

szerk at hg dot hu

Új, 50 fős óvodát avattak Somogyfajszon pénteken délelőtt. A település évekkel ezelőtt még komoly adóssággal küzdött, mára azonban visszafizette tartozásait és ennek köszönhetően pályázhatott az óvodát is magában foglaló egymilliárd forint értékű beruházásra.

Új, 50 fős óvodát avattak Somogyfajszon pénteken délelőtt. A település évekkel ezelőtt még komoly adóssággal küzdött, mára azonban visszafizette tartozásait és ennek köszönhetően pályázhatott az óvodát is magában foglaló egymilliárd forint értékű beruházásra.

Somogyfajszi_ovoda20130603-19838-1txsaw2.gallery

„Az 50 fős óvodaépület a kastélypark kellős közepén helyezkedik el, egy nagy focipálya szomszédságában. Az intézmény tervezésekor az volt a célunk, hogy a gyermekek számára minél ideálisabb környezetet teremtsünk” - közölte Juhász Attila, a tervezésért felelős Hinterland Mérnöki Iroda Zrt. vezérigazgatója. „Kész csoda, hogy egy kistelepülésen ilyesmi megtörténhet” - mondta el nyitóbeszédében Sall István, Somogyfajsz község polgármestere a péntek délelőtti átadón. 

A létesítmény átadása mérföldkő Somogyfajsz életében: a község, amelynek vezetését tizenkét évvel ezelőtt 100 milliós adósságállománnyal vette át a jelenlegi polgármester, mára rendezte adósságait. Ennek is köszönhető, hogy a szomszédos böhönyei községgel karöltve sikerrel pályázhattak a mintegy 1 milliárd forint értékű beruházásra, melynek keretében az óvodaépítésen túl, Böhönyén bővítik az iskolát, új tornacsarnokot és 500 adagos főzőkonyhát alakítanak ki.

Eddig jóformán csak az épületek állagmegóvásában, egy-egy tetőcserében merült ki a rehabilitáció. Az új óvodától a gyereklétszám növekedését várják a helyiek. „Az 542 lelket számláló kistelepülésen jelenleg 36 óvodás van, ám reméljük, hogy ez a szám az új óvodánk hatására növekedni fog” - bizakodott a polgármester. „A legfiatalabb generáció a jövőnk záloga. A kistérségen belül ezért kiélezett verseny folyik a gyermekekért. Annak érdekében, hogy magunkhoz vonzzuk a családosokat, a közeljövőben egy iskolabuszra is szeretnénk pályázni” - oszotta meg a következő lépéseket Sall István. Az új óvodának köszönhetően a kultúrház is betöltheti eredeti funkcióját, amely eddig szükségóvodaként működött.

Forrás: sajtóközlemény

építészet, magyarország, óvoda, somogyfajsz, juhász attila Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317