Logomain

Fél kilométeres tornyot akar Szöul

By Kovács Dániel 2010. július 5. 11:23

szerk at hg dot hu

Építési engedélyt kapott Szöul legújabb szupermagas felhőkarcolója. A beruházó, a szomszédos telken évek óta multifunkcionális komplexumot működtető Lotte Group majd egy évtizede lobbizott ezért, és megvívta a maga harcát a toronyházat ellenző dél-koreai légierővel is.

Építési engedélyt kapott Szöul legújabb szupermagas felhőkarcolója. A beruházó, a szomszédos telken évek óta multifunkcionális komplexumot működtető Lotte Group majd egy évtizede lobbizott ezért, és megvívta a maga harcát a toronyházat ellenző dél-koreai légierővel is.

Szoul_lotte_120130602-27858-1en1m7e.gallery

A történet a végén a beruházó szempontjából még pozitív fordulatot is vett. A Lotte Group eredetileg „csak” 112 emeletes tornyot akart felhúzni a szöuli telken, ám a 2008-ban megválasztott új államfő, a 2002-2006 között Szöul polgármestereként tevékenykedő Lee Myung-bak adminisztrációja a korábbiaknál jóval pozitívabban fogadta az elképzelést. A beruházó így végül az emeletek számának növelése mellett döntött: a mellette található bevásárlóközpont nyomán „Second Lotte World”, illetve „Lotte Super Tower 123” néven emlegetett torony a jelenleg tervezett formában 123 emeletes és mintegy 555 méter magas.

Az engedéllyel mindazonáltal nem hárult el minden akadály az építkezés elől. A szöuli önkormányzat korábban a légszennyezés és a közúti forgalom várható növekedése miatt ellenezte a beruházást a sűrűn beépült városrészben, ennél is többet nyomott azonban a latban a dél-koreai légierő vétója. A közelben fekvő szöuli repteret csak protokoll és katnai célokra használják, és a légierő szerint a fél kilométeres torony veszélyezteti a légiközlekedés biztonságát.

A 2014-2016 környékén elkészülő tornyot a korábbi hírek szerint az amerikai Kohn Pedersen Fox építésziroda tervezte, ám az újabban bemutatott látványtervek jócskán átalakultak.

Szöulban momentán a 2004-ben elkészült, 264 méter magas Tower Palace Three tartja a legmagasabb felhőkarcoló rekordját. A címre azonban többen is pályáznak: a 2016-ra befejezni tervezett Dream Tower 665 méter, a Digital Media City Landmark Building 640 méter, a 2015-ben átadni tervezett 151 Incheon Tower 610, míg a három év múlva elkészülő International Business Center 580 méter magas lehet.

építészet, felhőkarcoló, Kohn Pedersen Fox, szöul, dél-korea, terv, szupermagas torony Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317