Az Athenaeum nyomda egykori tulajdonosának bérpalotájában kalandoztunk.
Budapest tele van rejtett, a nagyközönség előtt kevésbé ismert kincsekkel. Ilyen a józsefvárosi Palotanegyedben, a mai Horánszky utcában álló bérpalota, amelyet ifj. Emőkei Emich Gusztáv, az Athenaeum nyomda egykori tulajdonosa építtetett 1896-ban.
A ház homlokzatát nemrég felújították, a belsőre azonban ráférne egy kiadós tatarozás; részletei, a díszes korlát, ólomüveg ablakok, maratott üvegek és faragott faburkolatok viszont még mindig őrzik hajdani fényét. Ezt a világot idézte meg az ImagineBudapest szervezésében szombaton megtartott bejárás, Kalcsó Kitti kalauzolásával.
A Józsefváros e részét (a Múzeum körút, Bródy Sándor utca, József körút és Baross utca által határolt területet) Kis Vatikánnak is nevezték, ugyanis számos katolikus intézmény települt ide a 19. században. Az utcában üzemelt ciszterci kollégium, a premontrei kanonokrend, a Jézus Szíve Népleányai társaság és a jezsuiták anyaháza – utóbbi kettő ma újra egykori otthonában működik. Az egyházi intézményeken kívül sok orvos is lakott a környéken, a közelben találhatók ugyanis a nagy, a 19. században létrejött klinikák.
A ház építtetője az Athenaeum nyomda alapítójának fia volt. A család frissen szerzett nemesi rangot (ekkor kapták az Emőkei előnevet is), életmódjuk így különbözött a régi nemesi családokétól. Nem a főúri családok megszokott léha életét élték, hanem hasznos tevékenységekben, tudományokban merültek el. Ifj. Emőkei Emich Gusztáv amellett, hogy apja egészségének megrokkanása után átvette az Athenaeum nyomdát és kitanulta a könyvészetet, volt országgyűlési képviselő, sőt lelkes botanikus, de nevéhez fűződik A kis lepkegyűjtő, az első magyar lepkészeti kézikönyv elkészítése is.
Az akkor még Zerge utcában (amely a Kőszáli Zergéhez címzett fogadó után kapta nevét) emelt házban viszont soha nem lakott. A negyedben számos régi nemesi család palotája áll (mint a Károlyi-, az Esterházy- vagy a Festetics-rezidencia), az Emich emelte épület viszont a bérpaloták sorába tartozik: építtetője az utcafronti lakásokat tehetősebb, a hátsó traktusban lévőket kevésbé vagyonos bérlőknek adta ki. A kétemeletes bérpalotát egy kevésbé ismert építész, Novák Ferenc tervei alapján emelték 1896-ban.
A házba díszes kovácsoltvas kapun léphetünk be. Az elegáns, a kapualjhoz boltozattal fedett térrel kapcsolódó lépcsőház, bár vakolata mállik, még utal a hajdani pompára; a lépcsőkön felfedezhetők itt-ott a szőnyegtartók is. A kovácsoltvas korláton faragott fafogódzót a lépcsőfordulóban aprólékosan kidolgozott oroszlánfejek zárják le. A tágas, világos lépcsőházi térbe hatalmas ablakokon jut be a fény; a régi ólomüvegnek azonban csak egy-egy részlete maradt meg. Az első emeleti lakásbejáratot a főúri világ fényűzését felidéző, az egész falszakaszt beborító, míves faburkolat keretezi, amely fölött maratott üveg felülvilágító látható. Figyelmet érdemelnek a szépen megmunkált kilincsek is.
Az épület U alakban három oldalról fogja körbe a belső udvart; ide bepillantva a kapubejáróból első látásra a hajdani kocsiszín hatalmas faajtaja ötlik a szemünkbe. Az udvar egyik oldalát az utcai szárny lodzsás oldala, a másodikat a lakásokhoz kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket, a harmadikat a földszinten a kocsiszínt, az emeleten kevésbé tehetős bérlőknek szánt lakásokat tartalmazó szárny keretezi.
A lépcsőház udvari falán címer látható, amelyben megjelenik az épület keletkezésének évszáma (1896), a többi szimbólum pedig valószínűleg az Athenaeum kiadóra és Emich családjára utal.
A földszinti lakrész az előcsarnokból nyílt, ennek elfalazott bejárata még látható a falon. A földszinti és emeleti lakosztályok elrendezése hasonló volt: egy hosszú előszobából nyílt a három utcai szoba, az udvar felé lodzsával kapcsolódó ebédlő és egy fürdő-hálószoba egység. A feljegyzések szerint a bérlők valóban a tehetősebb rétegekből kerültek ki: lakott itt többek között országgyűlési képviselő, miniszteri fogalmazó vagy éppen gépészmérnök.
Az itt lakó családokhoz került cselédek szerencsésnek mondhatták magukat, hiszen nem a konyhában kinyitott vaságy volt a lakhelyük, hanem azok a cselédszobák, amelyeket a lakások udvari szárnyban elhelyezett kiszolgálóegységeiben, a konyhával, kamrával együtt alakítottak ki. A cselédek az udvarból nyíló csigalépcsőn közlekedhettek. Utóbbin, bár alárendelt funkciójú lépcső, mégis szép építészeti részletek figyelhetők meg: ilyen a kovácsoltvas korlát vagy a terrazzo padlóburkolat. Ez a lépcső visz fel a padlásra, ahol régen a mosókonyha kapott helyet; itt dolgozott a bejáró mosónő vagy a családoknál dolgozó mindenes. Itt juthatunk le a pincébe is. A harmadik szárnyban két kevésbé reprezentatív lakás található, amelyek előszobából, szalonból, hálófülkéből, cselédszobából és fürdőszobából álltak.
A bérpalota 1913-ban gróf Dessewffy Aurél tulajdonába került, később fia, István örökölte az épületet. Az I. világháborúban Dr. Scipiades Elemér európai hírű szülész-nőgyógyász orvosé lett a ház, aki a II. világháborúban elhunyt. Az államosítás során állami tulajdonba került, az ötvenes években a Fővárosi Zeneiskola Szervezeti Központja működött itt. Később a lakásokat feldarabolták és kiutalták. Jelenleg a ház önkormányzati tulajdon.
Egyetlen okból örülhetünk annak, hogy a hatvanas-hetvenes években a ház megúszta a felújításokat: így megmaradtak az eredeti részletek, amelyek a felfedezés örömével töltik el a látogatót. Reméljük, a közeli jövőben a homlokzat után a belső is eredeti fényében pompázhat majd.
A cikk összeállításához nyújtott segítségért köszönet az ImagineBudapest csapatának!
