Minden ezirányú híreszteléssel szemben az akadémikusok nem esznek embert. Bejutottunk budai fellegvárukba.
Három roppant segítőkész kutatóintézeti igazgatón keresztül jutottunk csak be az Akadémia budai fellegvárába. A magyar da Vinci-kód helyett azonban egy kolostort találtunk, ahol a haza élenjáró tudósai a hajdani templomban és a szerzetesi cellák sokat látott falai között pallérozzák elméjüket. A sors iróniája: a budavári klarisszákat II. József épp azért oszlatta fel, mert nem foglalkoztak tudományokkal.
Egykor a klarissza rend három kolostora is a mai Budapest határain belül működött. A papi szemináriummá, majd hosszabb ideig zálogházzá, míg napjainkban az ELTE igazgatási épületévé lett pesti kolostoruk és templomuk történetéről és állapotáról már beszámoltunk. Az óbudairól, tekintve hogy az már a török korban elpusztult, és csekély maradványait csak a hetvenes években tárták fel, nem fogunk beszámolni e sorozat keretein belül. Az elvesztett templomok tematikájába viszont a klarisszák budai kolostora tökéletesen illeszkedik.
A már említett óbudai zárda és templom Buda visszavétele után már nem létezett, helyét világi építkezések foglalták el. A klarissza rend azonban a XVIII. század elején vissza kívánt telepedni az egykori főváros közelébe. Ez olyan jól sikerült, hogy a pápai engedély és I. Lipót hozzájárulásának birtokában a pozsonyi kolostor nyolc apácája 1714-ben Buda város falain belül kaphatott helyet kárpótlásul. A rend első telekvásárlása a források szerint már 1706-ban megtörtént a korábban idetelepült ferences kolostorral egy tömbben, tőlük délre. Ezt 1718-ban további három Úri utcai telek megszerzése követte, amiken már megkezdődhetett a rendház és egy kisebb templom felépítése. 1719. október közepén ezt az építményt el is foglalhatták a nővérek, azonban az adományokból finanszírozott kolostorépítés nem állt le. A század közepéig megszerezték az Úri utcai telkek hátsó szomszédjának számító Országház utcai házhelyeket is, ezzel megalapozva az épületegyüttes későbbiekben kiépült, ma ismert méretét. A rendház a század második felében folyamatosan bővült. 1743 júniusában a kalocsai érsek jelenlétében lerakták az alapkövet az új templomhoz, amelyet öt év múlva szentelt fel ugyanő, Szűz Mária tiszteletére.
A templom akkori építési szokások szerint nem önmagában állt, hanem a kolostorral egybeépítve jelent meg az Úri utcában, keleti-nyugati tájolással. Homlokzatának déli része a két harangot rejtő toronnyal csatlakozott a rendházhoz. A nyugati kapun belépve nagyszabású, az orgonakarzatot tartó hatboltozatos előcsarnok fogadta a híveket, mely egyhajós barokk térbe vezetett. Ehhez keleten keskenyebb, egyenes záródású szentély csatlakozott. A templom fénykorában tizenegy oltár (köztük öt márvány) szolgálta a hitéletet. A gazdagon díszített főhomlokzaton több szobor is helyet kapott, a szószéket pedig a Zichy-család szobrásza, Bebo Károly készítette.
A templom azonban nem gazdagodhatott sokáig. Még be sem fejeződött teljesen a kolostor kiépítése, amikor 1782-ben II. József elrendelte azon apácarendek feloszlatását, melyek nem gondoznak betegeket, nem üzemeltetnek iskolát, és a tudományt sem művelik magas fokon. A Frangepán-, Wesselényi-, Barkóczy-, Andrássy-, Dessewffy családok leányai is hiába intéztek a pesti, pozsonyi és nagyváradi kolostorok lakóival együtt közös könyörgést a helytartótanácshoz, melyben a XIII. század óta szakadatlan jelenlétükre hivatkoztak: több más rend mellett végül a klarisszák ingatlanvagyona is a királyi kamarára szállt.
Az apácák egy része kilépett a rendből, és hazament családjához, a többieket a vízivárosi Erzsébet-apácák fogadták be. A templom berendezését 1782 szeptemberében elárverezték, aminek következtében több magyar vonatkozású szent ereklye is „világkörüli útra indult”. Mayerhoffer József építőmester ekkor készítette el felvételi rajzait az épületről, melyekből az derül ki, hogy a kolostor Országház utcai frontja még több helyen csak egyemeletes volt. Az épületet 1784. április 19-én profanálják. II. József első elképzelései szerint a budai szeminárium kapott volna itt helyet, azonban a budai méretekkel hatalmasnak számító épület Úri utcai szárnyában végül a kúria, az Országház utcaiban pedig, mily meglepő: az országház kapott helyet (az utca 1790-ben innen kapta mai nevét, azelőtt Sütő utcának hívták). Az épületcsoport végig kétemeletesre épült ki, igényes copf homlokzatokkal. A templom tornyát és oromzatát visszabontották a főpárkányzatig. A terveket a kor sokat foglalkoztatott építésze, Franz Anton Hillebrandt készítette. A kúria számára átalakuló Úri utcai épületrész egyik legkomolyabb feladata a templomtér hasznosítása volt: 1784-85-ben dongaboltozatos födémekkel három szintre osztották.
Az épületkomplexum izgalmasabb eseményei innentől fogva az országgyűlésnek több ízben is helyet adó Országház utcai szárnyban történtek. Az 1790-91-es országgyűlés ebben az épületben fogadta el, hogy a latin mellett a magyar is hivatalos nyelvként legyen használható; az 1807-esen hagyták jóvá a Nemzeti Múzeum alapítását. Az 1870-es években került az épületegyüttesbe a Királyi Belügyminisztérium, valamint az Országos Levéltár is. Több átalakítással súlyosan károsították az akkor még ép Hillebrandt-féle késő barokk országgyűlési termeket, a templomteret illetően azonban lényeges változásokra nem került sor. Az alsóházi üléstermet 1927-28-ban állították helyre, amikor is a levéltár raktárait átköltöztek a Bécsi kapu téri épületbe. A Lechner Jenő tervei szerint megvalósult helyreállítás az eredeti architektúrát állította vissza. A BM egészen a második világháború végéig itt működött. Az 1944-es bombázásokban az épületek teljes tetőszerkezete megsemmisült, az egykori templomtér három boltozatából kettő beomlott. Ekkor pusztulhattak el a mennyezeti díszítőfestés levakolt maradványai is.
A Pestre költöztetett minisztérium helyére a Magyar Tudományos Akadémia intézetei kerültek. Bár a legsürgősebb munkákat 1949-ben elvégezték, az MTA a Középületeket Elhelyező Bizottságtól 1954-ben igényelte a várbéli épületeket, amelyet június 30-ával keltezett dokumentum szerint meg is kapott. Az átépítés és felújítás költségeit 8-10 millió forintra becsülték az egész épületegyüttesre, a megvalósításra pedig három évet szántak. Erre csak 1968-70 közt került sor. Lényeges változtatások nem történtek, műemléki igénnyel helyreállították viszont a földszinten megmaradt barokk díszítőfestést.
Az épületegyüttes e részén ma négy intézmény osztozik. Az udvaron, a templom déli oldalához tapadó szárnyban található a Telefónia Múzeum. Az 1928-tól 1985-ig üzemben levő automata telefonközpontot eredeti környezetében és berendezéssel őrizték meg, amihez társul a telefon történetét bemutató kiállítás. A templomtér legalsó szintjét az MTA Állam- és Jogtudományi Kutató Intézete foglalja el. Az egykori tornyon belül kialakított lépcsőn juthatunk fel az első emeletre, ahol az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének könyvtára kapott helyet. A korlátozottan nyilvános, elsősorban intézeti kutatók számára kialakított könyvtárban mintegy 28 000 könyv, 10 500 folyóirat, valamint 15 000 kiállítási katalógus található meg a művészettörténet és művészetelmélet témakörében. Hillebrandt boltozataiból semmi nem látszik: a könyvtárban álmennyezet és lambéria borít mindent. Annál érdekesebb viszont a második emelet, ahol az MTA Régészeti Intézetének könyvtára található. A leírás szerint szintén korlátozottan nyilvános, azonban már szakos egyetemi hallgatók számára is hozzáférhető könyvtár mintegy 40.000 ezer könyv, valamint hasonló mennyiségű folyóirat birtokosa. A felosztás nélküli térben érzékelhetővé válik az egykori tér nagysága, hiszen itt egy légtér maradt plafonig érő falak nélkül.
A pesti kolostorhoz hasonlóan, a XVIII. században mindössze 40 éven át szakrális funkciókkal bíró épület ma már szintén alig bír egyházi jegyekkel. Azonban az Úri utca 49-es számú épület átalakított barokk templomhomlokzata furcsán magasodik ki az egy-két emeletes polgárházak és a rendházak szomszédságából. A sors játéka, hogy a „tudományokat magas fokon nem művelő”, és ezért feloszlatott klarissza rend otthona ma épp a tudományokat legmagasabb fokon művelőket szolgálja.
