Logomain

Életműdíjat kapott Schneller István

By HomeGarden 2006. szeptember 14. 00:00

szerk at hg dot hu

Hetedik alkalommal adták át az év főépítészének járó díjat. Idén Gyula és Budapest főépítészét tüntették ki.

Hetedik alkalommal adták át az év főépítészének járó díjat. Idén Gyula és Budapest főépítészét tüntették ki. A díjat Nagykanizsa Megyei Jogú Város és az Országos Főépítészi Kollégium alapította 2000-ben. Az idei, Túristvándiban megrendezett XI. Országos Főépítészi Konferencián Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi község polgármestere, Virányi István, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke és Arató András István, Észak-alföldi területi főépítész adta át a Díjakat.

„Főépítészi életműdíjban” részesült Dr. Schneller István. Az okleveles építészmérnököt, Budapest leköszönő főépítészét több mint egy évtizedes főépítészi tevékenységéért, a főváros érdekében magas elméleti felkészültséggel végzett munkásságáért, valamint az önálló okleveles településmérnök oktatás elindításában vállalt jelentős munkájáért részesítették az elismerésben.

Az „Év főépítésze díjban” részesült Béres István. Az okleveles építészmérnök, Gyula főépítésze másfél évtizedes következetes, magasszintű főépítészi tevékenységéért kapott elismerést. Munkáját példamutató szakmai, etikai hozzáállással látja el, együttműködve a város lakosságával és annak vezetőivel - szólt az indolkás.


építészet Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317