Logomain

Citromdíjas a Közraktárak felújítása

By Ongrádi Melinda 2010. április 19. 16:20

szerk at hg dot hu

A Műemléki Világnapon számos szakember munkáját, valamint példaértékű felújításokat díjaztak, de citromdíjakat is kiosztottak.

A Műemléki Világnapon számos szakember munkáját, valamint példaértékű felújításokat díjaztak, de citromdíjakat is kiosztottak: az ICOMOS-citromdíjat odaítélő bizottság tagjai szerint többek között a Közraktárak felújítása is kiérdemelte az „elismerést”.

1cet_view_from_kozraktarak_street_architect_onl_hungary_kft_rendering_homologue20130602-27858-q29see.gallery

A kétes elismerést, amelyet az ICOMOS, a legnagyobb civil műemlékvédő szervezet hazai képviselője, az ICOMOS Magyar Bizottsága ítél oda, például a következő szempontok alapján kaphatja meg egy-egy létesítmény: legsikertelenebb új beépítés vagy átalakítás történelmi környezetben, a legjobban félresikerült műemléki helyreállítás vagy éppen a legalaposabb kidolgozott épülethiba.

A díjat maga az alkotás kapja, és az veheti át, aki először tiltakozik az odaítélés ellen. Idén három létesítmény kapta az „elismerést”: az V. kerület a pesti városfal „utóbbi évtizedekben való elhanyagolásáért, a kapcsolódó telkek, területek mai fejlesztésekor adódó lehetőségek elmulasztásáért”; a miskolci Kis-Avas pincesor a pusztulást előidéző elhanyagolásért, és a Közraktárak.

Utóbbinál a jelölés indoka a „jelentős történeti értéket képviselő épületek fejlesztés ürügyén bekövetkezett részbeni bontása és hamis bemutatása”. Az indoklás kifejti, hogy a világörökségi zónában álló épületegyüttest a helyreállítás és bővítés helyett jórészt elbontották, bizonyos épületrészeket pedig bontás után rekonstruáltak. Ugyanakkor az értékelés leszögezi, hogy nem az ingatlanfejlesztést és az új építészeti formanyelvet ítéli el, hanem a Közraktárakkal kapcsolatos gondolkodásmódot, amely „egy új, akár értékes, látványos épület emelését egy régi elpusztításával tudja elképzelni; több mint száz éves, más funkcióra igen jól felhasználható épületeket bontásra ítél; úgy gondolja, hogy megőrzi az épületet, ha bontás után újraépíti; nem nyilvánította védetté a nyilvánvalóan értékes épületet; naivan feltételezte, hogy a világörökségi pufferzóna bontás ellen elegendő védelem; nem érti, hogy egy történeti épület megtartása, bővítése, új elemmel való kiegészítése érdekesebb, értékesebb, mint új felépítése egy régi épület helyén”.

A régóta kihasználatlanul álló épületegyüttes átalakítása egy évvel ezelőtt indult. A beruházó Porto Investment pályázaton nyerte el a megbízást, amiben fontos szerepe volt a Kas Oosterhuis és Lénárd Ilona hollandiai építészirodája által kidolgozott színvonalas terveknek. Az elképzelés szerint a Fővám térhez közeli, párhuzamosan álló két eredeti épülettömeg közé nagyméretű átrium épül, amely az épületeken kívülre nyúlik; jellegzetes tömegével az „üvegbálna” utal a létesítmény elnevezésére (CET). A harmadik raktárépületnek csak egy kis szakaszát tervezik megőrizni.

Az elmúlt hónapok során már hallatott magáról a fejlesztés: Kas Oosterhuis és a beruházó között mérgesedett el a viszony. Az ügy kapcsán a Budapesti Építész Kamara állásfoglalást tett közzé.

Szerencsére a műemlékvédelem terén pozitív példák is akadnak bőven: az ICOMOS-díjat a legjobbnak ítélt műemlék-felújításokért ítélik oda: idén elismerésben részesült egy balatonfüred-balatonarácsi új áruház és kávézó, az Andrássy út 23. alatti Wahrmann-palota felújítása és az ózdi OMI Városi Művelődési Központ „OLVASÓ” volt altiszti és munkás Olvasó Egyleti székház.

A szintén e napon kiosztott Forster Gyula-díjat a műemlékvédelem terén tevékenykedő szakemberek kaphatják meg, évente három fő, míg az emlékérmet ugyane területen működő nem szakmabeli személyek és szervezetek, összesen hatan. A Schönvisner-díj és emlékérem pedig a régészet területén végzett kimagasló teljesítményt ismeri el, utóbbiakat két személy és négy személy, illetve szervezet kapja meg, a Möller István emlékérmekkel pedig szintén a műemlékvédelem terén nyújtott kiemelkedő teljesítményt díjazzák. A díjazottak ismertetése itt olvasható.

magazin, cet, lénárd ilona, onl, közraktárak, icomos, műemléki világnap, citromdíj, kas oostehuis, forster gyula-díj, forster gyula emlékérem, schönvisner istván-díj, schönvisner istván emlékérem, möller istván emlékérem Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317