Dublin új Libeskind-színháza elsősorban városrehabilitációs gesztusként értékelhető, annak viszont a legjobbak közül való.
Tulajdonképpen érthetetlen, hogyan maradhatott a dublini Docklands ilyen sokáig a hajózás és a kereskedelem használatában, holott alig negyedórányi sétára terül el az ír parlament belvárosi épületétől. Az egykori kikötő helyén azonban a kilencvenes évek óta Európa egyik legnagyobb szabású, sikerre ítélt városrehablitációja zajlik, amelynek legújabb gyöngyszeme, a Daniel Libeskind tervei alapján épült Grand Canal Square Theatre 2010 márciusában nyitotta meg kapuit.
A Studio Daniel Libeskind színháza egyetlen épületben képezi le azt a globális folyamatot, ahogyan a világ nagyvárosai az elmúlt évtizedekben a vízpart segítségével határozták meg új, élhető önmagukat, legyen szó folyóparti sétányokról vagy kikötő-rehabilitációkról. A dublini ház egyetlen valódi nézete a tenger felé, a Grand Canal Square-re tekintő főhomlokzat; az épület hátsó, a belváros felé irányuló részét ugyanis hatalmas irodaházak takarják. A 2007 nyarán megnyitott, tízezer négyzetméteres Grand Canal Square egész Dublin egyik legnagyobb köztere. Déli oldalán a helyi Duffy Mitchell O’Donoghue hatalmas irodaháza, északon a spanyol Aires Mateus ötcsillagos szállodája áll. Maga a tér az amerikai Martha Schwarz tervei alapján nyerte el végső képét, amelyet a színháztól a vízpartig vezető „vörös kárpit” és az ezt keresztező, növényekkel beültetett zöld sáv határoz meg.
A színház egyetlen, fő nézetét izgalmas (és némiképp, de nem kiábrándító mértékben a Coop Himmel(b)lai drezdai UFA-mozipalotáját idéző) tört üveghomlokzat uralja, amelyet markáns fémskatulya ölel roppant keretként. Minden színháztervező rémálmát, a zsinórpadlást Libeskind egyetlen, határozott gesztussal rejtette el a belváros felé meredeken megemelt fémtető alá. Az így létrejött, egy felbillent, egyensúlyát vesztett fémtoronyra emlékeztető kristályszerű struktúra nemcsak az építész legismertebb művét, a berlini Zsidó Múzeumot idézi meg, de képes megadni a színházba érkezőnek a feltárulkozás, a meglepetés élményét. Ebben a sikerben persze nagy szerep jut a köztérnek, amely (különösen a környező tömbök földszintjeinek üzletekkel-kávézókkal történő benépesülését követően) sikerrel töltheti be a színház szabadtéri előcsarnokának szerepét.
A tömb különleges formája a kis méretű telek következtében a szokásostól eltérő funkcionális megoldásokat igényelt. Az épület szíve a 2000 fős, duplaerkélyes színházterem; a látogatók mozgását szolgáló terek és kiegészítő funkciók lényegében ez alatt és körött helyezkednek el. A teraszos felépítésű közönségforgalmi terekről a tört üveghomlokzaton át a térre nyílik kilátás. A színházterem belsejét a vörös szín uralja, az oldalfalakon itt is megjelenik a Libeskindre jellemző, vonalakból álló grafikus motívumvilág.
A színházépület keresztmetszete. Kép © Studio Daniel Libeskind
A színházzal együtt készült el, de csak az elkövetkező hónapokban nyit meg a belváros felé eső telekrész két irodaháza. Az összesen 45 500 négyzetméternyi iroda- és üzlethelyiséget tartalmazó, hétszintes épületek többféle üveggel burkolt homlokzata mögött két, több emeletet átfogó átrium rejtőzik. A teljes beruházás költsége 196 millió euróra rúgott, ebből 75 millióba került a színház megépítése (ez jelenlegi árfolyamon 19,795 milliárd forint; összehasonlításképp: az Állami Számvevőszék a 619 ülőhelyes új budapesti Nemzeti Színház bekerülési költségét bruttó 19,27 milliárd forintban állapította meg 2002-ben).
Daniel Libeskind korai tömegvázlata a színházhoz. Kép © Studio Daniel Libeskind
A Docklands-szel Dublin mindent esélyt megteremtett magának egy városra szabott, jól szabályozható 21. századra. A beruházásokon végignézve az lehet a benyomásunk, hogy a Dublin Docklands Development Authority mindenben a legbiztosabbra ment. A korona ékköve egyértelműen a Libeskind-színház, amely bár nem fog az építész legjobb munkái közé tartozni, hozza a névtől elvárt színvonalat. Ha valaki a kilencvenes években híres hidat akart, Santiago Calatravára volt szüksége; a Docklands új, Samuel Beckettről elnevezett Calatrava-hídja (a második a 2003-ban átadott után) nemrég elkészült. A színház felől átkelve rajta a legismertebb ír építész, Kevin Roche tervei alapján 2010 szeptemberére elkészülő konferenciaközponthoz jutunk; de Roche irodája tervezi a Spencer Dock hatalmas területű, multifunkcionális komplexumát is, amely rengeteg lakásával, irodájával, kereskedelmi komplexumával voltaképp a városrész benépítéséért felel. A Docklands majdani új jelképére szintén pályázatot írtak ki, amelyet a világhírű brit szobrász, Antony Gormley nyert meg: munkája 2012-re lehet kész.
Az nagyívű fejlesztések különösen a jelenlegi gazdasági helyzet fényében imponálóak. Annak tudatában is, hogy a globális válság a dublini Docklands-ra is rányomta bélyegét: a finanszírozás bedőlte miatt elhalasztott beruházások közül a környéket alapvetően meghatározó lett volna a U2 hangstúdióval felturbózott tornya, és a Henning Larsen tervezte különleges lapfelhőkarcoló is.
