A Kormányzati helyett múzeumi negyed létesítése szerepel a Fidesz Budapest-programjában. Mennyire reális ez az elképzelés?
Kósa Lajost ábrázoló mellszobrot készített Gerhes Gábor a debreceni MODEM 2009. július 30-án nyíló, Kis magyar pornográfia című kiállítására. A város első emberének kérésére a mű diszkrét felirattal egészült ki, amely arról biztosította a nézőt: nem Debrecen rendelte meg a bronznak tetsző, valójában műanyagból öntött művet. Ez a dolgok nyilvánvaló félreértésén alapszik. Kósa Lajosnak ugyanis valódi emlékműve áll Debrecenben: maga a MODEM.
Budapestre komplett múzeumi negyedet tervez a III. kerületet 16 esztendeig igazgató, négy éve pedig a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjeként dolgozó Tarlós István. Akinek főpolgármester-jelöltségét ugyan még mindig nem erősítették meg, de a Fidesz ősszel nyilvánosságra hozott, 133 oldalas Budapest-programja (pdf) egyértelműen az ő személye köré szerveződik. A program „Építészet, városépítés fejlesztések, turizmus” című fejezete hét oldalban foglalja össze az ezirányú gondolatokat, amelyek közül messze kiemelkedik a hamvába holt Kormányzati Negyed helyére álmodott új múzeumi negyed ideája. Tömör, velős mondatok biztosítanak arról, hogy miután „a Nyugati pályaudvar eleve kikívánkozik az Eiffel-csarnokból”, utóbbi könnyedén átalakítható kulturális célokra, a Ferdinánd híd magántőke bevonásával kiváltható lenne alagúttal, a lefedett sínek felett pedig zöldsáv kapcsolhatná össze az új múzeumi negyedet a Szépművészeti Múzeum (Hősök tere) „zónájával”.
A megvalósításról, illetve a múzeumszakmai szempontokról nem esik túl sok szó. A koncepciótlanság, lévén a program hangsúlyozottan vitaanyag, nem róható fel (bár az olyan kontúrtalan modorosságokat, mint hogy „célunk, hogy Budapest az összmagyarság, a nemzet egységes fővárosa legyen”, nehéz mire vélni). A gazdasági realitások figyelmen kívül hagyása viszont már annál nagyobb probléma. A kormányzati negyed felépítésének 140 milliárd forintosra becsült költségét részint a kiürülő, összesen 110 milliárd forintra értékelt minisztériumi épületegyüttes eladásából tervezték fedezni; a működtetésen megspórolt összeggel együtt a negyed záros határidőn belül talán behozhatta volna a ráfodítást. Egy múzeumi negyed esetében más a helyzet: az intézményi költözködésekből nem várható plusz bevétel.
Az új múzeumi negyed esetleges lakói közül a program nyolc intézményt nevez meg. A jelenleg nem létezők (illetve más formában, vagy állandó kiállítóhely nélkül működők) közül felemlítődik a Modern Magyar Művészetek Múzeuma, a Magyar Technikatörténet, Ipartörténet és Tudomány Múzeuma, a Művészeti-kulturális Gyermek- és Ifjúsági Központ, a „művészet egyetemek kiállítási- és továbbképzési centruma” – intézményi koncepciót ugyan nem várhatunk egy vitairat esetén, de legalább az utóbbi kettőhöz némi magyarázat elkelne. A kortárs gyűjtemény, azaz a 4M koncepciója 2001-2002 körül, a Művészetek Palotája születése körül már futott köröket a szakmai sajtóban, a kormányváltás után azonban lehetséges helyét a Várból leköltöző Ludwig Múzeum foglalta el. (Az akkor sem volt tudható, hogy a 4M milyen relációban állna a csak kortárs anyagot gyűjtő Ludwiggal, a Nemzeti Galéria legújabb kori részlegével, illetve a kortársakat alkalomszerűen szerzeményező Szépművészeti Múzeummal.)
A létezők közül szerepel a programban a Néprajzi Múzeum, amelynek így megürülő otthona, az egykori Kúria milliárdos felújítással lenne alkalmas bármilyen új szerepre; a(z „Új” jelzővel is felvértezett) Nemzeti Galéria, amelynek helyén a Történeti Múzeumot bővítenék, valamint az Építészeti Múzeum, amelynek ingatlanállománya momentán egy apró Mókus utca házikóban és egy újbudai raktárban merül ki.
Összességében a felsorolt intézmények közül egyetlen kecsegtet némi anyagi haszonnal. Az Európa Háza az EU-tagállamok „kulturális-gasztronómiai centruma”, a tagállamok saját beruházásában, „zsűrizett, magas szintű építészettel”. Kár, hogy ezt Finta József találta ki, a WestEnd bővítési terveinek készítésekor.
További kérdéseket vet fel, hogy a megnevezett intézményekkel megvalósuló beruházásnak kik lehetnek a célcsoportja. A tervezett intézmények közül a fiatalabbak érdeklődésére fokozottan két-három tarthat számot, a külföldi turistákéra némi jóindulattal kettő. A megnevezett intézmények inkább belföldi, speciális érdeklődésű közönséget vonzanak - persze, sok jó példát ismerünk speciális gyűjtőkörű, mégis látogatóbarát és népszerű múzeumra, csak épp nem itthonról. A kulturális célok más lehetőségekkel való összeházasítása, ami például a bécsi Museumsquartier-t oly vonzóvá teszi, nem merül fel. A programvázlat funkcionálisan nem használja ki, hogy megvalósítási területe az egyik legfontosabb budapesti közlekedési csomópont, a Nyugati pályaudvar tőszomszédságában helyezkedik el, és nem tesz említést a terrorveszélyről sem, amely a Kormányzati Negyed "elhalasztásának" egyik fő indoka volt, és kétségtelenül fennállna egy ilyen beruházás esetén is.
A megvalósításra karakán megoldást kapunk: magántőke bevonásával, azaz PPP-projektként. Úgy, ahogy a kormányzati negyedet tervezték. Kérdéses azonban, hogy egy ekkora volumenű projektre lehet-e olyan tőkeerős beruházót találni, aki vállalja az évtizedeken át tartó működtetést, pusztán az állami törlesztés fejében. Az ő tulajdonába ugyanis semmi nem kerülhet. Igaz, ez a kitétel nem a programban szerepel, hanem az ősforrást bizonnyal közelről ismerő L. Simon László „Nyugati megoldások” címmel megjelent cikkében (Nagyítás, 2009. dec. 16.), ahol a szerző leszögezi: szemben a Gyurcsány-kormány projektjével, a múzeumi negyed nem „ingatlanmutyi”, mivel a telkek és az épületek nem juthatnak ki a főváros, illetve az állam tulajdonából.
Hasonló projekt azonban eddig egyetlenegy indult a fővárosban, a Közraktárak átépítésével készülő CET, amelynek sikeressége csak a jövőben derülhet ki. A L. Simon László által említett két intézményi párhuzam ugyancsak beszédes. A bécsi Museumsquartier 1998-2001 közötti felépítésének kétmilliárd schillinges költségét 75%-ban az osztrák állam, 25%-ban Bécs városa állta. A berlini múzeumsziget 1998 óta tartó, és a tervek szerint 2015-re befejeződő rekonstrukcióját a kulturális minisztériumhoz tartozó Stiftung Preussischer Kulturbesitz felügyeli és finanszírozza; a költségek 2003-ig 75-25% arányban eloszlottak a szövetségi kormány és a tagállamok közt, azóta viszont a mindenkori központi költségvetést terhelik.
Tegyük fel, hogy sikerül finanszírozót találni az elképzelésre, mi több, összeáll az intézményi program. Ez esetben a legfontosabb azt észrevenni, hogy Janesch Péter és a TEAM0708 Kormányzati Negyed projektje nem elsősorban az új hivatali épületekről, hanem a teljes városi környezet megújításáról szólt. Ezért is kaphatta meg 2008 legjobb európai fenntartható építészeti tervének díját. Szigetszerű kultúrgettót plántálni a lepusztult Podmaniczky utcába nincs értelme; ahhoz, hogy az elképzelés működőképes legyen, alapjaiban kellene hozzányúlni Terézvároshoz. Ha pedig valóban „nyugati megoldásokra” törekszünk, érdemes elgondolkodni az előkészítés mikéntjein, a tömegközlekedési kapcsolatokon, a szakaszolható megvalósításon, és persze, a nemzetközi tervpályázaton. Ott, Nyugaton ugyanis így működik.
