Logomain

Ki ne szeretne egy gömbházat a Holdon?

By Kovács Dániel 2010. január 16. 13:29

szerk at hg dot hu

A zárt életközösségként működő épületet a Föld mintájára, egy holland tudományos magazin felkérésére tervezték.

A megszokott kereten túlnyúló gondolkodás vezet az igazi innovációhoz – ez a holland Royal Haskoning építésziroda alapelve. Ezt bizonyítja legújabb munkájuk is, amely nem más, mint egy magánvilla a Holdon. A zárt életközösségként működő épületet a Föld mintájára, a Quest holland tudományos magazin felkérésére tervezték.

Haskoning20130602-27858-1a7wdxb.gallery

A Hold kietlen tájával éles ellentétben álló struktúra egy, teljesen a környező táj fölé emelkedő gömbből, valamint a szilárdságot biztosító, egyszersmind a talajszint alatt elhelyezett bunkerbe levezető talpból áll. A részben áttetsző, részben átlátszó gömbfelületen keresztül elég fény jut az építmény belsejébe, hogy az oda tervezett, összetett bio mini-ökoszisztéma fennmaradjon. Az itt élő növények gondoskodnak a lakók oxigénszükségletéről, valamint a termelődő szén-dioxid feldolgozásáról. Az üvegfelületet szükség esetén szabályozható sűrűségű árnyékolóháló fedi be, hiszen a Hold felületén a hőmérséklet akár a 200 Celsius fokot is elérheti.

Az építészek ötletes módon használták ki, hogy a holdi gravitáció a Földének csupán egyhatoda. A gömb belsejében a szintek közötti különbség csupán 1,2 méter – ennek leküzdéséhez viszont nincs szükség lépcsőfokokra.

A gömb alakú épület a távoli otthon, a Föld szimbóluma; a belsőben elhelyezett kisebb gömbök, amelyekben például ágy vagy fürdő található, a Naprendszert imitálják.

design, építészet, holland építészet, hold, royal haskoning, építészet a holdon Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317