Logomain

Gegesy Ferenc és Tarlós István a Szabad Európa Társaság rendezvényén

By Kovács Dániel 2010. január 7. 10:54

szerk at hg dot hu

Két, négyszer újraválasztott első ember a jó polgármester titkáról január 12-én a Merlin Színházban.

A jó polgármester mibenlétét kutatja a Szabad Európa Társaság futó rendezvénysorozata, amelyen a következő alkalommal, január 12-én 19 órakor Gegesy Ferenc és Tarlós István lesznek a meghívottak. Gegesy Ferencet négyszer választották Ferencváros első emberének, Tarlós István pedig Óbudát és Békásmegyert irányította 16 évig; most a Fidesz fővárosi frakcióját vezeti. A beszélgetést Magács László, a Merlin Színház igazgatója moderálja.

Utca20130602-27858-ux0adj.gallery

A rendezvény időpontja: 2010. január 12. kedd, 19:00 óra.
Helyszín: Merlin Színház, Budapest, V. kerület, Gerlóczy utca 4.
A részvételi szándékot kérik előre jelezni a meghivo(kukac)szet.eu címen

városfejlesztés, urbanisztika, program, polgármester, szabad európa társaság, gegesy ferenc, tarlós istván Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317