Logomain

Velence 2010: a vonalak uralma

By Kovács Dániel 2009. december 15. 15:35

szerk at hg dot hu

Velence120130602-27858-8zpyek.gallery

Wesselényi-Garay Andor - Ferencz Marcel: BorderLINE

Velence320130602-27858-a3u7qj.gallery

Wesselényi-Garay Andor - Ferencz Marcel: BorderLINE

Velence220130602-27858-1nak4ps.gallery

Wesselényi-Garay Andor - Ferencz Marcel: BorderLINE

Hirlevel_velence20130602-27858-1t86pbr.gallery

hirlevel velence 2010

Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel BorderLINE című pályaműve képviseli hazánkat a 2010-es velencei biennálén. <br/>

Wesselényi-Garay Andor PhD és Ferencz Marcel DLA BorderLINE című pályaműve mutatkozik be a magyar pavilonban a jövő évi Velencei Építészeti Biennálén, 2010. augusztus 29. és november 21. között. A Petrányi Zsolt nemzeti biztos által felkért zsűri kilenc pályázat közül választotta ki a nyertest.

A nyertes pályázat a vonal fogalmának újraértelmezésére épül. A szokásos kiállítás, vagy a hazai építészet eseményeinek reprezentációja helyett a pavilon egyedi, a vonal fogalma köré felépített installációt mutat be, testet, homlokzatot és szobrot is alkotva a vonalból, bemutatva többek közt magyar építészek vázlattechnikáit is.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 2010-es, szám szerint a 12. Velencei Építészeti Biennále kurátora Kazuyo Sejima, a japán SANAA építésziroda munkatársa lesz. A magyar pavilon pályázatára kilenc mű érkezett a szervező Műcsarnokhoz:
1. Benedek Anna és Árvai András (kurátor: Benedek Anna): Betűrés / The Presence of Architecture
2. Bujdosó Attila (produkciós vezető): Bit of Architecture - A Kitchen Budapest pályázata
3. Csanády Pál és Wesselényi-Garay Andor (kurátor: Csanády Pál): European Unioff
4. Erdély Dániel (kurátor): Spidron Equilibrium
5. Irimiás BalázsHuma Alin (kurátor: Irimiás Balázs): Fin de Cycle
6. Király András és Király Zoltán (produkciós vezető: Király Zoltán): Framework
7. KÉK - Kortárs Építészeti Központ (képviseli: Finta Sándor): Egyet fizet, kettőt kap / Take one, get one free
8. Szépvölgyi Viktória és Fónagy Dóra (kurátor: Szépvölgyi Viktória): Hotel
9. Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcel (produkciós vezető: Wesselényi-Garay Andor): BorderLINE

A zsűri tagjai Boros Géza művészettörténész, az OKM művészeti főosztályvezető-helyettese; Kálmán Ernő DLA építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke; Pásztor Erika Katalina DLA médiaművész, az epiteszforum.hu alapítója, lapigazgatója; Polyák Levente építész, városkutató, kritikus; Skardelli György építész, a KÖZTI Zrt. vezető tervezője; Somlyódy Nóra újságíró, kritikus ; valamint Z. Halmágyi Judit DLA építész voltak.

A zsűri értékelése a nyertes pályaműhöz:

Wesselényi-Garai Andor PhD – Ferenc Marcel DLA: BorderLINE

„Magyarországon az elmúlt évtizedek oktatási tradíciói alapján azépítészhallgatók úgy sajátították el az építészeti gondolkodást és párbeszédet, hogy figyelték a konzulenst, ahogyan egy skiccpauszon vagy papírlapon rajzolva mondja és egyszerre rajzolja gondolatait. A rajz ebben az esetben nem a külvilág, hanem a belső képek megjelenítésének és átadásának eszköze, a meghúzott vonal folyamatos interakcióban van azzal, amit belül lát a rajzoló, illetve ami rajzolás közben a másik emberben felépül. Az építész praxisában a vonal a gondolkodás magától értetődő eszközévé, hosszú leírásokat helyettesítő, absztrakt de egyszerre nagyon is konkrét tereket és tárgyakat körülíró rajzzá válik. Gondolat és tér ilyen dinamikus viszonyát az építészeti tervezés új és nagyon okos eszközei a mai napig nem tudták maradéktalanul helyettesíteni. Az eszközhasználatban bekövetkezett változások, a hiperrealista háromdimenziós virtuális világokkal alig-alig versenyképes, kézzel rajzolt skiccek jelentőségét azonban éppen egy túl-digitalizálódó világban érdemes újra felfedezni és felfedeztetni a kiállítás látogatóival, akik nagy része valószínűleg hamarabb ül a gép elé, mint hogy ceruzát vagy tollat ragadjon. A BorderLINE koncepció alkotói merészen azt állítják, hogy géppel vagy szabad kézzel „az építészek nem tereket alkotnak és házakat terveznek, hanem vonalakat rajzolnak”, és a kiállítás-tervezők a vonalban, mint fizikai entitásban találták meg azt a közös nevezőt, amely minden építészetről, térről való gondolkodás alapjának jelölnek meg. Az alkotók szándéka szerint ezt a magyar pavilonban különféle, de egymáshoz kapcsolódó vonal-, rajz- és ceruzainstallációval kívánják tudatosítani a látogatókban. A zsűri véleménye szerint az ötlet alkalmas lehet a kortárs – s nem mellékesen egy-egy kiállításra kb. három percet szánó - biennále-látogató számára inspiráló gondolatok közvetítésére, figyelme megragadására. A zsűri ugyanakkor a pályázatra beadott tervet csak olyan tervezetként tudta értékelni, amelyet még több részletében tovább kell dolgozni, különös tekintettel a felvetett – ma akár radikálisnak is tekinthető, a komplexitások helyett a leegyszerűsítés irányába ható - alkotástechnikai módszer megjelenítését illetően. Tartalom és forma egysége a fenti felvetés kapcsán igen fegyelmezett alkotói-kiállításrendezői magatartást követel. A fentieket figyelembe véve a zsűri a BorderLINE kiállítás koncepciójának megvalósítását javasolja a magyar pavilonban, a fejlesztés további lépéseinek figyelemmel kísérése mellett.”

Részlet a nyertes pályázatból:

„KONCEPCIÓ

(i) A Magyar Pavilonban megjelenő kiállítás célja, hogy visszavezesse a látogatót az építészet és az emberi létezés alapélményéhez, a vonaloz. A címben szereplő borderline kifejezés – éppúgy vonatkozik a határosság földrajzi érzetére, mint ahogy vonatkozik az építészeti technikák felhasadására, vagy mint ahogy vonatkozik a vonal és a tér, a rajz és az építészet születésére, az itt és az ott problémájára.
A vonal: elő-építészet, amely a magyar pavilonban építészetté válik.

(ii) A kortárs hazai építészet jelenkori alakulása némiképp kétségessé teszi, hogy sikerrel pályázhat-e Magyarország a nemzetközi szakközönség figyelmére. Annál izgalmasabb tűnik az a vállalkozás, amely az építészek rajzait, rajzolási technikáit és általában az építészet alapegységének tekinthető vonalat állítja a középpontba. A magyar pavilonban ezért nem a szokásos értelemben vett kiállítás, hanem egy olyan, egyedileg a helyszínre épített installáció látható, amely az építészet elsődleges állapotát, egyfajta határhelyzetét mutatja be. Ezt a határhelyzetet az építészetet megelőző gesztus, a vonalak léte határozza meg. A vonalak térbelivé válásával a magyar pavilon terében egy olyan új tér alakul ki, amely a tömeg és a tér, a grafikai ösztön és az építészet valamint a formák és a tömegek közötti határterületekre (borderline) utal.

(iii) A magyar pavilon installációja a vonalban rejtező – hovatovább nagyon is létező alkotástechnikai módszerekre, lehetőségekre utal. Olyan univerzális nyelven szólal meg, amely konkrét építészeti alkotások minőségétől függetlenül az ÉPÍTÉSZETI LÉT ALAPÉLMÉNYÉRE REFLEKTÁL. Sizától Zumthorig, Wolf D. Prixtől Gehry-ig, Zaha Hadidtól Finta Józsefig ugyanis mindenki rajzol.

(iv) Az építészek ugyanis nem házakat építenek; az építészek nem tereket alkotnak, hanem rajzolnak. Vonalakat rajzolnak számítógéppel, vonalakat tollal vagy ceruzával. Vonalakat, melyek puszta létükben még melyek nem alkot(hat)nak tereket, mert szinte kizárólagosan csak kétdimenziós felületeken jelennek meg.
A vonal az őseredeti kifejezésmód egy építész számára, egy olyan eredet, amit oly gyakran el is felejtenek.
A vonal a forrás és az eszköz arra, hogy egy kisgyermek a kreativitását kifejezhesse.

(vi) A digitális kor értékrendjében a vonal és a gondolkodásmód, amit az képvisel – egyaránt negligálható a virtualitás színfala előtt.
A vonal így a számítógépes tervezési technikák és a tiszta, kompromisszum mentes nyomteremtés közötti határként (borderline) is értelmeződik. A különböző technikák és a vonal értelmezésének felettébb eltérő módozatai ellenére a létezésének közös nevezője azonban kettős. A vonal – a tisztán vizuális megjelenésén túl, hogy ti. éppúgy vizualitás a papíron, mint ahogy vizualitás a monitoron – nos a vonal és az általa konstituált tervek hiányában a ház megépítése viszont már elgondolhatatlan.
A Magyar Pavilonban rendezett kiállítás célja az, hogy a vonalat a kétdimenziós létezéséből kirobbantva önálló, fizikai entitásként mutassa be. A pavilon terében megjelenő vonalak a mennyezetről lógó, azokat kihegyezetlen ceruzákkal kifeszítő fonaldarabokként jelennek meg.
-Az első teremben a vonal testté válik. A látogatók a mennyezetről függő, ceruzákkal kifeszített vonalerdőn keresztül haladnak előre egy olyan térben, ahol a fonalrengetegben elveszve a hajukat, bőrüket, érintő vonalak segítségével olyan taktilis téri helyzetbe kerülnek, ahol a hagyományos térérzetet elvesztve a szó fizikai értelmében is magányossá válnak. Ez a fonalrengeteg a taktilis tér gondolati szobra.
-A következő, hosszú térben a vonal felületté, homlokzattá válik. A tér végfalain magyar építészek rajztechnikáit bemutató filmek futnak. A vonalfelülettel, ezzel a felettébb mesterséges képződménnyel szemben pszichológus által elemzett olyan a figurális gyermekrajzok vannak kiállítva, melyek – a tervezettséggel ellentétben – a nyomhagyás első, önfeledt emlékeit rögzítik.
-A hosszú vonalhomlokzat egy extrém keskeny teret is lehatárol, ahol a szem optikai játékának okán a vonal megtévesztő, térfeloldó hatása érvényesül. Az innen nyíló apszisban végül a vonal térré válik, egy olyan pihenőhelyet alkotva, ahol idegen nyelvű könyvek olvashatóak a magyar építészetről.
-Az utolsó terem – egyben a kiállítás végpontja – a technikák közötti konfliktusra reflektál egy gigantikus szobor segítségével. Ez a konceptszobor kihegyezett ceruzából épül, mérete 1024 x 768. Ez a gigantikus ceruzamonitor – a számítógépes monitorok (ceruza)felbontására utalva - nem megválaszolni, hanem az eredet kérdésének felvetésével konceptualizálni kívánja a vonal természetét.
-Ugyancsak a készen kapott válasz helyett szerepel a záró térrész szobra, ami egy átlátszó akrilkádba öntött, a többszázezer ceruza kihegyezéséből megmaradt bélreszelékbe állított valódi monitort mutat be. A szobor értelmezése minimum kettős. Ki-ki a saját habitusának megfelelően értelmezheti az új technológiák térnyerését, mint ahogy értelmezheti az újnak a tradícióba fulladásaként, vagy akár a kettő egymásmelletiségének manifesztumaként. A pavilon a vonal eredete által természetszerűen felvetett analóg vs. digitális, ceruza vs. monitor, új vs. régi kérdéseiben nem foglal állást, annak megválaszolását a nézőre bízza. Lehet így az akrildoboz koporsó, mint ahogy tekinthető bölcsőnek is.

(vii) A pont, ez a piciny jel, a magányosan világító digit azonban már nem értelmezhető az építészet eszközeivel, noha az építészeti alapelemként definiált vonal ered belőle. Idézetét ezért a pavilonban eltérő sebességgel felvett metronómok hangjai illusztrálják.”

A pályázatok anyaga, valamint a részletes bírálat letölthető a magyar pavilon hivatalos honlapjáról. A díjazottaknak, valamint a résztvevőknek szerkesztőségünk ezúton gratulál!

építészet, magyar építészet, velence, wesselényi-garay andor, ferencz marcel, velencei biennále 2010, vonal, borderline Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317