Logomain

Még idén elkezdik a szegedi belváros átépítését

By Kovács Dániel 2009. december 3. 20:17

szerk at hg dot hu

A szegedi Mars tér felújítását még az év vége előtt megindítják: az 1,2 milliárd forintba kerülő munkák során a mér meglévő két kiscsarnok mellé felépül egy 4500 négyzetméteres nagyobb, a szabad téren pedig a benti 300 mellé még kétszáz asztalt helyeznek el. Az első ütem összesen 3,3 milliárd forintos fejlesztésébe ezen kívül a REÖK előtti tér, a Kölcsey utca és a Gutenberg utca átépítése fért bele. <br/>

A szegedi Mars tér felújítását még az év vége előtt megindítják: az 1,2 milliárd forintba kerülő munkák során a mér meglévő két kiscsarnok mellé felépül egy 4500 négyzetméteres nagyobb, a szabad téren pedig a benti 300 mellé még kétszáz asztalt helyeznek el. Az első ütem összesen 3,3 milliárd forintos fejlesztésébe ezen kívül a REÖK előtti tér, a Kölcsey utca és a Gutenberg utca átépítése fért bele.

Dugonics20130602-27858-12j871f.gallery

Az első ütemre Szeged 2,1 milliárd forintos uniós támogatást nyert el. A második, 2,5 milliárd forint összértékű fázisra hamarosan beadják az újabb pályázatot. Ennek keretében a Semmelweis utcát, az Árpád teret és a Dugonics teret formálják át. Ezek a munkák a tervek szerint 2011-re fejeződnének be; addigra a város felújíttatná az egyetem Dugonics téri főépületét is.

A tervezett fejlesztésekről bővebben ld. korábbi cikkünket.

építészet, magyar építészet, magyarország, szeged, városrekonstrukció, mars tér, dugonics tér Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317