Logomain

A konkurenciához igazol a világ legkreatívabb építésze

By Kovács Dániel 2009. október 4. 21:13

szerk at hg dot hu

Mint azt sokan sejtették, porhintésnek bizonyult Will Alsop nyugdíjba vonulásról és a festegetésről szóló bejelentése. <br/>

Mint azt sokan sejtették, porhintésnek bizonyult a nyugdíjba vonulásról és a festegetésről szóló bejelentés: a nemrég a világ legkreatívabb építészének választott Will Alsop saját stúdiójának feladása után egy korábbi konkurensnél, az RMJM építészirodánál folytatja munkáját. A világszerte ismert építésznek önálló részlege lesz a többek közt a Gazprom szentpétervári negyedét tervező brit irodán belül.

Alsop_toronto20130602-27858-1tu9o64.gallery

A hír meglehetős visszhangot váltott ki az építészeti világon belül, mivel Alsop két hónappal ezelőtt még nyugdíjba vonulását jelentette be. Egy korábbi munkatársa azonban már akkor is sejteni engedte, hogy másról lehet szó: Alsopnak egyszerűen nincs ínyére, hogy mióta gazdasági nehézségei miatt 2006 elején eladni kényszerült stúdióját, mások mondják meg, mit csináljon. Az RMJM-en belül az Alsop-stúdiót még két neves szakember segíti majd: Miriam White, aki korábban a Rafael Vinoly Architects és a Foster & Partners sorait erősítette, valamint a PRP Architects és a John McAslan & Partners után átigazoló Scott Lawrie.

Eszerint még egy ideig nem kell nélkülözni a Richard Rogers-szel és Norman Fosterrel együtt a brit építészet mesterhármasának tagjaként számon tartott Alsop extravaganciáját, amely legutóbb a manchesteri Chips-lakóépületben és a West Bromwich-ban hosszú hercehurcát követve átadott The Public-ban nyilvánult meg.

építészet, rmjm, egyesült királyság, nagy-britannia, will alsop, brit építészet Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317