Logomain

Felavatták a 400 éves New York ajándék holland pavilonját

By Kovács Dániel 2009. szeptember 10. 08:49

szerk at hg dot hu

Oránia hercege és Maxima holland hercegnő adta át szeptember 9-én a köznek a New Amsterdam tér és pavilon együttesét, amelyet New York 400 évvel ezelőtti, New Amsterdam néven való alapítására emlékezésül Hollandia ajándékozott a városnak. A pavilonba és a térre évi hatmillió látogatót várnak, akik nemcsak a város történelmével ismerkedhetnek meg, de az épp Hollandiában zajló programokkal is. <br/>

Oránia hercege és Maxima holland hercegnő adta át szeptember 9-én a köznek a New Amsterdam tér és pavilon együttesét, amelyet New York 400 évvel ezelőtti, New Amsterdam néven való alapítására emlékezésül Hollandia ajándékozott a városnak. A pavilonba és a térre évi hatmillió látogatót várnak, akik nemcsak a város történelmével ismerkedhetnek meg, de az épp Hollandiában zajló programokkal is.

Newamsterdam120130602-27858-1oxv76n.gallery

Az ünnepélyes átadáson a holland királyi család két említett tagja mellett megjelent Michael R. Bloomberg polgármester és Frans Timmermans, az európai ország külügyminisztere is. Az új teret a New Amsterdamot irányító Peter Minuit tábornokról elnevezett területből csípték le. A pavilon, amely egyelőre csak külsőleg készült el, Ben van Berkel (UNStudio) tervei szerint készült, és az építész tervei szerint fontos lépés lehet Alsó-Manhattan revitalizációja során is.

építészet, hollandia, new york, unstudio, ben van berkel, usa, pavilon, egyesült államok, holland építészet, new amsterdam Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317