Nyolcvan esztendős a világ tán legismertebb építésze, Frank O. Gehry.
Nyolcvan esztendős az építészvilág talán legismertebb személyisége, Frank O. Gehry. Története igazi sikersztori, annak minden árnyékos oldalával együtt. Hogyan lett a Kanadába emigrált lengyel zsidó család sarjából a 20. század meghatározó, önálló formanyelvet teremtő építésze, és hogyan éli meg a Bilbao után fogalommá vált Frank Gehry munkásságának megkérdőjelezését a válság idejében?
Irodájának létszámát a felére kényszerült csökkenteni, a két legnagyobb projekt pedig, amelyekre az elmúlt években ideje nagy részét fordította, befulladni látszik. A fél építészeti világot rombadöntő gazdasági krízis érzékenyen érintette Frank O. Gehry-t is, akit sokak Amerika legjobb építészének tartanak a 20. századi modernizmust meghatározó drusza, Frank Lloyd Wright óta: ha annak idején a múzeumigazgató Thomas Krens erősködésére nem vállalja el a Guggenheim Abu Dhabiban építendő fiókintézményének tervezését, most talán még a rolót is lehúzhatná. A 81. életévébe néhány napja átlépett mester nehéz időket él meg, de munkaereje töretlen.
Minden a nagypapával kezdődött, akivel a kis Ephraim Goldberg imádott városokat építeni a műhelyében összegyűlő fa- és fémforgácsokból. 18 évesen aztán Ephraim Torontóból Kaliforniába költözött: munkát vállal és tanulni kezd a Los Angeles City College hallgatójaként. 1954-ben szerez diplomát építészként; ezekben az években változtatja meg nevét is Frank Gehry-re, elmondása szerint első felesége kérésére. A komoly sikerek a hetvenes-nyolcvanas évekig váratnak magukra, Gehry ekkor kelt először nemzetközi feltűnést több épületével, köztük a posztmodern ikonként elhíresült Chiat/Day Buildinggel (Venice, Kalifornia), amelynek bejárata az utazási irodaként betöltött funkcióra utalva egy hatalmas távcső. 1989-ben az építészet legnagyobb nemzetközi kitüntetésében, Pritzker-díjban részesül.
Sajátos, expresszív stílusát Gehry viszonylag későn, a nyolcvanas évek második felére bontakoztatja ki. A gyorsan fejlődő számítógépes tervezés és építési technika ekkora teszi lehetővé, hogy könnyed, lendületes vázlatai konkrét építészeti tervvázlatok, majd pedig épületek formáját öltsék. Bár néhány kisebb épülettel (Vitra Design Museum, Weil am Rhein, 1989; American Center, Párizs, 1994; „Táncoló ház”, Prága, 1995) már ebben az időszakban megmutatja jellegzetes stílusjegyeit, az igazi robbanást az 1997-re elkészült bilbaói Guggenheim-múzeum hozza. A kortárs múzeumépítés és városfejlesztés történetébe mérföldkőként bekerült intézmény egyaránt köszönheti hírnevét a Guggenheim alapítványát vaskézzel kormányzó Thomas Krens tudatos imázsépítésének és Gehry összetéveszthetetlen, ikonikus épületének. A múzeummal később is megőrzi jó kapcsolatát: elkészíti egy New York-ba tervezett bővítés vázlatait és makettjét, amely nem valósul meg, és bár eleinte nem akarja, Krens ösztökélésére végül elvállalja a legnagyobb, Abu Dhabiban épülő Guggenheim tervezését.
A bilbaói Guggenheim sikere megbízások és elismerések garmadájához juttatja Gehryt, aki az elkövetkező években éltes kora ellenére szakadatlan munkával bizonyítja, hogy rászolgált az elismerésre. A nemzetközi sztárépítészek szűk elit körébe bekerülve igazi presztízsfeladatokhoz jut: ékszerkollekciót tervez a Tiffany részére, állami kulturális központokkal bízzák meg Lodztól Isztambulig, kiállításai bejárják a világot (tavaly nyáron Siófokon volt látható életműve). Nagy hokirajongó révén igazi megtiszteltetésként értékelte, hogy megtervezhette a 2004-es világkupa trófeáját. Szerepet vállalt az Apple „Think different” kampányában, és önmagát szinkronizálta a Simpsons című rajzfilmsorozat egyik epizódjában. 2005-ben megjelent barátja, az azóta elhunyt Sidney Pollack dokumentumfilmje Sketches of Frank Gehry címmel. Tavaly átadták első projektjét, az Ontario Art Gallery új szárnyát szülővárosában.
A sikerek mellett Gehry-t számos kritika is éri, épp munkáinak forrásigényes és gyakorta kihasználatlan tereket eredményező felépítése miatt. Az építész azonban a Harvard Design Magazine-ban épp a bilbaói múzeumot hozta fel ellenpéldaként, amely időre és a tervezett büdzsé keretein belül készült el. Tény azonban, hogy a világ egyik legdrágább zenei központjaként emlegetett Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall-t többéves késéssel adták át 2003-ban; az eredetileg tervezett kőburkolat helyett olcsóbb fémmel borították az épület külsejét, ráadásul a tömb egy részén ezt is le kellett cserélni, mert túlságosan fényesre polírozva zavarta a szemközti házak lakóit. Gehry-t rendszeres kritika éri épületei használhatósága miatt is: 2007-ben a Massachussetts Institute of Technology beperelte, mert alig három éve átadott egyetemi épülete, a 68 ezer négyzetméteres Stata Center rendszeresen beázott. Gehry egyébként általában kedélyesen viseli a kritikát: állítólag miután szembesült azzal, hogy az interneten immár lehet „fuck frank gehry” feliratú pólót vásárolni, maga is vett egyet és felhúzta az irodájában.
Az elmúlt években némi visszaesés érezhető Gehry reputációja tekintetében. A pasadenai művészeti főiskola általa tervezett bővítése ellen maguk a diákok lázadtak fel, mondván: az erre szánt pénznek jobb helye is lenne. A Jeruzsálemben épülő, a tolerancia dicsőségét hirdető múzeuma állandó viták tárgya a helyi arab kisebbség köreiben. Az ingatlanpiaci válság közepette már az ő neve sem egyértelmű hívószó: a közelmúltban három nagyprojektjét is lefújták vagy elhalasztották Brightonban, New York-ban és Los Angeles-ben. Elnapolni kényszerült még saját új otthonának felépítését is, mert alig kap megbízást – panaszkodott a minap a Guardian-ben. Ennek ellenére optimistán tekint a jövőbe, és alighanem van még újdonság is a tarsolyában.
