Lázár Antal és Reimholz Péter Hungária körúti DOMUS-áruháza építészeti klasszikus.
Idén ünnepli hatvanéves fennállását a Domus lakberendezési áruházlánc - már ha hozzávesszük az elődjét is. Az 1949-ben alapított Bútorértékesítő Vállalat utódjaként a szocialista éra emblematikussá vált áruházlánca, ahonnan mindenki beszerezte a drapp kanapéját és a Bonanza-szekrényeit, 1974-ben nyitotta meg első egységeit. Az egykor működő 16 áruházból ma hét üzemel eredeti nevén, plusz a webáruház. A zászlóshajónak számító, legelső és legnagyobb Domus a budapesti Hungária körúton megépülte óta profilváltás nélkül és folyamatosan fogadja vásárlóit.
A budapesti és a székesfehérvári Domus tervezői az IPARTERV állami tervezőiroda munkatársai, Lázár Antal és Reimholz Péter voltak. Lázár Antal főbb munkái között találjuk a máig befejezetlen lágymányosi Tüskecsarnokot, a népligeti autóbusz-pályaudvart, a Corvinus Egyetem új tömbjét és a BME Q épületét (építés alatt, tervezés: 2007). Reimholz Péter főbb művei között említhetők: Videoton gyár (Székesfehérvár, 1975-91), Magyar Iparművészeti Főiskola kollégiuma (1991), Hapimag apartmanház a Budai Várban (1992), a Collegium Budapest Raoul Wallenberg épülete (2000) és a Sun Palace (2007-2008). A két tervező újabb közös munkája, a budapesti Siemens-komplexum 3/A irodaháza 1999-ben itthon és külföldön is elismerést aratott.
A modern architektúra egyik vezére, Ludwig Mies van der Rohe 1967-es írása szerint az építészet alapja a funkció, a szerkezet és a forma egysége, de ezt egy negyedik dimenzióként kiegészíti a rugalmasság, az átalakíthatóság igénye. Ezt pedig sűrű alátámasztások nélküli tágas terekkel lehet kielégíteni. Lázár és Reimholz ennek megfelelően olyan épületet álmodott a Hungária körútra, amely képes részlegesen megváltozni: új belső térelosztással működni. Az áruház eladóterei rugalmasan alakítható módon épültek meg, míg a kiszolgálóhelyiségek nem flexibilis módon, vasbetonból és téglából készültek el. Az eladótér rugalmas berendezési lehetőségének alapjai a nagy fesztávot átívelő födémek, amelyek a teret tágassá, törések nélkülivé teszik. A rugalmasság igénye ugyanakkor a megrendelői bizonytalanságból is eredt: a Domus-lánc ugyanakkor volt kialakulóban, mint amikor az áruházat kellett megtervezni és kivitelezni, így sok volt a megválaszolatlan kérdés. Ez azonban a tervezőknél nem meghátrálást kényszerített ki, hanem ötletességgel előremenekültek: az elvárt rugalmasságot beépítették az új épületbe.
A kiszolgáló és a kiszolgált terek kettéválasztása az amerikai Louis I. Kahn és a japán Kenzo Tange építészetében is megfigyelhető, az ő munkáik (is) szolgáltatott Reimholzéknak példákat. Egy másik, magyar vonatkozású párhuzam Marcel Breuer New York-i Whitney Museum-a: a Hungária körúti oldalon szintenként kifelé lépcsőződő főhomlokzat ennek az épületnek a hatását mutatja.
Az épület két fő oldala különböző hangnemet üt meg. A főhomlokzat konzolos szerkezetei könnyű, szinte súlytalan hatásúak. A terhelést a függőleges oszlopok viselik, az oldalfalak változatosan, könnyedén alakíthatóak, mivel nem teherhordók. Ez teszi lehetővé a fal emeletenkénti kifelé lépcsőzését, a fizikai törvényeknek látszólag ellentmondó homlokzatot. A konzolok a vasbeton kínálta építészeti szabadságot hirdetik. A bátorság mögött természetesen a megfelelő ellensúlyok és támaszok jól kiszámított rendszere áll. Az építés során készített archív felvételeken jól látszanak a vasbeton magok, és az ezek nyílásaiba 3 méterenként betolt 21 méter hosszú acél gerendák, amelyek a födémek tartói. A Lehel úti vasbeton magba személyzeti lépcsőház, öltözők, személyzeti étkező és egy trafóház került, a középső magban felvonók, mozgólépcsők és lépcsők találhatók, míg a Tar utcai magban kisebb irodahelyiségeket és toaletteket helyeztek el. Ezzel a kialakítással a magok közötti területek rugalmasan alakíthatóak.
A Lehel út felé a homlokzat szerény mértékben megtörik. Ennek érdekes történelmi oka van: az áruház építésekor még élt egy olyan terv, hogy kétszintessé alakítsák a Róbert Károly körutat, és a felső szintről ezen a sarkon kanyarodott volna le egy sáv a Lehel útra. Az áruház ehhez igazodva lett a Lehel út felé enyhe törésű, a körút felé pedig lépcsőző - helyet kellett hagyni a soha meg nem épült felüljáró lehajtójának. Ha ez megépült volna, a járdát is be kellett volna szorítani az épület alá, ezért a Tar utca felé eső pengefal alja vasbeton helyett téglából készült, hogy áttörhető legyen. (Ma ebben a nyílásban bankautomata található.) Az oldalsó homlokzatokon látható "vonalkódos" ablakkiosztás napjaink építészetében ismét népszerű lett, gondoljunk csak Daniel Libeskind ferdén vágott vékony ablakaira, vagy akár az Akácfa utca 60. alatti, Reimholz Péter tervezte automata parkolóház ablaksorára.
A burkolat is a kétféle belső beosztáshoz igazodott: a semleges csarnokokat szerelt lapburkolat, a keskeny plasztikus részeket mozaik burkolta. Sajnos a mozaik 6-8 év elteltével elkezdett leválni, így eternit lapokból álló "glasal" burkolatra cserélték. Ezzel együtt is a kivitelezés minősége messze meghaladta a kor színvonalát, különösen színvonalasra sikerült a kirakatként is szolgáló bejárati portálsor. Mára eltűnt az óriási, 48 méter hosszú (!) fényújság, és az eredetileg üvegtéglás lépcsőház is egyszerű üveglaposra változott. A mai feliratok, reklám-molinók már inkább rombolják az összképet, nem illeszkednek az épülethez.
Az épület nemzetközi szinten is pozitív visszhangjára példa, hogy az NSZK-ban kiadott Deutsche Bauzeitschrift 1976//-os számában két oldalas illusztrált cikkben számolt be az épületről. A Domus kiemelkedően színvonalas példája a magyar áruházépítészetnek, nagynevű elődjével, a Blaha Lujza téri, ma is átépített állapotban sorvadozó Corvin Áruházzal együtt építészeti védelmet érdemelne.
A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért köszönet illeti Lázár Antalt és munkatársait.
