Logomain

Porosz palota váltja a volt NDK-s parlamentet

By Rénes Judit 2008. december 2. 13:35

szerk at hg dot hu

Demolition_october2008_riki1979_wikipedia_x20130601-27858-7arahd.gallery

A Palast der Republik közfelháborodást kiváltó bontásának állapota 2008 októberében

Palast_der_republik_ddr_1977_istvan_flickrcom_x20130601-27858-1kcnwqb.gallery

A Palast der Republik épülete a fénykorban, 1977-ben

Protest_against_the_demolition_in_1996_mazbln_wiki_x20130601-27858-v8y7xz.gallery

Tömeges tiltakozás 2006-ban a Palast der Republik lebontása ellen

Palast_der_republik20130601-27858-860gxo.gallery

palast der republik magazin

Csak kívülről ugyan, de visszaépítik a Hohenzollernek kastélyát Berlin szívébe.

Több vitahullám után ismét hevesen tiltakoznak a volt NDK egyik emblematikus épülete, a Palast der Republik lebontása ellen, amely 2006-ban kezdődött. Az építészek egy része a berlini történelem megsemmisítésére irányuló politikai szándékot sejt az eddig 30 millió eurót felemésztő művelet mögött. Már biztos, hogy a telken a nemzetközi tervpályázat győztese, Francesco Stella vezetésével építik fel az egykori Hohenzollern-palota ihlette új Berliner Stadtschlosst és a Humboldt Forumot.

A bronzszínű üveggel burkolt hatalmas betonépület sokáig volt a hatalom központja és a városkép meghatározó eleme. 1976-os átadása után a kelet-német parlamentnek adott otthont, míg tekepályáját, koncerttermét és éttermeit milliók keresték fel. A Fal 1989-es leomlásáig esküvőket és úttörőavatásokat is tartottak az előcsarnok több száz világítóteste miatt csak Erich Honecker lámpaboltjának becézett köztársasági palotában.

A múlt sokak számára dicsőséges, mások szemében nemkívánatos építészeti mementójáról időközben kiderült, hogy mérgező azbesztet tartalmaz. A Bundestag hat éve határozott a lebontásáról, amelynek kapcsán azóta is magasra csapnak az indulatok. A bámészkodók a kilátódobogóról igyekeznek megörökíteni a szerkezet romjainak látványát, amíg van mit, ugyanis máig 20 ezer tonna acélt és 54 ezer tonna betont bontottak el. A 30 millió eurós költségű projekt nagy részét a német kormány, kisebb hányadát a fővárosi önkormányzat finanszírozza.

A bontást kezdettől fogva ellenkezés övezi: számos lakos szégyenletesnek tartja a berlini történelem részét képező épület megsemmisítését. A döntés ellen az építészek egy része ugyancsak szót emelt. Philipp Oswalt szerint a politikai akarat ellentmondást nem tűrő megnyilvánulásáról van szó, amely Németország múltjának átírását és a XX. század eseményeinek kiradírozását célozza.

A történelem ugyanakkor változatlanul kísérteni látszik, mert a Palast der Republik helyén a Hohenzollernek egykori kastélya, a Berliner Stadtschloss utódát építik fel 2010-től – jórészt az eredeti alaprajzzal és a barokk homlokzat visszaállításával, de modern belső terekkel, 550 millió eurós költségvetéssel. A múzeumot és könyvtárat is magában foglaló új városi palota és a Humboldt Forum épületének vezető tervezője a nemzetközi pályázaton győztes olasz Francesco Stella lett, aki a folytonosságra alapozva szeretne karakteres ellenpontot létrehozni a berlini architektúrában.

Alighogy közzétette koncepcióját, máris több szakmai vád érte: a helyi építészek közül többen az egészségtelen eklektika példáját látják benne. Mindenesetre a sors különös fintora, hogy a világháborúban megrongálódott porosz palota maradványait éppen az NDK-s vezetők bontatták le 1950-ben, most pedig Honecker volt lámpaboltja tűnik el a süllyesztőben, a dolgok állása szerint immár visszavonhatatlanul.

építészet, németország, bontás, berlin, palast der republik, berliner stadtschloss, francesco stella, erich honecker, újjáépítés, ndk, neobarokk, porosz, palota Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317