Adott esetben az épületek mozognak, költöznek, sőt egészen távol kelnek új életre. Németországban egy 750 éves templomot telepítettek át egy másik városba, mert gazdag lignitkészletet találtak alatta. Abu Szimbel világhírű templomait az asszuáni gát építése miatt költöztették biztonságos helyre. Az egyik London Bridge-et darabonként értékesítették, hogy Amerikában működő híddá rakják össze. Itthon is vannak példák templomok eltolására, míg másutt előfordul, hogy az építményeknek hűlt helyük támad. Hogyan és miért utaztatják az épületeket?
A világi érdek győzött, legalábbis részben, a szakrálissal szemben a Lipcse közelében fekvő Heuersdorfban, ahol az 59 lakos költözni kényszerült egy gazdasági döntés értelmében. Nem egyedüliként változtattak lakóhelyet, ugyanis a településen található Emmaus templom 750 éven át „ücsörgött” az alapzata alatt felfedezett ásványkincsek fölött, és emiatt szintén mennie kellett. A 52 millió tonna lignit bányászatát hamarosan elindító MIGRAB vállalat csak úgy kapta meg a kitermelési engedélyt, hogy áthelyezéssel megmenti a műemléket. A 660 tonnás épületnek a 12 kilométerrel arrébb fekvő Bornában találtak otthont.
A statikai előkészületek során acél-beton dobogót építettek a szerkezet alá, és kijavították a falak hibáit. A négy acéltartó közé szorított templomot hidraulikus emelővel másfél méteres magasra húzták fel, majd rácsúsztatták egy speciális nehézteher-szállító járműre. Az Emmaus-templom a szerkezeti károsodás elkerülése végett sétatempóban, összesen 3 millió eurós költséggel érkezett meg végleges állomáshelyére. Ugyancsak terepet váltott a délkelet-kínai Fucsou Fancsuanpu katedrálisának plébániaépülete. Az 1933-ban nyugati stílusban épített, 1500 tonnás műemlékháznak azért kellett költöznie, mert a helyén a város egy új utat épít, ugyanakkor a templomra is igényt tart. Az épületet megemelték, 80,7 méterrel arrébb vitték, és 90 fokos szögben elfordították.
Hasonló példákért nem kell messzi tájakra mennünk. A XVIII. században copf stílusban épült Krisztinavárosi plébániatemplomot – ahol Széchenyi István és Semmelweis Ignác tartotta esküvőjét – 1943-1944 során (más források szerint 1940-ben) a hiányzó kereszthajó pótlására úgy bővítették ki, hogy a hatalmas főoltárt egy darabban hátrahúzták, majd kézi erővel, síneken hátratolták a 720 ezer kilogramm súlyú szentély falait is. A neves fővárosi templom ráadásul nem a legelső volt az elhúzott épületek sorában, hiszen már 1934-ben a kor mércéjével különlegesnek számító technikával növelték meg a dunapataji katolikus templom terét.
A szakrális építmény bővítését olyan módon oldották meg, hogy a szentélyrészt leválasztották a templomhajóról, egy csigás-csörlős szerkezet segítségével közel 10 méterrel arrébb húzták, felfalazták és kupolával látták el. A helyszűke kikényszerítette változtatást Möller Károly budapesti építész javaslatára választották a bontás és az újjáépítés alternatívái helyett. Az Erzsébet híd 1903-as átadásakor szintén felmerült a Belvárosi plébániatemplom lebontásának vagy áthelyezésének ötlete, de a híd tengelyével végül kikerülték Pest legrégebbi épületét. A romjaiból kétszer újjászületett templomot 1910-ben műemlékké nyilvánították, így ezután – a híd második világháború utáni újjáépítésekor is – már csak az eltolása jöhetett szóba, amelynek megvalósítását a régi altemplom miatt el kellett vetni.
Az áthelyezést indokolhatják műemlékvédelmi, városfejlesztési, környezeti, gazdasági, katonai vagy szimplán magánérdekek, például az előnyösebb fekvés vagy a jobb kilátás. Ha nem nagy a távolság, a mozgatást végezhetik átmeneti sínpályán, ha messzebbre viszik az épületet, szerkezetszállításra alkalmas, görgős síkplatós tehergépjárművet használnak. A költöztetés megoldható szétszereléssel és összerakással vagy egyben, bontás nélkül. A minnesotai Shubert Performing Arts and Education Center bővítésekor 1999-ben háromsaroknyi távolságra költöztették át a komplexum részét képező színházat, amely a maga 2.638 tonnájával a világ legnagyobb súlyú, görgők segítségével áthelyezett épülete. Szintén nem eredeti helyén áll ma a Buckingham-palota eredeti bejáratát képező híres Marble Arch: 1851-ben vitték át a Hyde Parkba.
A legmagasabb áttelepített építmény rekordját az egykori nevadai nukleáris kísérleti helyszínen található, a hirosimai és a nagaszaki atombombák pusztító hatásának utólagos vizsgálatát segítő BREN torony tartja. Miután a Szovjetunió és az USA 1963-ban aláírta az atomfegyverek tesztrobbantásait kizárólag a föld alatt engedélyező egyezményt, a 465 méteres konstrukciót a sugárveszély miatt különös óvatossággal szedték elemeire, hogy új helyet és funkciót találjanak neki arrébb a sivatagban. A műszaki létesítmények között kitüntetett szerep jut a rádióadó tornyoknak. Felsberg-Berusban működik Németország legnagyobb, 2.000 kilowattos teljesítményű és műemléki védelmet élvező adója, amelynek egyik 280 méter magas tornyát egy az egyben helyezték át 1959-ben. A korabeli német technika csúcsvívmányát a szovjet hadsereg is birtoklásra méltónak találta. A II. világháború korának legkomolyabb, a tengeralattjárókon is fogható rádióadóját, a háromantennás Goliath-ot – amely világszerte modellként szolgált a fejlesztéshez – 1946-ban leszerelték, és Nyizsnyij Novgorod közelében építették fel újra. Az eredeti építményből ma csak egy antennadarab mementó maradt Szászország-Anhalt tartományban.
A tengerpart eróziója miatt ugyancsak gyakran válik szükségessé a világítótornyok költöztetése. Ez történt a sziklára épült kelet-sussexi Belle Touttal, amelyet négy hidraulikus emelő, valamint acél- és betongerendák segítségével telepítettek át biztonságosabb helyre 1999-ben. Ugyanekkor „menekült” meg az áthelyezés révén az amerikai Cape Hatteras világítótorony is. Az építmény az 1930-as években már csak 30 méterre volt az óceántól, és sem a homokzsákok, sem a védőszerkezetek nem bizonyultak elegendőnek, hogy megmentsék az összeomlástól.
Megkülönböztetett figyelem kísérte az ókori egyiptomi civilizáció emlékeinek átköltöztetését, amely mindkét alkalommal II. Ramszesz fáraó örökségéhez kapcsolódott. Kairóban az állami televízió két éve egyenes adásban közvetítette, amint az uralkodó 3200 éves, vastagon bebugyolált és acélráccsal védett gigantikus gránitszobra útra kel egy forgalmas térről, hogy csigalépésben megtegyen két kilométert új állomáshelyéig a gizai piramisok közelében. A költöztetést elsősorban a súlyos környezetszennyezés tette elodázhatlanná, míg a világhírű Abu Szimbel-i templomokat az asszuáni gát építése nyomán megemelkedett vízszint miatt kellett áttelepíteni, amit nemzetközi kampány is sürgetett. A történelem legnagyobb mérnöki bravúrjának számító épületszállítása 1964-ben kezdődött, és négy évig tartott. A tömbökre szedett, majd újra összerakott műemlékeket a Nílushoz képest 65 méterrel magasabban és 200 méterre távolabbra fekvő helyszínen állították fel újra. A szerkezet bizonyos részeit a mesterséges víztározó, a Nasszer-tó vizéből emelték ki és restaurálták a régészeti szakértők.
Egész kontinensnyi utat tettek meg a franciaországi Montpellier melllett fekvő St.-Guilhem-le-Désert bencés apátság romjai. A IX. századi épület, amelyben annak idején megpihenhettek a Santiago del Compostela-i zarándokok, a vallási háborúk és a francia forradalom idején jelentős károkat szenvedett. Darabjait 1850-ben egy francia bíró vásárolta meg, hogy kiállítsa őket a kertjében, majd a XX. század elején 140 részt eladott egy amerikai szobrászművésznek. Az éveken át restaurált és különleges világítási rendszerrel felszerelt apátság mai formájában a New York-i Metropolitan Museum of Arts román stílusú szoborgyűjteményének ad méltó otthont. Ugyancsak a tengerentúlra vándorolt a híres London Bridge 1831-ben átadott boltíves változata. A sűrűsödő forgalom miatt többször kiszélesítették John Rennie és fia művét, de a brit főváros egy idő után végleg kinőtte az átkelőt. A számozott darabokra bontott hidat 1968-ban közel két és félmillió dollárért Robert P. McCulloch amerikai olajmágnás vásárolta meg. Az eredeti elemekből épült meg Arizona állam második számú turistaattrakciója, a Havasu-tó és a Thomson-öböl fölött ívelő Lake Havasu Bridge, amely a helyi Tudor-stílusú emlékpark központi látványosságát jelenti.
Néha nem a köz érdekében, hanem alantas szándékból döntenek önkényesen az épületek áthelyezéséről. Közép-Oroszországban néhány napja jelentette be a pravoszláv egyház, hogy Moszkvától mintegy 300 kilométerre északra, Komarovo térségében eltűnt egy ortodox templom a föld színéről. Mint a nyomozás kiderítette, a tolvajok tégláról téglára bontották le az építményt, amely júliusban még ép volt, október végére viszont – az alapzat és néhány falcsonk kivételével – hűlt helye maradt. A 200 éves Feltámadás Templomának fokozatos elfogyása a jelek szerint senkinek nem szúrt szemet, mivel félreeső részen épült, és régóta nem használták, jóllehet az egyház éppen azt tervezte, hogy vallási célból ismét birtokba veszi. Az eset sajnos nem egyedi: a vidéki orosz területeken a tolvajok gyakran kiszemelik az elhagyatott templomokat, amelyek minden részét hasznosítják: az ikonokat a műtárgypiacon, míg a lebontott szerkezetet építőanyagként vesztegetik el. Ezért továbbra is érvényes a felhívás: ha szükséges, mozgassuk meg, helyezzük át vagy hivatalosan értékesítsük az épületet, de ne vigyük haza!
