Logomain

Villamossal az autók ellen Nizzában

By HG.HU 2007. november 9. 11:33

szerk at hg dot hu

Előreláthatólag még az idén forgalomba állnak Nizza új villamosai. A francia város infrastrukturális beruházásának keretében tehermentesítik a belvárost az autóforgalomtól.

Előreláthatólag még az idén forgalomba állnak Nizza új villamosai. A francia város infrastrukturális beruházásának keretében tehermentesítik a belvárost az autóforgalomtól.

A 370 millió eurós nizzai villamos vonal kialakítása az egyik legnagyobb infrastrukturális beruházás Európában, amely az elmúlt hat évben több mint ezerkétszáz munkahelyet teremtett. A számoknál azonban talán még fontosabb, hogy a mediterrán városon körbefutó vonal tehermentesíteni fogja a belvárost, illetve összeköti azt a tömegközlekedésileg nehezen elérhető külvárossal.

Nizx20130601-31141-12rqcf6.gallery

:appendix_1434

A nyomvonal kiépítésével, a város és a tervezők reményei szerint, úgy közösségi terek, sétálóutcák alakulnak majd ki, az autók számára fenntartott forgalmi sávok helyén.  Akad olyan terület, ahol három hektáron keresztül mindössze egy sávot hagynak csak meg a négykerekűek számára. Az első szerelvények már megérkeztek, a tesztelés megindult. Előreláthatólag még az idén fogalomba állnak villamosok, melyeket a négyes metró szerelvényeit is gyártó Alstom készít. Egy villamos kétszáz utast tud szállítani. Az ígéretek szerint a vonaljegy 1,30 euróba fog kerülni, a szerelvények pedig reggeli öt óra és éjjeli egy óra között közlekednek majd.

építészet Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317