Logomain

DANUrB: Új nemzetközi projekt indul a KÉK részvételével

By HG.HU 2017. február 10. 21:39

szerk at hg dot hu

A két és fél éves INTERREG Duna Transznacionális Program témája a Duna menti kis- és középvárosok kulturális örökségének hasznosítása, a helyi közösségek identitásának és vizparti életének fejlesztése, illetve Duna menti kulturális turisztikai ajánlatok kidolgozása.

A Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem (BME) vezetésével idén januártól két és fél éves INTERREG Duna Transznacionális Program valósul meg. A DANUrB projekt témája a Duna menti kis- és középvárosok kulturális örökségének hasznosítása, a helyi közösségek identitásának és vizparti életének fejlesztése, illetve Duna menti kulturális turisztikai ajánlatok kidolgozása.

Danurb.gallery

A programban a BME partnerei: hét ország vezető egyetemei, turisztikai szolgáltatói, Duna menti városai, illetve régiói, civil szervezetei - köztük a Kortárs Éptészeti Központ. A DANUrB projektben a KÉK olyan nagy programjai folytatódhatnak Budapesten kivül és nemzetközi viszonylatban, mint a Lakatlan, a Közösségi Kertek és a Budapest100.

Programnyitó konferencia 2017. február 15-én délután a budapesti A38 hajó fedélzetére, ahol többet megtudhattok a DANUrB-ról, és megismerkedhettek nemzetközi partnerekkel is (a konferencia munkanyelve az angol).

Program:
12:30-13:00 Registration
13:00-13:40 Grand opening and welcome speeches
13:40-14:40 DANUrB programme and Lead Partner' presentation
14:40-15:10 Coffee break
15:10-17:00 DANUrB Partners' presentation
17:00-17:30 Coffee break
17:30-18:50 DANUrB Associated Pertners' presentation
18:50-19:00 Concluding remarks on DANUrB programme
19:00-21:00 Movie screening, Networking

Kérjük részvételeteket jelezzék az ITT található regisztrációs űrlap kitöltésével.

Ha naptáratok nem engedné a részvételt, akkor a honlapon, illetve a DANUrB Facebook-oldalán találtok több információt és követhetik nyomon az eseményeket. Kapcsolódjatok a DANUrB hálózatához!

A konferenci zárásaként gyertek el a Pecha Kucha Night Budapest Vol 53. - The Budapest New Technology Meetup 10. születésnapi eseményére.

 

kék, kortárs építészeti központ, város, duna, danurb Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317