Logomain

A Design Terminál éve

By HG.HU 2014. december 29. 19:49

szerk at hg dot hu

Desig_terminal_eves_jelentes_(5).gallery

DT éves jelentés

Desig_terminal_eves_jelentes_(3).gallery

DT éves jelentés

Desig_terminal_eves_jelentes_(1).gallery

DT éves jelentés

Desig_terminal_eves_jelentes_(2).gallery

DT éves jelentés

Megkaptuk a Design Terminál éves beszámolóját, melyből kiderül, hogy hogy alakult a 2014-es év az intézmény számára és mivel járultak hozzá az őket felkeresők sikereihez.

2014 számokban:


Több mint négyszáz kreatív vállalkozás vette igénybe a Design Terminál szolgáltatásait. Az intézmény szakmai eseményein közel százezer érdeklődő volt jelen.
Design Terminál most először éves jelentésben foglalta össze szakmai tevékenységét. A szervezet idén indított inkubációs programjának szolgáltatásait az első évben 406 kreatív vállalkozás vette igénybe. A program célja, hogy térítésmentesen elérhető eszközökkel (mentorálással, konzultációval, szakkiállítások szervezésével, külföldi vásárokon való megjelenéssel, valamint a vállalkozások és a befektetők közötti mediációval) segítse a magyar kreatívipar szereplőit.

A vállalkozások közül a legtöbben, 330-an a Design Terminál által szervezett szakkiállításokon és vásárokon állítottak ki7 cég pedig külföldön is bemutatkozhatott az ügynökség segítségével.64 vállalkozás jelentkezett ingyenes, az üzletfejlesztést segítő szakmai konzultációra, a Design Terminál első mentorprogramjának első szemeszterébe pedig 5 ígéretes vállalkozás került be. Az első év eredményei alapján 2015-ben a Design Terminál várhatóan tovább bővíti inkubációs szolgáltatásait, különösen a design, a technológia és a városfejlesztés területén működő startup vállalkozások számára.
 

Rendezvények a Design Terminálban


Vállalkozásfejlesztő tevékenysége mellett 2014-ben a Design Terminál - budapesti központjában és más helyszíneken - összesen 228 szakmai rendezvényt, az induló vállalkozásokkal foglalkozó eseményt szervezett vagy fogadott be. Ezeken összesen 99,269 érdeklődő vett részt.
2014-ben több nemzetközi elismerés érte a Design Terminált. Ezek közül kiemelkedik az Európai Bizottság és a tagállamok gazdaságpolitikáért felelős minisztériumai által közösen nemzetenként odaítélt Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért, melynek tavaszi döntőjén zsűri a Design Terminál inkubációs tevékenységét jutalmazta. 

Google, a Financial Times, a Visegrádi Alap és a Respublica lengyel kutatóintézet közös méltatásában Közép-Európa egyik legfontosabb innovációval foglalkozó intézményének nevezte aDesign Terminált.

Design Terminál, startup, vállalkozás Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
Logomain
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317