Logomain

A mi kis falunk: public art vidéken

By Kovács Dániel 2013. április 15. 12:25

szerk at hg dot hu

2013 tavaszán öt egymást követő hétfő estén, összesen 11 válogatott, új típusú public art projekttel ismerkedhetnek meg az érdeklődő városlakók a MÜSZi – Művelődési Szint előadójában az alkotók prezentációjában, a műveket jól ismerő szakértők kommentárjával, nyílt szakmai diskurzusok keretében. A köztéri művészet gyakorlatával, módszertanával, dokumentációjával és elméletével foglalkozó Képző- és Iparművészeti Lektorátus 2008-ban indította el public art programját, amelynek fókuszába fokozatosan a new genre public art, azaz a részvételi alapú, kisközösségi, új típusú public art került. A mi kis falunk sorozat szerkesztője, Kertész László a program utóbbi 4 éve alatt megvalósult művekből válogatta ki azokat a projekteket, amelyek szakmai szempontból a legizgalmasabbak és a legtanulságosabbak. Ma este Takács Szilvia és Németh Róbert munkáiról folyik majd a diskurzus.

Marcal_041520130604-20111-1wvxl5o.gallery

A sorozat egyik célja, hogy a nemzetközi kontextusban is kvalitásosnak tekinthető munkákat megóvja a feledéstől és tanulságaikat segítsen beépülni a kortárs gyakorlatba. E műveknek – lényegükből, művészi stratégiájukból következően – közvetlen közönsége az őket létrehozó kisközösség, ami miatt jórészt még a köztérrel foglalkozó művészek és kurátorok által is alig ismertek. Ezért fontos, hogy az alkotók, valamint a videó- és fotódokumentáció segítségével minél többen megismerkedhessenek velük. Természetesen A mi kis falunk fórumbeszélgetései alkalmat adnak módszertani és elméleti vitákra is. Mivel minden mű alkotója személyesen is jelen lesz, így a felvetődő kérdések, tanulságok közös megfogalmazására adott lesz a lehetőség.

A MI KIS FALUNK PROGRAMJA

AZ ÚJ TÍPUSÚ PUBLIC ART ÉS AZ APRÓFALVAK SORSA

# április 8. Gyászmunka és lelki újjáépülés #
Szabó Ildikó-Tesch Katalin: Re-habilitáció (Hegyhátszentmárton)
Szabó Ildikó: Rekollekció (Ivánc)
tervezett beszélgetőpartnerek: Lágler Péter, Perczel Júlia, Somogyi Rohonczy Zsófia

# április 15. Közösségi önkép és identitás #
Takács Szilvia: Marcal (Karakó)
Németh Róbert: Csocsó (Karakó-Nemeskeresztúr)
tervezett beszélgetőpartnerek: Lágler Péter és Lénárd Anna

MÉLYSZEGÉNYSÉG, HAJLÉKTALANSÁG, ETNIKAI ELŐÍTÉLETEK ÉS AZ ÚJ TÍPUSÚ
PUBLIC ART

# április 22. 8ker és Lyukó: közösség- és öntudatépítés #
Horváth János-Osgyáni Gábor-Takács Gábor: Belső világunk (Miskolc-Lyukóvölgy)
Horváth János-Osgyáni Gábor-Takács Gábor: A Lépcső (Miskolc-Lyukóvölgy)
Berecz Zsuzsa, Sarah Günther, Szabados Luca: 20 forintos operett (Budapest, 8. kerület)
tervezett beszélgetőpartnerek: Bálint Mónika, Lágler Péter, Őze Eszter, Perczel Júlia

A MŰVÉSZ ÉS A KÖZÖSSÉG, AMELYBEN ÉL

# május 6. Önvizsgálat az új típusú public art segítségével #
Bondor Csilla-Menasági Péter: Zarándoklat (Héreg)
Csontó Lajos: A mi falunk - a te véleményed (Pilisborosjenő)
tervezett beszélgetőpartnerek: Őze Eszter, Szabó Gyöngyvér

AZ ÚJ TÍPUSÚ PUBLIC ART MINT TÁRSADALMI SZOLGÁLTATÁS

# május 13. Eszközök a közösségfejlesztéshez és életvezetési minták #
Kukucska Gergely (D1618 Műhely), Ligetvári István (Trafik Kör, Dabas): Pallók+k (Dabas)
Szabó Eszter Ágnes: Random varroda SBC (Tapolca, Szentbékkálla, Köveskál, Káptalantóti)
tervezett beszélgetőpartnerek: Perczel Juli, Szabó Gyöngyvér

Helyszín: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 1-2. (Corvin Áruház III. emelet) Bejárat a Somogyi Béla utca felől! Keresd a piros ajtót, és csengess fel!
BŐVEBB INFÓ
www.publicart-eica.hu
www.muszi.org

BELÉPŐ 500 HUF # A jeggyel a MÜSZi (sz)épülését támogatod! #

program, public art, vidék, műszi, müszi Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317