A hatodik japán építész a díjazottak között, ezzel csak az Egyesült Államok előzi meg a szigetországot.
A 71 éves Toyo Itónak ítélték idén az építészet világának legnagyobb presztízsű elismerését, a Pritzker-díjat – jelentette be az elismerést finanszírozó The Hyatt Foundation elnöke, Thomas J. Pritzker március 18-án. Toyo Ito a hatodik japán díjazott a Pritzker 1979 óta tartó történetében, Kenzo Tange, Fumihiko Maki, Tadao Ando, valamint Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa párosa után. A százezer dollárral járó díjat május végén, Bostonban adják át az építésznek.
Toyo Ito. Fotó: Yoshiaki Tsutsui
A Pritzker-díj zsűrije szerint Toyo Ito „időtlen épületek alkotója”, aki konceptuális újításait kiválóan tervezett és kivitelezett, használható házakban tudta megvalósítani, minden munkáját átható spiritualitással és transzcendenciával.
Toyo Ito (magyar átírásban Itó Tojoo) 1941-ben Szöulban született, de kétévesen japán szüleivel együtt visszatért a szigetországba. 1965-ben diplomázott a tokiói egyetem építészkarán, majd a Kiyonori Kikutake & Associates-nél kezdte pályáját. 1971-ben hozta létre saját stúdióját Tokióban, Urban Robot (röviden Urbot) néven; 1979-ben ezt Toyo Ito & Associates-re változtatta.
Toyo Ito egyik első megvalósult terve a Tokió külvárosában 1971-ben felépült Aluminum House, amely alumíniummal borított faszerkezettel épült. Korai munkáinak többsége lakóház. Az első, komolyabb visszhangot kiváltott épület a megözvegyült húga számára tervezett „Fehér U” lakóház lett 1976-ban. Az 1980-as években épületei „anyagtalanításán”, a hagyományos jelentés- és formálásmód megváltoztatásán dolgozott. Kiváló példa erre az 1982-84 között emelt „Ezüst Sátor”.
Fehér U (lakóház), 1975-76, Nakano-ku, Tokió, Japán. Fotó: Koji Taki
Fehér U (lakóház), 1975-76, Nakano-ku, Tokió, Japán. Fotó: Koji Taki
Maga a mester a Sendai városában 2001-ben befejezett Sendai Médiatékát tartja pályája egyik csúcsának. „A Médiatéka számos módon különbözik a hagyományos középületektől” – írja ő maga a Phadion kiadónál megjelent monográfiájában. „Az épület alapvetően könyvtárként és művészeti galériaként működik, az adminisztráció feladata azonban az, hogy a különféle programok közötti határokat elmossa, így nincsenek stabil elválasztófalak a különféle funkciók és tartalmak között.” A 50x50 méteres négyzet alaprajzú épület födémrendszerét nem oszlopok, hanem diagonális szerkezetű csövek merevítik, amely átjárhatóvá és átláthatóvá teszi az egyes szinteket. A nyomtatott üveggel burkolt homlokzat ugyancsak újszerűnek számít ebben a munkában, amely szakértők szerint a háború utáni japán építészet mérföldköve is egyben.
Sendai Médiatéka, 1995-2000, Sendai-shi, Miyagi, Japán. Fotó: Nacasa & Partners Inc.
Sendai Médiatéka, 1995-2000, Sendai-shi, Miyagi, Japán. Fotó: Nacasa & Partners Inc.
A Pritzker-zsűri a Médiatéka mellett kiemelte Toyo Ito életművéből a tokiói Tama Művészeti Egyetem Könyvtárát és a 2002-es Serpentine-pavilont. A Tama Művészeti Egyetem Könyvtára (2007) az építész legtöbbet publikált munkái közé tartozik. A nem túl nagyméretű, kétemeletes épület lényegében beton boltívekből áll; ezek tartják a födémeket és alkotják a homlokzatot is, eltérő szélességüknek köszönhetően változatos látványt alkotva.
Yatsushiro Városi Múzeum, 1988-1991, Yatsushiro-shi, Kumamoto, Japán. Fotó: Tomio Ohashi
Serpentine-pavilon, 2002, London, Nagy-Britannia.
Matsumoto Előadóművészeti központ, 2000-2004, Matsumoto-shi, Nagano, Japán. Fotó: Hiroshi Ueda
Matsumoto Előadóművészeti központ, 2000-2004, Matsumoto-shi, Nagano, Japán. Fotó: Hiroshi Ueda
A 2004-ben elkészült TOD’S üzlet Tokió híres bevásárlóutcáján, az Omotesandón áll, homlokzatának grafikus betonszövetét az utca fáinak levélzete ihlette. Gondolatilag hasonló, de teljesen eltérően formált a 2006-ban Gifu-prefektúrában emelt Községi Ravatalozó, amelynek lágyan hullámzó teteje mintha a táj épített folytatása lenne.
TOD’S Omotesando, 2002-2004, Shibuya-ku, Tokió, Japán. Fotó: Nacasa & Partners Inc.
Meiso no Mori Városi Ravatalozó, 2004-2006, Kakamigahara-shi, Gifu, Japán.
Tama Művészeti Egyetem Könyvtára (Hachiōji campus), 2004-2007, Hachioji-shi, Tokió, Japán. Fotó: Tomio Ohashi
Tama Művészeti Egyetem Könyvtára (Hachiōji campus), 2004-2007, Hachioji-shi, Tokió, Japán. Fotó: Tomio Ohashi
Az építész egyik legkülönlegesebb munkája a saját életműve bemutatására, egy magánberuházó finanszírozásában emelt Toyo Ito Museum of Architecture Imabari városában. A kubusos testekből, oktahedronokból és tetrahedronokból szerkesztett, fémlapokból összeállított múzeumépület mellett, annak mintegy ellenpontozásaként újra felépítették a nyolcvanas években emelt tokiói Ezüst Sátor lakóházat.
Központi stadion a 2009-es Világjátékokra, 2006-2009, Kaohsiung, Tajvan. Fotó: Fu Tsu Construction Co., Ltd.
Toyo Ito Építészeti Múzeum, 2006-2011, Imabari-shi, Ehime, Japán. Fotó: Daici Ano
Az Ezüst Sátor (lakóház) eredeti helyén, 19821984, (újjáépítve 2006-2011-ben a Toyo Ito Museumnak) Nakano-ku, Tokió, Japán. Fotó: Tomio Ohashi
Toyo Ito számos elismerése közül kiemelkedik a 2010-ben kapott Praemium Imperiale, a Royal Institute of British Architects 2006-os aranyérme, illetve a 8. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás Arany Oroszlán életműdíja 2002-ből. A tavalyi építészeti biennálén újabb diadalt aratott: az ő vezetésével készült japán pavilon kapta a legjobb kiállításnak járó Arany Oroszlánt.
Az idei Pritzker-zsűri elnöke ismét Lord Palumbo volt, a brit művészeti és építészeti közélet ismert tagja, akinek irányításával a díjazott személyéről Alejandro Aravena, Stephen Breyer, Yung Ho Chang, Glenn Murcutt és Juhani Pallasmaa döntöttek. A Pritzker-díj ügyvezető igazgatója Martha Thorne, akit tavalyi, Shigeru Bannal közös budapesti látogatásán mi is meginterjúvoltunk.
