Logomain

Közösségi kerteknek ajánlja fel üres telkeit Józsefváros

By Kovács Dániel 2012. november 9. 11:53

szerk at hg dot hu

A kerületben már működő két közösségi kert sikerén felbuzdulva újak létesítését tervezi az önkormányzat.

Elkötelezte magát a VIII. kerületi önkormányzat a közösségi kertek mellett. A kerületben már működő két közösségi kert sikere nyomán a képviselő-testület úgy döntött: az üresen álló önkormányzati telkeken civil együttműködéssel közösségi kerteket hoznak létre. A program modellértékű kezdeményezéssé válhat Budapesten.

Kozkert20130604-20111-1pqgecl.gallery

A közösségi kertek szervezése két-három évvel ezelőtt kezdődött meg Budapesten. A legjelentősebb kezdeményező a Kortárs Építészeti Központ, amely programsorozatot és saját honlapot hozott létre a közösségi kerteknek, egyben a Millenárison a Lecsós kerttel az első működő városi közösségi kertet. A Lecsós kert 2010-es megnyitása óta szaporodni kezdtek a hasonló kezdeményezések Budapesten; a VIII. kerületben a Corvin sétány területén működik a Leonardo kert és a Grund kert, Kispesten pedig idén tavasszal megnyílt az első önkormányzati támogatású létesítmény, az Első Kis-Pesti Kert – az előző említett kerteket is létrehozó Városi Kertek Közhasznú Egyesület szakmai támogatásával. Vele párhuzamosan Kecskeméten és Szentgotthárdon is megnyíltak az első kertek, mutatva: a vidéki városokban is van igény ilyenekre.

A közösségi kertek honlapján már számos felajánlott helyszín várja leendő gondozóit, de a józsefvárosi önkormányzat az első, amely átfogó módon saját kezelésébe veszi az ügyet. A tervek szerint decemberig felmérik az erre a célra alkalmas, önkormányzati tulajdonú üres telkeket, és egyeztetnek a hasonló programokban részt vevő szervezetekkel, elsősorban a majdani fenntartás tekintetében. Sikeres egyeztetések esetén akár már jövő tavasszal újabb kertek nyílhatnak Józsefvárosban.

A Városi Kertek Közhasznú Egyesület álláspontja szerint a közösségi kertek alapítása több szempontból is jó befektetés az önkormányzatok számára. Egyrészt olcsóbb, mint a parkfenntartás, miközben a közösségi kert javítja a környék mikroklímáját és a környékén növekszik az ingatlanok értéke. Az ilyen kertekben a komposztálás miatt javul a föld minősége és csökken a szemétszállítás mennyisége (mivel a komposztálható hulladék újrafelhasználásra kerül). A közösségi kertek oktatási-nevelési funkciókat látnak el, továbbá hasznos elfoglaltságot adhatnak a munkanélkülieknek, és hozzájárulnak az önellátás és az öngondoskodás kultúrájának megteremtéséhez. Nem beszélve arról, hogy a városi kertekben való foglalatoskodásnak csak kisebbik része telik munkával, míg a fennmaradó időben alkalom nyílik a beszélgetésre, a szomszédsági kapcsolatok kialakítására. A közös elfoglaltság csökkenti a városi emberek elidegenedését, elmagányosodását is.

budapest, kék, 8. kerület, közösségi kert Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317