Logomain

Jövőre megnyílhat Phenjan elátkozott piramisa

By Kovács Dániel 2012. november 6. 11:21

szerk at hg dot hu

Úgy tűnik, a Kempinskinek nem elég teher Finta József Erzsébet téri háza: beköltöznek a világ legrosszabb hírű szállodaépületébe, a phenjani „elátkozott piramisba” is. Észak-Korea legmagasabb építményét, a Ryungyong Hotelt közel két évtizedes elhagyatottság után jövőre nyitják meg, de az eredetitől eltérő funkciókkal.

Úgy tűnik, a Kempinskinek nem elég teher Finta József Erzsébet téri háza: beköltöznek a világ legrosszabb hírű szállodaépületébe, a phenjani „elátkozott piramisba” is. Észak-Korea legmagasabb építményét, a Ryungyong Hotelt közel két évtizedes elhagyatottság után jövő július-augusztusban nyitják meg, de az eredetitől eltérő funkciókkal.

Ryungyong20130604-20111-1ytgdx3.gallery

Az 1987-ben építeni kezdett, 330 méter és 105 emeletes épületet ugyanis eredetileg teljes egészében szállodának tervezték, 3000 szobával, a néhány nappal ezelőtt, óvatosan és halkan bejelentett jövő évi nyitást követően azonban csak a legfelső szintek 150 szobáját fogják hotelként használni. Az alsóbb emeleteken irodák és éttermek működnek majd – közölte Reto Wittwer, a német Kempinski-csoport vezérigazgatója.

A szálloda építése 1992-ben állt le az ország rosszabbodó gazdasági helyzete miatt, és egészen 2008-is nem is történt semmi a szerkezetkész épülettel. Egy európai építészcsoport 15 évvel ezelőtt javíthatatlannak minősítette, az egyiptomi Orascom telekommunikációs cég azonban meglepetésre négy évvel ezelőtt dolgozni kezdett az épület befejezésén, amelyet épp abban az évben az amerikai Esquire magazin „az emberiség történelmének legrondább épülete” címet adományozta. A munkálatok árával kapcsolatban egyelőre csak a homlokzat befejezésére költött 180 millió dollár került nyilvánosságra.

A Kempinski vezérigazgatója nem mondta biztosra a megnyitót, ami Észak-Korea politikai helyzete és a finoman szólva is limitált turizmus fényében nem csoda. (Korábban 2012 tavaszára tették a befejezést.) Kínából néhány ezer, Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból pedig évente körülbelül 1500 turista érkezik az országba, így a hotel megnyitása egyes kommentátorok szerint a turisztikai nyitás jele is lehet. Ha megnyit, a Ryungyong Hotel lesz az első, nyugati lánc által üzemeltetett szálloda az országban.

építészet, torony, szálloda, phenjan, észak-korea, epiteszet Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317