Tervezett három kilométeres szalagházat és látszóbeton szputnyikfigyelőt, ma mégis alig ismerik itthon. Zalotay Elemér 80 éves.
Október 30-án ünnepli 80. születésnapját Zalotay Elemér, napjaink egyik legismertebb, külföldön élő magyar építésze. Akárcsak a tavaly a Ludwig Múzeumban kiállítással ünnepelt Yona Friedman, Zalotay is kevéssé ismert szülőhazájában; első magyarországi elismerésére egészen az elmúlt hetekig kellett várnia. Pedig néhány itthon megépült munkája a hatvanas évek magyar építészetének legfontosabbjai közé tartozik, a Duna mellé tervezett, három kilométer hosszú és negyven emelet magas Szalagház koncepciója pedig, amelyen Böröcz Imrével évtizedeken át dolgozott, a 20. század egyik legfontosabb magyar építészeti víziója. Születésnapja alkalmával cikksorozattal tisztelgünk Zalotay Elemér előtt; elsőként életművét foglaljuk össze röviden.
Zalotay Elemér 1932. október 30-án látta meg a napvilágot Szentesen. Tizenegy éves korától építésznek készült, a folyóiratokban, magazinokban látott képek alapján rajzolt lakóházakat különféle természeti környezetbe. Budapesten érettségizett, és 1951-ben felvették a Műegyetem építészmérnöki karára. Hallgatótársaival együtt aktívan részt vett a Műegyetemhez kötődő eseményekben 1956 őszén, ezért november 17. és 1957. január 28-a között őrizetben tartották. Ezzel együtt 1957-ben sikerült megszereznie diplomáját a Lakóépület-tervezési Tanszéken. Diplomamunkája, a budapesti József nádor térre tervezett lakóház komoly megrökönyödést vált ki a bírálókban, akik (az abban foglalt eredeti gondolatokat elismerve) elégségessel engedték át.
Egy évig a 23-as számú Állami Építőipari Vállalatnál, majd a II. kerületi házkezelési igazgatóságánál dolgozott. Egyetemi évei alatt kifejlődött koncepcióját, az úgynevezett Amőba toronyházat ezek alatt az évek alatt is fejlesztette; célja, hogy minél több lakást tudjon elhelyezni, a lakók számára a természetközeliséget is garantálva. 1958-ban prezentálhatta először elképzeléseit Trautmann Rezső építésügyi miniszternek; ekkora a koncepció már továbblép, Zalotay a mai Kiscelli Múzeum parkerdejébe tervezett 700 méter hosszú, 8-10 emeletes lakóházat, akkor még hagyományos szerkezetekkel.
A tervek bevallottan Le Corbusier elméleteinek és a néhány évvel korábban elkészült marseille-i Unité d’Habitation-nak a hatását viselik. A miniszter biztatása ellenére Zalotay nem kap állást tervezőintézetben, sőt, egy kistelepülésre, Rózsaszentmártonba helyezik át.
Bár helyzete nem túl rózsás, Zalotay saját pénzéből tovább dolgozik a terveken, makettet és újabb verziókat készül, végül sikerül kiharcolnia egy kutatói állást a Mélyéptervben. Egy 34 lakásos, hagyományos szerkezetű kísérleti lakóépület tervezése mellett Zalotay itt kezd el foglalkozni Böröcz Imre statikussal egy újszerű épületszerkezet kifejlesztésén, amelyre 1961-ben szabadalmi kérelmet is benyújt. Ebben az évben Valentiny Károly, az Építésügyi Minisztérium Tervezési Főosztályának vezetője megpróbálja kirúgatni, de a miniszterrel való személyes találkozón Zalotay és Böröcz meggyőzik feletteseiket a további munka szükségéről.
1961-ben Zalotay cikket ír a Kortársba a Szalagház koncepciójáról. Elképzelése egy, a Dunával párhuzamosan futó, egy kilométer hosszú és több tíz emelet magas épület, amely Le Corbusier lakógépeiből kiindulva teljesen újszerű lakókörnyezetet kínál. A cikk megjelenése után nem sokkal elveszíti állását, majd két évre az Általános Géptervező Irodához kerül. A Kortársat követően azonban több folyóirat is foglalkozik az elképzeléssel, 1962-ben pedig az előregyártott szerkezetekkel foglalkozó, angol nyelvű Interbuild magazin ismerteti „Corb Plus” címmel, egyértelműen az Unité d’Habitation folytatásaként kezelve. Kovács András filmrendező felkeresi Zalotay-t és portrét készít róla a Nehéz emberek című filmjéhez.
A szakma és a minisztérium folyamatos visszautasítása arra készteti az építészt, hogy 1965-ben az Új Írásban nyílt levélben foglalja össze az eddig történteket és koncepcióját. Ekkor már egy három kilométer hosszú, negyven emelet magas épülettel foglalkozik, a Böröcz Imrével közösen tervezett szerkezettel, amely húszezer lakásban összesen hetvenezer embernek kínált volna otthont. A lábakon álló szerkezet a Dunával párhuzamosan húzódik és erdő veszi körbe; homlokzatát az emeletenként húzódó virágágyaknak köszönhetően bezöldíti a növényzet. A közúti forgalmat Zalotay a felszín alá süllyesztette volna, az épületben pedig lakáshoz szállított élelmiszer, bölcsőde, óvoda, takarítószemélyzet és közösségi helyiségek szolgálták volna a lakók kényelmét.
A következő hónapokban számos szakértő, építész, szociológus és laikus foglal állást Zalotay mellett a lap hasábjain, a további fejlesztés szükségességét hangsúlyozva, dacára a minisztériumból érkező, lakonikusan elutasító közleménynek. A kor mérnök-szaktekintélye, a Hamzsabégi úti autóbuszgarázshoz a világ legnagyobb feszített héjszerkezetét megtervező Menyhárd István is elismeri a Zalotay-Böröcz-koncepció újszerűségét. Bemutatják Kovács András Ma vagy holnap című, Zalotay-ról készített filmjét az Egyetemi Klubban, amelyet még aznap betiltanak. Az építészt újra kirúgják.
Zalotay Elemér: Dugványtároló, Bajti. Fotó: Zsitva Tibor, via FUGA
Zalotay Elemér: Irodaház, Sárvár. Fotó: Zsitva Tibor, via FUGA
Zalotay Elemér: Szputnyikmegfigyelő állomás, Szombathely. Fotó: archív, via KÉK-Betonretró
Zalotay saját, kör alaprajzú lakóházának terve (a félkész épületet emigrációját követően elbontották). Fotó: Birán Barbara
Zalotay ezt követően lemond a Szalagház hazai ügyéről. Szombathelyre költözik, és a VASITERV-nél kap állást. Ebben az időszakban épülnek meg egyedüli magyarországi házai. 1966-ban egy dugványtároló Bajtin és egy irodaház Sárváron, 1968-ban pedig a szombathelyi szputnyikmegfigyelő-állomás. Mindhárom ház értékes és fontos emléke a korszak hazai építészetének, de a (ma csillagvizsgálóként használt) szputnyikmegfigyelő egészen egyedülálló, egyértelműen mutatja Le Corbusier kései betonépítészetének hatását. Zalotay több pályázaton is indul, részt vesz például a bécsi UNESCO-székház nemzetközi tervpályázatán.
Egy utópisztikus terv a svájci időszakból. Fotó: Birán Barbara
Tizenhat elutasított útlevélkérelem után 1973-ban kap egy harminc napig érvényes útlevelet külföldre. Nem jön vissza; Svájcban telepszik le, ahol egészen 1992-ig dolgozik, különféle építészirodák tagjaként. Hobbiként újra előveszi a Szalagház-koncepciót, és különféle irányokba fejleszti tovább, emellett 1978-tól évtizedeken keresztül építi-bővíti saját, hulladék anyagokból emelt házát a Bern közelében található Ziegelriedben. Szomszédai ezért a legkevésbé sem lelkesednek, de Svájcban Zalotay mégis több megértésre lel, mint itthon: az épületet 1992-ben negyven évre védetté nyilvánították.
Zalotay Elemér (balra) a FUGA Budapesti Építészeti Központban Nagy Bálinttal. Fotó: FUGA
Zalotay Elemér saját kiállításán a FUGÁ-ban. Fotó: FUGA
Ekkoriban fedezte fel újra magának a magyar nyilvánosság Zalotay Elemért. 2005-ben az N&n Galériában rendeztek kiállítást a Szalagház terveiből, 2012-ben pedig 80. születésnapja alkalmából a FUGA Budapest Építészeti Központ tisztelgett munkássága előtt életmű-tárlattal, amely néhány napja zárt be. A programsorozat részeként vehette át Zalotay Elemér egyetlen magyarországi elismerését, a magánkezdeményezésként létrejött Molnár Farkas-díjat.
