Felavatták Makovecz Imre kápolnáját Devecseren - Turi Attila mesterére emlékezik.
Nagypéntek. Sétálunk a szélfútta dombtetőn, száll az agyagpor, kristály-hordalékként emelkednek a földből az új település házai. Százak dolgoznak, zúg a láncfűrész, sikít a vasvágó korong, a Mester lassan lépdel a majdani főutcán. Sétál a megvalósuló tájban, melyet ide a Bakonyba, s vele a hazába képzelt három évtizede, mikor főépítész-gazdája volt Cseszneknek és Bakonyszentkirálynak. Most itt, Devecseren és Kolontáron a katasztrófa után egyszerre megvalósul, amit akkor elhatározott: helyreáll a meghazudott időt, keretet kap az egyéni ambíció, a közösségépítés felé fordul az akarat. Talpára áll a fejtetőre fordított világ, hogy újra világos legyen a fal és sötét a tető: a tükörvilágban könnyű, ami a Földből emelkedik és nehéz, ami az Égből ereszkedik.
A tantörténet, melyet a főépítész-gazda szerepéről mondott, egy pajtáról, kerítésről és egy egyedül élő idősebb asszonyról szólt, aki, hogy többet látogassák a városba űzött gyerekei, garázst akart építeni. Lebontva évszázadok agrikultúrájának tárgyi emlékét, a praktikum jegyében lapostetős garázst és vaskerítést álmodva. A főépítész dolga – magyarázta a Mester - hogy segítse, meggyőzze őt, hogy a hagyományokra építve, a hely szellemével rokon, praktikus gesztussal alakítsa környezetét, megőrizve, újjáélesztve a település eleganciáját.
A negyedszázados történet itt, a vörösiszap sújtotta tájon teljesedik ki, s a Mester sétál a poros úton, de már látja a fehér, zárt kerítésekkel szegett utcát, hallja a gyermekkacajt, a kakaskukorékolást. Hallja a bajból menekítő őrangyal szárnysuhogását együtt az építés zajával, mely Neki mindig a közös akarat, a létesülés magasztos lényének jelenléte, mely egy utolsó sóhajjal távozik az átadón. Devecser összeolvad a többi újjáépített településsel: Guláccsal, Tákossal, Felsőzsolcával, Kolontárral egy nagy Országépítéssé.
Bólogatva halad az úton, lassan lépdel, mi tisztes két lépéssel követjük, mint máskor és másban is. Megáll, nyugtázza, hogy minden rendben – még a Tészta lapostetős tornácai is - majd komoly hangon felteszi a kérdést: hát a templom hol épül, fiacskám? Mi állunk ott a hirtelen beállt csendben, zavartan, mert nem tudunk mit mondani. Csak nevetséges, ostoba, intelligens válaszok jutnak eszünkbe: tudod Imre, a Kormányhatározatban ez nincs benne, a kivitelező erre nem szerződött, meg hát az árgus szemekkel a kötekedést keresők, meg a jogi keretek.
Érezzük ezek ostobaságát, képtelenségét és a hiányt melyre Ő rámutat, s látjuk a széles kapun keresztül, melyet kinyit, a valóságot, így csak egyet válaszolhatunk: rajzold meg, mi felépítjük! Valóban, ez hiányzik a teljességhez, a középpont, mely más dimenziót nyit. Nagypéntek kora délután van, a Megváltót most feszítik keresztre, néhány pillanat és fordul a világ kereke, megrendül a Föld és új Idő kezdődik.
Ülök nyárvégen a mártélyi ház teraszán az újjászületés kápolna terveivel, a Mester bólogat, igen, valami ilyen, úgy is tudod, milyen, fiacskám. Beszéljük a részleteket, győzködöm a palafedésről, Ő a zsindely felé húz, végül enged, legyen a hidegebb, de tartós anyag. Már nem igazán a tervvel foglalkozik, máshol -is- jár, időtlen tájakon sétál. Búcsúzunk, feleségével állnak egymásba karolva a magas lépcső tetején, és kedves mosollyal enged el engem, a távozó a maradót.
A feladat világos, az út ismert: felépíteni az Újjászületés kápolnáját, mely szól közösségnek és természetnek egyaránt. 2011 végén az erdészek éves konferenciáján ifj. Dr. Seregi János inspirálására a 22 magyarországi erdőgazdaság úgy döntött, felépítik a kápolnát, így állítva emléket annak a páratlan erőfeszítésnek és segítőkészségnek, mely egy év alatt megújította a vörösiszap sújtotta területeket. Elhatározásuk egyben tisztelgés is Makovecz Imre előtt, akit az erdők főépítészeként tisztelnek.
A kápolnát az erdészeteket képviselő Bakonyerdő Zrt. megbízásából 2012 július elején kezdte építeni a Veszprémber Zrt., az újjáépítés fővállalkozója. A vállalkozásba adásnak két feltétele volt: egyrészt a megnevezett képzőművészek (Kun Éva, Makovecz Anna, Csertő Lajos), valamint a 36 Műegyetemi hallgató három hetes munkájának befogadása.
Az egyetemisták már tavaly is részt vettek az újjáépítésben. Az oktatás részeként készített féléves terveik közül a közösen kiválasztott pergola-játszótér tervét építették meg három hét alatt. Idén elhatározták, hogy nem csak saját tervüket valósítják meg, de segítenek felépíteni a kápolnát is. Három hétig kitartóan ácsoltak, paláztak, deszkáztak, vakoltak, festettek, földdombot építettek a kánikulában.
Állok a tikkasztó hőségben, remegnek a kontúrok, száll a por, és én nézem az ifjabbik magamat. Látom, ahogy Visegrádon ácsoljuk a hidat, a váci révnél zsaluzzuk a Duna fölé nyúló büfét, Elzászban épül az utolsó hét vezér torony. Megannyi történet, számtalan sors fonódik össze a kápolnaépítéssel, mintha ugyanaz a történet bukkanna elő az idő csermelyéből újra és újra. Jelentem Mester: megcsináltuk, és ahogy kell, nem csak házat a Jóistennek - aki nem hagyta, hogy éjjel törjön ránk a rettenet- de a közösséget is építettük jókedvből, elegánsan.
Devecser, 2012.08.31.
Szöveg: Turi Attila
Fotók: Gulyás Attila
