Logomain

A Ludwig is a Ligetbe megy

By Kovács Dániel 2012. július 6. 14:22

szerk at hg dot hu

Öt épület készül hat intézménynek a múzeumi negyedben; odaköltözik a Ludwig is. Elfogadta a kormány a koncepciót.

Két napos ülésén döntött a kormány a budapesti múzeumi negyed 2014-ben induló fejlesztéseiről, támogatva a Baán László kormánybiztos által elkészített koncepciót – jelentette be L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, valamint maga a kormánybiztos, egyben a Szépművészeti Múzeum főigazgatója július 6-án. Eldöntöttnek látszik, hogy a kormány félrerakta a Szőcs Géza korábbi államtitkár által körvonalazott Andrássy-negyed elképzelését a kisebb, de jobban kidolgozott múzeumnegyed kedvéért, amelyet a tervezett 10-15 év helyett már 2018-ra megvalósítanának, öt épülettel és hat intézménnyel.

Id_c5_91ker_c3_a9k_felvonul_c3_a1si_t_c3_a9r.gallery

A Felvonulási tér jelenleg az Időkerékkel

Az államtitkár a sajtótájékoztató elején bejelentette: a kormányülésen döntöttek a Magyar Nemzeti Galéria konszolidációjáról is; az adósságok törlesztésére a kormány 160 millió forintot különít el, így augusztus 31-ig megvalósulhat a Szépművészeti Múzeum és a Galéria korábban bejelentett intézményi egyesítése.

Az Ötvenhatosok terére tervezett múzeumi negyed fejlesztését L. Simon László Magyarország történetének eddigi talán legnagyobb múzeumfejlesztéseként jellemezte. Baán László ehhez csatlakozva közölte: számításaik szerint az eddigi legnagyobb ilyen beruházás, az 1896-os millenniumi ünnepségek kiállítási városának felépítése mai árfolyamon nagyjából 50 milliárd forintba kerülhetett. A múzeumi negyed teljes költségét most ennél valamivel többre, 50-60 milliárd forintra becsülik.

A negyedben az elfogadott koncepció alapján öt épület készül, hat intézménynek. Új épületet kap az úgynevezett „Új Nemzeti Galéria”, amely a két művészeti gyűjtemény egyesítését követően, a 19. századtól napjainkig terjedő kollekciórész leválasztásával jön létre. Ez egy épületben működik majd az intézményi önállóságát megőrző Ludwig Múzeummal, amely 2005-ben kapott helyét hagyja oda a Művészetek Palotájában. Baán szerint így a Szépművészeti Múzeumban bemutatott régi, valamint a két intézmény újkori, modern és kortárs anyagával lehetőség nyílik valóban széles spektrum bemutatására a negyedben. A főigazgató tervei között továbbra is szerepel a Szépművészeti Román Csarnokának felújítása, amely a jelenleg a budai királyi palota egykori nagytermében látható gótikus szárnyasoltárok bemutatóhelyévé válna.

Önálló épületet kapna emellett a negyedben a Kossuth térről elköltöző, és jelenlegi épületét a Kúriának visszaadó Néprajzi Múzeum, emellett saját otthonba költözhetne a meglévő, de az utóbbi időben igencsak sanyargatott Magyar Építészeti Múzeum. A korábbi terveknek megfelelően Kecskemétről Budapestre költözne és jelenlegi 400 négyzetméteres helyszínéhez képest 4-6 ezer négyzetméteres, önálló házban működhetne a Magyar Fotográfiai Múzeum. Újságírói kérdésre Baán László kifejtette: nem tartja kizártnak, hogy a bécsi Leopold Museum mintájára itt is megmaradna a jelenlegi intézményi felállás, azaz a fotómúzeumot magánalapítvány működtetné, állami fenntartású épületben. Az ötödik saját épületben magyar zenei központ működne, koncertteremmel.

A Ludwig Múzeum jelenlegi otthona, a Művészetek Palotája

A részletekre vonatkozó kérdésekre Baán László azt felelte: a teljes, végleges koncepciót 2013 szeptemberéig kell kidolgozni, bevonva az érintett intézményeket is. Egyelőre nincs eldöntve, mi költözik a Ludwig Múzeum helyére. Újságírói kérdésre Baán László megjegyezte: nem biztos, hogy minden múzeumi háttérintézmény, raktár és műhely az Ötvenhatosok terére költözne. A kormány mostani döntésének alapját képező iratokat viszont nem hozzák nyilvánosságra.

A beruházás teljes egészében a következő uniós ciklusban valósulhat meg; Baán már az első nemzetközi tervpályázatot is uniós források segítségével írná ki 2014-ben. Az építkezések 2016-ben indulhatnak, és a kormánybiztos reálisnak látja a 2018-as átadást. A kialakuló városrészt „művészeti múzeumi negyedként” jellemezte, így jelenleg nem lát arra lehetőséget, hogy itt kapjon helyet a Közlekedési Múzeummal nemrég egyesített, de kiállítóhely nélküli Műszaki Múzeum, vagy a közeljövőben felálló új egyetem miatt a Ludovikából kiszoruló Természettudományi Múzeum. A Közlekedési Múzeum épületének rekonstrukcióját a háború előtti állapot alapján viszont érdemes lenne átgondolni – jegyezte meg Baán László.

Baán László azt is elmondta: a beruházás részeként az egész Városliget szerepét és működését újra kell gondolni, többek között el kell vezetni az M3-ról ideáramló forgalmat, és gyalogos övezetté kell alakítani a Hősök terét. A jelenleg itt működő intézmények, az Állatkert, a Fővárosi Nagycirkusz, a Vidámpark, a Széchenyi Fürdő, a Petőfi Csarnok, a Közlekedési Múzeum és a Mezőgazdasági Múzeum bevonásával, valamint a tervezett „múzeumi mérföld” megvalósításával a kormánybiztos szerint „Európa első számó családi turisztikai célpontja” alakítható ki, ami akár évi egymillió fővel megemelhetné a Budapestre érkező turisták számát. Ehhez természetesen szükségesek a fővárossal folytatott tárgyalások is, annál is inkább, mivel az érintett terület a főváros és az állam közös tulajdona.

budapest, terv, baán lászló, ötvenhatosok tere, múzeumi negyed, múzeumliget, l. simon lászló Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317