Logomain

Finta Sándor Budapest új főépítésze

By Kovács Dániel 2012. május 15. 22:28

szerk at hg dot hu

Tarlós István főpolgármester ma kinevezte Finta Sándort, a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány kuratóriumának elnökét és a sporaarchitects alapító tagját Budapest főépítészévé. Ezzel egyrészt évek óta üres pozíciót töltöttek be, másrészt az utóbbi időben megszokottal ellentétben olyan fiatal építészt emeltek magas pozícióba, aki nem mester-tanítványi kötődésével, hanem eddigi szakmai teljesítményével érdemelte ezt ki. A kinevezéshez gratulálunk és Finta Sándor munkájához sok sikert kívánunk.

Tarlós István főpolgármester ma kinevezte Finta Sándort, a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány kuratóriumának elnökét és a sporaarchitects alapító tagját Budapest főépítészévé. Ezzel egyrészt évek óta üres pozíciót töltöttek be, másrészt az utóbbi időben megszokottal ellentétben olyan fiatal építészt emeltek magas pozícióba, aki nem mester-tanítványi kötődésével, hanem eddigi szakmai teljesítményével érdemelte ezt ki. 

Cikkep120130604-19838-2gjhmo.gallery

A sporaarchitects alapítói: (balról) Hatvani Ádám, Finta Sándor, Vadász Orsolya, Dékány Tibor

Finta Sándor, aki csak névrokona Finta József építésznek, 1973-ban született, 1991-1992 között a kecskeméti főiskolán tanult, majd 1993-1999 között elvégezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki karát. 2000-2003 között a Pálffy & Associates Budapesten és Tokióban működő irodáinak munkatársaként dolgozott, majd 2003-ban megalapította a sporaarchitects építészirodát Dékány Tibor, Hatvani Ádám és Vadász Orsolya építészekkel. Munkájukat, filozófiájukat már 2006-ban bemutattuk a hg.hu-n. Az elmúlt évek alatt a sporaarchitects a nemzetközileg is számon tartott magyar építészirodák közé emelkedett. A Wallpaper* brit designmagazin 2010-ben a világ harminc legizgalmasabb építészirodája közé választotta (ennek kapcsán készült interjúnk itt olvasható). A négyes metrónak a sporaarchitects tervei alapján épülő két állomása, a Fővám téri és a Gellért téri már számos hazai és külföldi szakkiadványban szerepelt.

2005-ben az iroda munkatársai többedmagukkal megalapították a Kortárs Építészeti Központot (KÉK) és az ezt működtető alapítványt, amelynek Finta Sándor azóta is a kuratóriumi elnöke. A KÉK, amely néhány évig a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékmúzeum hátsó szárnyában, majd rövid ideig a Szervita téren, azóta pedig évek óta állandó székhely nélkül működik, Budapest kulturális életének és egyben az építészeti közéletnek meghatározó szereplője, számtalan kezdeményezés elindítója.

A hg.hu tudomása szerint Finta Sándor az utóbbi években aktívan részt vett a Csoma’s Room projektben is, amely Kőrösi Csoma Sándor egykori tibeti lakhelyének felújítását tűzte ki célul. A Kortárs Építészeti Központ mindennapi működtetésében viszont kevesebb szerepet vállalt, ezért a szervezetet, amely az utóbbi hónapokban többek közt a Budapest100, a Betonretró rendezvénysorozat, az első fővárosi közösségi kertek megvalósítását és a Budapesti Építészeti Filmnapok rendezését tudhatta maga mögött, várhatóan az eddigi rendben működik tovább.

„Ma az építészetnek különösen nem a puszta formakeresésről kell szólnia, hanem a mindennapi élet leggyakrabban előforduló kérdéseire és problémáira friss szemmel tekintve kell komplex építészeti válaszokat keresni” - mondta egy 2010-es interjúban a hg.hu-nak Finta Sándor. Ennek szellemében kívánunk sok sikert munkájához!

építészet, budapest, finta sándor, sporaarchitects, főépítész Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317