Logomain

Sáros László a MÉSZ új elnöke

By Kovács Dániel 2012. május 9. 11:44

szerk at hg dot hu

Hétfői közgyűlésén a Magyar Építőművészek Szövetsége új elnököt választott Sáros László DLA személyében. Kálmán Ernő utóda, az Ybl-díjas Sáros, akárcsak az egy éve kinevezett országos főépítész, Makovecz Imre tanítványa. Madocsa, Vecsés, Jászberény és Vác főépítészeként is dolgozott, 1993 óta pedig a Kós Károly Alapítvány kuratóriumának vezetője.

Május 7-i közgyűlésén a Magyar Építőművészek Szövetsége új elnököt választott az Ybl-díjas Sáros László DLA személyében. Kálmán Ernő utóda, akárcsak az egy éve kinevezett országos főépítész, Makovecz Imre tanítványa. Madocsa, Vecsés, Jászberény és Vác főépítészeként is dolgozott, 1993 óta pedig a Kós Károly Alapítvány kuratóriumának vezetője.

Jaszbereny_konyvtar20130604-19838-17ipl5l.gallery

Sáros László: Városi könyvtár, Jászberény

Hétfőn elmondott beszédében Sáros László elhatárolódott az általa „távol-keleti utazási irodának” nevezett MÉSZ eddigi vezetésétől és összefogásra szólított fel. Bár elismerte a shanghai Hugyecz-emlékház létrehozásának jelentőségét, szerinte elsősorban a környező országokkal kellene szoros kapcsolatokat ápolni, valamint nagyobb hangsúlyt helyezni a Szövetségben igen kis szerepet kapó vidéki építészekre. „Mikor lesz Ybl-házunk, Lechner-házunk? Lajta-házunk? Molnár Farkas-házunk?” – teszi fel a kérdést. „Mikor lesz igazi Magyar Építészeti Múzeumunk?”

Sáros László: Városi piac, Vác

Az elmondottak alapján Sáros bővítené a tagság körét, a Mesteriskolát és a Vándoriskolát elvégzetteknek automatikus tagságot garantálna, az első években tagdíj nélkül. A MÉSZ szerepét a köztestületté alakult Magyar Művészeti Akadémia „egyfajta előszobájaként”, de önálló szakmai testületként látja. Emellett hangsúlyt helyezne a MÉSZ jelenlegi épületének megtartására és funkcióbővítésére, valamint az építészek szerzői jogainak határozott képviseletére is.

Sáros László 1947-ben született Jászberényben. 1971-ben szerezte meg diplomáját a Műegyetemen, 1972-72 között a BME Épületszerkezettani Tanszékén dolgozott. 1973-tól a SZÖVTERV munkatársa (akárcsak mestere, Makovecz Imre). 1989-től a Kör Építészstúdió ügyvezető igazgatója, 1991-től máig a Sáros és Társa Építésziroda vezetője. 1993 óta elnöke a Kós Károly Egyesülés által létrehozott Kós Károy Alapítvány kuratóriumának. 1988-90 között Madocsa, 1991-97 között Vecsés tanácsadó főépítészeként dolgozott, 1996-tól szülővárosa, Jászberény főépítésze. 2001-ben Ybl-díjat kapott „karakteres, markáns, ugyanakkor érzékeny építészeti formálásáért és főépítészi tevékenységéért”, 2004-ben pedig az Év Főépítészének választották.

Sáros László: A váci főtér felújítása

A SZÖVTERV tagjaként elsősorban üdülőket és áruházakt tervezett, kiemelkedő munkái a Hotel Tokaj (1979), a hévízi postás üdülő bővítése (1980), Tiszavasvári, Tokaj, Jászberény áruházai. 1993-1994-ben a tervei alapján épült meg Vác új városi piaca. A kilencvenes évektől számos családi házat tervezett, 1999-2004 között pedig Jászberény új városi könyvtárát az egykori zsinagóga átalakításával.

2006-ra ugyancsak az ő tervei alapján épült meg Vác új főtere, amelyet az ICOMOS magyar nemzeti bizottsága műemlékvédelmi Citrom-díjjal „jutalmazott”, majd 2011. december 16-án ugyanezért a munkáért Kós Károly-díjat kapott. Sáros építészeti fotográfiával is foglalkozott, 1974-82 között a prágai és felvidéki zsidó temetőket fényképezte, 1980-zől 1988-ig pedig a Képző- és Iparművészeti Főiskola vendégelőadója volt.

Fotók: Magyar Élő Építészet

építészet, magyar építészet, mész, kálmán ernő, magyarország, sáros lászló Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317