Logomain

Mikor és hol köthet ki Noé bárkája végleg?

By Gréczi Emőke 2012. március 14. 14:39

szerk at hg dot hu

Gréczi Emőke cikke a Magyar Természettudományi Múzeum kétszáz eves hányattatásáról és a történet legutóbbi fordulatairól.

Miközben átalakulás alatt áll szinte a teljes hazai múzeumi struktúra, ezúttal egy olyan intézményt mutatunk be, amelyik hozzászokhatott ehhez: sorsa kétszáz éves történetben sosem volt rendezett, gyakorlatilag egyetlen percig sem lakott végleges vagy véglegesnek tűnő helyen. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményének alapja ugyanaz a Széchényi-anyag, amelyből az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum nőtt ki, a Természettudományi mégis csak a múlt század utolsó éveitől kapott otthont két évszázados albérlet után. A gyűjtemény története jól szemlélteti a magyar történelem fordulatait, a reformkor és a kiegyezést követő évtizedek polgári modernizációját, a veszteségeket, amelyeket árvíz, háborús belövés vagy háborút lezáró egyezmény okozott. Az építkezés még tart, de az anyag és a múzeum nagy részét befogadó Ludovika sorsa megint bizonytalan, holott a felbecsülhetetlen tudományos értékű és hallatlanul sérülékeny gyűjtemény újbóli költöztetése horribilis összegekkel járna. Eközben a múzeum láthatóan története egyik legsikeresebb időszakát éli, a működés – kutatás, kiállítás, számtalan gyermekprogram – az átépítés alatt is zavartalanul folytatódik. Tavaly úgy újult meg az állandó kiállítás, hogy egy országgyűlési határozat ismét változással fenyegeti. Amíg eldől, hogy a jövőben ki lakja az Orczy-kerti épületet, addig is láthatók a magyar flóra és fauna ősi és mai jellegzetes egyedei, valamint – először közönség előtt – az iharkúti lelőhelyről származó dinók eredeti maradványai és rekonstruált modelljei.

Mc27_muzeumnegyed_termeszettudomanyi_0120130604-19838-12h7i9.gallery

Fotó: Dezső Tamás

Széchényi Ferenc 1802-ben adományozta a magyar nemzetnek könyvtára, dokumentum- és metszetgyűjteménye több tízezer darabját, de az így létrejött Magyar Nemzeti Múzeum részévé vált felesége, Festetics Julianna egy évvel később ugyancsak a köznek ajándékozott ásványgyűjteménye is, innen datálódik tehát a később különböző néven és más-más helyszínen működő Magyar Természettudományi Múzeum alapítása. (Csak a rend kedvéért: az első hivatalos elnevezés 1810-től a Természetiek és Kézműtaniak Tára volt.) Azóta eredményesebb, szerencsésebb és nélkülözésekkel teli időszakok váltották egymást. Rögtön az első évtizedekben, a reformkor éveiben számos hasonlóan gazdag magánkollekció érkezett (őslénytani gyűjtemény Rainer hercegtől, az első élettani anyag özvegy Jordán Annától, és sikerült megvásárolni Kitaibel Pál különleges, egyedülálló herbáriumát is), ám a Pollack Mihály tervezte épület építési munkálatait csak 1837-től kezdték meg, tehát az elhelyezés problémája kezdettől fogva fennállt. Kezdetben a Papnevelde utcai pálos kolostorban (ma Papnevelő Intézet) őrizték a folyamatosan gazdagodó anyagot, amelyet a gyűjteményt jelentős adományokkal támogató József nádor 1811-ben egy rendelettel nyilvánosan megtekinthetővé tett a Múzeum körúti telken álló korábbi épületben, az egykori Batthyány-villában.

Alig kezdődtek el a Nemzeti Múzeum új épületének munkálatai, 1838-ban már az árvíz elől kellett menekíteni az anyagot; ekkor lakott először a Dunától jóval távolabb eső Orczy-kerti, ugyancsak Pollack Mihály tervezte és mindössze két évvel korábban elkészült Ludovíceumban az anyag, nyolc évig – ki gondolta volna, hogy később még visszatér.

A szabadságharcot követően megtorpant a gyűjteménygyarapodás, az első nagyobb adag a Király Magyar Természettudományi Társulattól érkezett 1856-ban. A kiegyezés után – Pulszky Ferenc igazgatása alatt – elkezdődött a természeti gyűjtemények tematikus elkülönítése, a muzeológusok szakosodása az egyes tárakban megszaporodott mennyiségű anyag kezelhetősége érdekében. A múzeum minden korszakának volt egy-egy meghatározó vezetője, tudósa, akinek neve a természettudományokban kevésbé jártas emberek számára is ismerősen cseng. Herman Ottó volt ennek a korszaknak az egyik nagy egyénisége, aki 1877-ben útjára indította a Természetrajzi Füzetek című folyóiratot. Ekkoriban vált az Ásványtár mecénásává Semsey Andor, aki negyven éven át vásárolt az állami támogatást meghaladó összegben ásványokat és kőzeteket a világ minden részéről, és ajándékozta azokat a múzeumnak. Ez a puritán életvitelű ember számolatlanul adta az aranykoronát, hogy hozzanak neki az Európában felbukkanó legszebb ásványokból; volt olyan példány, amelyik birtokainak egyévi jövedelmébe került. Ugyancsak idekerült Kossuth Lajos négyezer lapos herbáriuma, az eredeti rekeszes szekrényekben – ezeket a magyar állam Kossuth fiaitól vásárolta meg 1894–95-ben.

A történeti anyag lassan kiszorította a Múzeum körútról az összes többit, elkezdett leválni az iparművészeti, a néprajzi és a természettudományi (amely maga is kinőtte a rendelkezésre álló teret); az előbbiek sorsa is fordulatokban gazdag volt, az utóbbi költözködése, helykeresése máig is tart. A Növénytár anyagai számára lakásokat béreltek, majd a századfordulót követően a Magyar Tudományos Akadémia épületében szorítottak számára helyet, igazgatását tekintve még mindig a Nemzeti Múzeum részeként. Az Állattárat 1926-ban költöztették ki a Múzeum körútról a Szentkirályi utcába, 1928-ban pedig abba a Baross utcai bérházba, ahol egy része – a főigazgatósággal együtt – ma is működik. A gyűjtemények ugyan többnyire elhagyták már, de a kiállítások továbbra is Múzeum körúton kaptak helyet.

A második világháború végén a Váchartyánra menekített növénytári kincsek megsemmisültek, a kevésbé értékes, Budapesten hagyott anyag megmenekült. Ezt 1951-ben a városligeti Vajdahunyad-várba, majd 1979-ben mai otthonába, a Könyves Kálmán körútra szállították. Eközben az Embertani Tár 1957 és 1999 között a Bajza utcai Feszty–Jókai-villát foglalta el.

A múzeum történetének legnagyobb veszteségét 1956-ban szenvedte el: október 24-én egy belövés megsemmisítette a páratlan Afrika-kiállítást, az Ásványtár és az Őslénytár egy részét, november 5-én pedig több tízezer madár, tojás, hal és kétéltű, valamint több százezer rovar esett egy gyújtóbomba áldozatául. Ha az épület ellenkező oldalát éri találat, akkor az OSZK gyűjteménye vagy a régiséganyag semmisül meg. Az Afrika-kiállítás nem sokkal azelőtt nyílt meg, revelációval hatott a közönségre, hiszen messze megelőzte korát a gigantikus szavannai diorámával, amelybe belefért elefánt, zebracsapat, antilopcsapat, mindez természetes környezetben, mozgást imitálva, nem pedig statikusan, vitrinbe állítva az állatokat. A tárlat rendkívül népszerű volt akkoriban, így a veszteség nemcsak a múzeumi szakembereket, hanem a közönséget is sokkolta. A különleges anyag pótlását nem lehetett pusztán pénzzel megoldani, kapcsolatrendszer és jártasság is kellett hozzá. Így rehabilitálták és reaktiválták a balatongyöröki kitelepítést követően a Helikon Kastélymú-zeumban segédkönyvtárosként dolgozó nagy vadászt, Széchenyi Zsigmondot. 1959-ben kapott puskát és csapatot, az 1964-es második expedícióra pedig felesége is elkísérte. (Vadászati szakkönyvtárát halála után, 1969-ben a Mezőgazdasági Minisztérium megvásárolta a múzeum számára.) Az ugyancsak megsemmisült, még Semsey Andor vásárolta ásványgyűjteményt számszerűen lehetett pótolni (hetvenezer példányról van szó), ám az egyedieket természetesen nem.

Az önálló otthon keresésének kérdése több mint egy évszázados; ötletekből sosem volt hiány. Szóba került lehetséges helyszínnek a Nemzeti Lovarda (ma Magyar Rádió) székháza, a Fővámpalota (ma Corvinus Egyetem), egy újonnan felállítandó épület a Vérmezőn, a Tabánban, a Városligetben vagy a Rókus kórház helyén. Néha évente születtek tervek, alaprajzok, ám egyik elképzelés sem valósult meg. A mai előtti utolsó a Budavári Palota „A” épülete volt, itt időszaki kiállításokat is rendezett a múzeum a rendszerváltást követően. Az elhatározás, hogy a múzeum a Ludovika épületébe költözzön, 1992-ben született meg, a kormányhatározat pedig 1994-ben, így elkezdődhetett az építkezés és a költözés.

Érdemes itt egy kis kitérőt tenni a katonai akadémia egykori épületének történetében. Az intézmény és az épület sorsa ugyanis hasonlatos a múzeuméhoz. A tisztképző alapításáról szóló törvénycikk már 1808-ban megszületett, az Orczy-parkbeli épület alapkövét József nádor 1830-ban tette le (az iskola egy darabig még Vácon működött), az épület 1836-ban elkészült, majd hosszú, évtizedes vita kezdődött arról, hogy melyik legyen az akadémia tanítási nyelve. )
) Mivel a palota üresen állt, ide lehetett menekíteni az árvíz elől a Nemzeti Múzeum kincseit, és – ahogy erről már volt szó – lényegében itt is működött a múzeum nyolc évig. A következő évtizedekben különböző egyetemek idetelepítését határozták el, ha már a császári udvar akadályozza a tisztképzés megindítását. Végül 1872-ben az első terv valósult meg, és itt, a Ludovíceum épületében létrejött a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia, több mint hat évtized késéssel. A tisztképző 1922-től rangját vesztette, főiskola lett – ez a világháborút lezáró egyezmények része volt. Végül 1945-ben megszűnt az intézmény. (Most pedig ismét a tisztképzés helyévé válna, de erről később.)

A második világháborút követően egy darabig még tisztképző, majd irattár, raktár, tornaterem, irodaház, végül a romlásnak indult épületben az ELTE Természettudományi Karának néhány tanszéke, Lovardájában pedig az Alfa mozi kapott helyet. Ez utóbbi 1992-ben leégett. A kormányhatározat és az átépítés után az első beköltöző az Ásványtár volt 1995-ben, mégpedig a főépület földszintjén. Majd a helyreállított Lovardában 1996-ban megnyílt az első állandó kiállítás. A főépület tetejét 1999-ben teljesen lecserélték, ezt követően a tetőtérben helyezték az Embertani Tár negyvenezer humán maradványát, valamint az Állattani Tárból a madár- és emlősgyűjteményt. Három évvel később elkezdődött a föld alatti térek építése, majd 2004-ben a főépület és a Lovarda között elkészültek a vendégforgalmi területek és az időszaki kiállítóterek. A bejárat modern kupolájában rögtön egy barázdás bálna lenyűgöző csontváza várja a betérőket (egy részén az 1956-os égés nyomait őrizve). Az állatot 1896-ban ejtették el az Atlanti-óceánban, 1900-ban Bécsből került a budapesti gyűjteménybe. (A csarnok alakját a csontvázhoz tervezték, ezért aszimmetrikus.) Az innen nyíló Kupolacsarnokban időszaki kiállítások láthatók, de helyet ad rendezvényeknek, múzeumpedagógiai programoknak is, a terem közepén pedig egy afrikai dioráma látható élő tóval, az afrikai mocsárvilág jellegzetes állatainak kitömött egyedeivel. A múzeum egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb része a szükségből született láb alatti Korallzátony, amely lényegében egy folyosó, melyet kreatív tartalommal töltöttek meg. A Ludovika felé vezető föld alatti átjáró szűk, alacsony tér, amelyet úgy kellett berendezni, hogy a látogatónak ne legyen bezártságérzete. A döntést és a kivitelezést segítette, hogy a múzeum hozzájutott egy becses korallgyűjteményhez. A vastag üveglapok alkotta padló alatt életszerűen imitált – élettelen – korallzátony húzódik, a halak eredeti példányokról levett minták alapján készültek, a korallok nagy része és a csigák eredetiek. A folyosó falain pedig tengeri akváriumok teszik teljessé a látványt, ezúttal élő állatokkal, az egyikben a népszerű Némó nyomában rajzfilm főhőseit ismerhetik fel a gyerekek.

Közben a főépület magasföldszintjét belakta – a korábban idekerült Ásványtár mellett – az Őslénytár és a Könyvtár, és 2006-tól működik az alagsorban a genetikai labor. Két szint (az első és második emelet) üres, miként a múzeum honlapján lévő fotógalériában láthatjuk, tégláig lebontottak mindent, előkészítve a továbbépítéshez, a még mindig más helyeken található gyűjtemények (a Baross utcai Állattár és a Könyves Kálmán körúti Növénytár) későbbi elhelyezéséhez. A gyűjteményi egységek neve a hagyományokat követi, ezeket immár kétszáz éve „táraknak” nevezik – tájékoztat a múzeumot 25 éve főigazgatóként vezető Matskási István. A felosztást tudományos alapon rendezték: Állattár, Ásvány- és Kőzettár, Embertani Tár, Növénytár, Őslénytani és Földtani Tár. Az állandó és időszaki kiállításokon szereplő gyűjteményrészek itt is töredékei a teljesnek, de a különbség az őrzött és a látható anyag között jóval nagyobb, mint például a művészeti gyűjtemények esetében. Közel tízmillió példányból (itt nem műtárgynak, hanem példánynak hívják) áll a gyűjtemény, és ma nagyjából tízezer példány tekinthető meg a kiállításokon. Ez hatalmas számnak tűnik, de csak a Hatlábúak birodalma című, novemberben zárt kiállításon tárlónként százával láthattunk bogarakat és pillangókat.

A múzeumban dolgozó hatvannál több muzeológus, szakmuzeológus egyben tudományos kutató is, nem rögzített, de elvárt teljesítmény tőlük évente átlagosan két tudományos publikáció, amely többnyire inkább angol nyelvű megjelenést jelent. Rendszeresen dolgoznak a tárakban hazai és külföldi vendégkutatók, az uniós programoknak köszönhetően évente negyven-ötven európai szakember érkezik, de a világ más részeiről is rendszeresen felkeresik a gyűjteményt. A múzeum munkatársai egyetemeken tanítanak, az intézmény a Szent István Egyetem kihelyezett Állattani Tanszékeként is működik, itt szereznek gyakorlatot az egyetemisták, kutatnak diplomamunkájukhoz, PhD-dolgozatukhoz.

Az érdeklődés nem véletlen, hiszen a múzeum igen gazdag holotípusokban, etalon példányokban. Holotípus bármely élőlény, amelyikről azt a fajt leírják. Amikor felfedeznek egy új fajt, a kutató leírja a jegyek alapján, elnevezi (tulajdonságáról vagy a lelet helyéről, a felfedező, gyűjtő, mecénás nevéről), egyben kijelöli az originális példányt. Ezekből természetesen egy van, a múzeum pedig ötvenezer ilyen példányt őriz, főleg rovarokat, kevesebb növényt, emlőst (például denevért).

A 19. században – egészen Trianonig – a Kárpát-medence jelentette a természetes gyűjtőterületet, de vásároltak európai gyűjteményeket, sőt olyan kollekciókat is, amelyek darabjai távolabbi területekről kerültek elő. A 20. század második felében viszont újra kinyílt a világ, a magyar tudósok olyan földrészekre, országokba jutottak el, ahol hasonló felkészültségű kutató még soha nem járt. Bármit is találtak, újdonságot jelentett. Ilyen volt Vietnam vagy Észak-Korea. A Magyar Tudományos Akadémia nem rendelkezett zoológiai kutatóintézettel, ezt a feladatot a Természettudományi Múzeum Állattára tökéletesen ellátta. Ennek köszönhetően a tár munkatársai – az Akadémia nemzetközi kapcsolatai révén – a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években részt vettek az úgynevezett kétoldalú devizamentes kutatócserékben. Nem minden terület szakemberei tudták kihasználni a lehetőséget, egy fizikus például kevesebb eséllyel talált felfedeznivalót arrafelé, ám a természettudósoknak, miként a néprajzosoknak valóságos aranybánya volt Ázsia. (Matskási István „bogarászként”, parazitológusként maga is részt vett gyűjtőkörutakon Indiában és Vietnamban.) Csak Mongóliába majdnem ötven expedíció jutott el, és még csak a konkurenciá-tól sem kellett tartani, hiszen ezekbe az országokba nyugati, amerikai kutatókat be sem engedtek. A helyzet azóta persze változott: Észak-Korea például bezárkózott, Dél-Korea pedig kinyílt, az ottani szakemberek pedig Magyarországra jönnek ismerkedni a saját faunájukkal és flórájukkal.

Ezek után a külső szemlélő számára felmerülhet a „restitúció” kérdése. Hogy ezek az országok mégsem követelik vissza a náluk gyűjtött példányokat, annak jogi és gyakorlati magyarázata is van. Ezek nem kicsempészett, „elhurcolt” anyagok, hanem kétoldalú, államközi szerződésekben rögzített expedíciók során összeszedett példányok, és magánpénz sosem játszott szerepet az expedíciók megszervezésében. Emellett a megkötött szerződésekben általában rögzítették is, hogy az elhozott anyagot Magyarországon dolgozzák fel – ott nem is volt felkészült kutató –, a feldolgozottból pedig egy meghatározott mennyiséget visszaküldenek.

A múzeum európai viszonylatban valahol az ötödik-tizedik helyen áll, persze nem mindegy, hogy a sokféleséget, az őrzött összes példány mennyiségét vagy a holotípusok számát vesszük figyelembe. Példányszám alapján a londoni, a párizsi, a leideni, a brüsszeli és a bécsi gyűjtemény bizonyára több darabbal rendelkezik, a skandináv, a német és a déli nemzetek hasonló múzeumai azonban utánunk következnek. A feldolgozottságot tekintve viszont kétségtelenül a legjobbak között vagyunk, és a hazai intézményben teljes a természettudományos paletta. Szentpéterváron például csak zoológiai múzeum van, de nincs botanikai anyag, másutt van zoológiai, botanikai, őslény- és ásványgyűjtemény, de embertanival csak kevés intézmény rendelkezik, főleg a budapestihez hasonló gazdagságban.

A hívószó egy természettudományi kiállítás esetében egyértelműen a „dinó” – erősít meg ebben a főigazgató. A múzeum közelmúltbeli történetének első megakiállítása a mongóliai dinoszauruszok bemutatója volt 1991-ben a Budavári Palota akkor még a Legújabbkori Történeti Múzeum által belakott A épületében. Két évvel később érkeztek ugyanide a japán „élő” dinoszauruszok. Mivel nem rendelkezünk pontos adatokkal arra nézve, hogy milyen színűek voltak az őslények, ezt a modellkészítők fantáziája szabta meg, de a dinók mozgása életszerűre és látványosra sikerült, nem volt véletlen a tárlat hallatlan népszerűsége. Egyébként akkoriban született meg a döntés, hogy a Legújabbkori Történeti Múzeum (korábban Munkásmozgalmi Múzeum) betagozódik a Magyar Nemzeti Múzeum megfelelő gyűjteményeibe, az épületet pedig a Ludwig Alapítvány anyaga kapja; a dinókiállítást felkereső négyszázezernél több látogató között voltak Ludwigék, akik ekkor nézték meg a majdani Ludwig Múzeum helyét. Már a Ludovika föld alatti terében kaptak helyet a 2004-ben a londoni Természettörténeti Múzeumból (Natural History Museum) érkező kínai „tollas” dinoszauruszok, de voltak itt 2007-ben argentin dinócsontvázak is egy világméretű turné részeként.

A másik hívószó a „múmia”, a közelmúltban ezeknek az igényeknek is eleget tudott tenni a múzeum, ugyanis 1995-ben a váci Fehérek templomában 265 természetesen mumifikálódott, 1731 és 1838 között elhunyt emberek maradványára leltek. A múzeum kutatói azonnal megkezdték a maradványok tisztítását, konzerválását és genetikai vizsgálatát, a nemcsak emberi részekből, hanem tárgyakból álló anyagból több gyűjteménybe (természetesen Vácra is) került. A Ludovikában 2006-ban állították ki, az anyag egyes csoportjai pedig azóta is járják a világot, Európa és az Egyesült Államok kiállítóhelyeit. Tizenhat váci múmia szerepelt tavaly tavasszal-nyáron a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum kiállításán is.

Tavaly két fontos tárlat is nyílt: márciusban az újrarendezett állandó kiállítás Sokszínű ÉLET – Felfedezőúton Magyarország tájain címmel a Lovarda galériáján, illetve novemberben az Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon című a Lovarda alsó szintjén. A múzeum 2009-ben és 2010-ben pályázott uniós támogatásra az állandó kiállítás megújításához, ennek eredménye két lépcsőben tárult a közönség elé. Az előbbi Magyarország élővilágát mutatja be történelmi és földrajzi keresztmetszetben számos interaktív alkalmazással, Noé bárkájával, mamutcsordával, Rudapithecus Hungaricusszal, a vértesszőlősi Samuval, a mai vízi, mezei, erdei és városi állatvilág kitömött vagy rekonstruált egyedeivel. A kisebbek elmélyülését érintőképernyős szemléltetőeszközök és játékok segítik. A másik kiállítás pedig magyar dinoszauruszokat mutat be, a Bakonydracót, a Hungarosaurust vagy az ugyancsak világszenzációt jelentő Ajkaceratopsz koponyarekonstruk-cióját.Külön jeggyel tekinthető meg a dinókert Csisztu Péter és Peredy Zoltán szobrászművészek dinórekonstrukcióival – ennek népszerűsége pontosan alátámasztja a fent említett „dinómítosz” tombolását napjainkban.

Tavaly megszületett a döntés az új Közszolgálati Egyetem megalapításáról, amely a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának összeolvasztásából jön létre. Az elsődleges szándék szerint mindez a Ludovika épületegyüttesében működne, ami természetesen nemcsak a jelenleg üresen lévő emeleteket, hanem a Természettudományi Múzeum által elfoglalt területeket is érintené. A kiemelt jelentőségű fővárosi beruházások megvalósításáért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs októberi tájékoztatója szerint a közigazgatási karnak már 2013-ban be kellene költöznie, ám a 2012-es év költségvetésében nem szerepel összeg a beruházásra. A kormánybiztos szerint a változás a múzeum kiállítóhelyeit (ezek elsősorban a Lovardában és a bejárati csarnokot összekötő folyosón, valamint a Lovarda udvarában található Kupolacsarnokban helyezkednek el) nem zavarná, ám érintheti a főépületben elhelyezett raktárakat és irodákat. Ez azt jelenti, hogy az alig öt éve odaköltöztetett anyagnak máris tovább kellene állnia. Matskási István szerint végső döntés egyedül az egyetem alapításáról született, a helyszín kijelölésére 2012 első negyedévének végéig várni kell. A kormánybiztos ígéretet tett, hogy a döntés a múzeum bevonásával fog megszületni. Minden igazgatónak, vezetőnek kétszáz éve az a cél lebegett a szeme előtt, hogy a teljes gyűjtemény és a kiállítások egyszer egy helyen legyenek, ez lenne az ideális gazdasági, szakmai és marketingszempontból is. A csomagolásról és a költözésről friss emlékekkel rendelkeznek a múzeum munkatársai, a Ludovikába három helyről hordták az anyagot: a Nemzeti Múzeum épületéből az ásvány-, kőzet- és őslénygyűjteményt, az Embertani Tár példányait a Bajza utcai Feszty–Jókai-villából, a Baross utcából pedig a madár- és emlősgyűjteményt, valamint a könyvtárat. Csak az Ásványtár utaztatása egy évet vett igénybe, nagy csapattal, más tárakból csatlakozó munkatársakkal. A csaknem százezer példányt egyenként kellett becsomagolni, elkészíteni a nyilvántartást, hogy a célállomáson pontosan lehessen tudni minden láda tartalmát. Az Őslénytár költöztetése valamivel rövidebb ideig tartott, a Könyvtáré pedig féléves munkát jelentett.

Gréczi Emőke cikke a MúzeumCafé legfrissebb, 27. számában jelent meg. A február-márciusi számban olvashatunk a Budapesten járt William Kentridge-ről, a komáromi és komárnói múzeumokról, a múzeumi digitalizáció hazai helyzetéről és még számos témáról. A folyóirat immár a nagyobb újságboltokban is hozzáférhető!

építészet, múzeum, budapest, múzeumcafé, ludovika, magyar természettudományi múzeum Icon_print

Hg_pasaret_szponzor_title
This is unbelievable!
OK

Hello!   mit szeretnél megosztani olvasóinkkal?

Foglald össze egy mondatban miről van szó. *

A közlésre szánt teljes anyag. *

Kép és egyéb dokumentum is tartozik az anyaghoz?
Add meg a linkjét! (GoogleDrive, Dropbox, FTP, stb.)

Név/Cégnév *

Maradjak
névtelen

Mail *

Telefonszám (csak számok)

HG user név, ha van.

Kérlek, írd be a képen látható 2 szót az alatta lévő mezőbe

Hello!   dolgozz velünk

Név *

Mail *

Telefonszám

Mit szeretnél nálunk csinálni?
Facebook
Twitter
Pinterest
YouTube
RSS

Ombrello Media.
Alkotás utca 53
MOM Park "C", 1123
Budapest, Hungary 

M: +36 30 297 2317