Negyvenmilliárd forintból építik újjá Frankfurt lebombázott középkori belvárosát. A helyiek öröme felhőtlen, az építészeké nem.
Újabb német városban kezdődik el a második világháborút követő újjáépítések revíziója. A barokk belvárosát lassan egy évtizede rekonstruáló Drezda után az európai pénzügyi központként számon tartott, felhőkarcolóiról is ismert Frankfurtban tették le a régi-új óváros alapkövét január 23-án. A 130 millió eurós (kb. 40 milliárd forint) DomRömer-projekt keretében, 7000 négyzetméteren állítják helyre a középkori eredetű utcaképet várhatóan 2016-ig. A körülbelül ötven házhelyre mindössze nyolc esetben épül vissza biztosan a háborút megelőzően ott állt épület pontos mása. Ennek ellenére, Drezdához hasonlóan, itt is hatalmas viták övezik a projektet, amelyre Budapestről is érdemes odafigyelni.
Frankfurt belvárosa 1949-ben
Frankfurt, csak úgy, mint Németország más nagyvárosai, alaposan megszenvedte a második világháborút. A szövetségesek 1943 októbere és 1944 márciusa között hat alkalommal is célzott légitámadásokat hajtottak végre a város ellen. A bombázásoknak köszönhetően a háború végére alig maradt állva ház a középkori eredetű óvárosban. Az egykori koronázó város mégsem járt azonban annyira rosszul, mint a Kelet-Németországhoz került Drezda, ahol a kilencvenes évekig prériként éktelenkedett az egykori belváros hűlt helye. Itt a belváros templomait és a néhány viszonylag épen megmaradt polgárházat helyreállították az ötvenes évek végére, a foghíjakat pedig idővel szép lassan kitöltötték. Radikálisabb beavatkozásra a hatvanas évek végén került sor. Frankfurt 1963-ban írt ki átfogó építészeti pályázatot az óváros újjáépítésére. Ezekből a tervekből fejlődött aztán ki az egykori tyúkpiac és a környező utcák és házak helyére építendő hatalmas, modern épület ötlete, a városi közműcégek egyesített székháza számára.
Ez volt az úgynevezett Technisches Rathaus, amely 1974-re készült el. Megépítése ellen, már a tervezés idején több ezer aláírást gyűjtöttek össze, és elfogadását az sem könnyebbítette meg, hogy a háború súlyos építészeti veszteségei ellenére öt, addig megmaradt polgárházat le kellett bontani az építkezés miatt. Az elkészült komplexum négy toronyból és az őket összekötő lepényépületekből állt, melyek a nagyrészt átjárható földszint központját, egy nyilvános belső udvart határoltak le. Az épület alatt mélygarázst alakítottak ki, és a metró egyik kijárata is ide került.
A ház körül nem csillapodtak az indulatok; akik már felépítésétől fogva lebontásáról álmodoztak, csak 2005-ig kellett várniuk. Ekkor írta ki a város az épület rehabilitációjára a pályázatot, ahol nem volt megkötés a ház megtartása. A beérkezett tervek nagy része lebontásával számolt. A KSP Jürgen Engel építésziroda nyertes pályázata a bontáson túl a középkori utcahálózatra emlékeztető beépítést irányzott elő. A város civil szervezetei azonban ennél tovább akartak menni. Az utcaszerkezetet pontosan a háború előtti mintájára szerették volna látni, minél több egykori ház rekonstrukciójával. 2006-ban ezért megalakult egy civileket tömörítő kezdeményezés, akik vállalták az óvárossal kapcsolatos történeti források és dokumentumok összegyűjtését, és egy ellenkoncepció kialakítását.
A frankfurti óváros érintett része, halvánnyal a Technisches Rathaus körvonalai
Nem sokkal később a városi önkormányzat úgy döntött, hogy ennek nyomán kell tovább folytatni a tervezést. Teljesen visszavásárolták a Technisches Rathaust, így minden akadály elhárult a bontás elől. 2009-ben a város megalapította a DomRömer GmbH-t, amely 100%-ban Frankfurt tulajdonában és felügyelete alatt áll. A projektcég feladata a területen zajló ingatlanfejlesztés teljes koordinációja. Ezzel párhuzamosan létrehoztak egy építészekből, művészettörténészekből és helytörténészekből álló tervezési tanácsadó testületet, hogy az építészeti minőséget is felügyelje valaki.
A KSP Jürgen Engel építésziroda 2005-ös, 1. díjas terve . Kép: KSP Jürgen Engel Architects
A Technisches Rathaus épülete körül kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy a 2010 áprilisában elindult bontást maga a főpolgármesternő, Petra Roth kezdte meg, egy munkagép kormánya mögött ülve. Az épület lerombolása 13 hónapot vett igénybe. Időközben a DomRömber GmhH kiírta az összes építészeti tervpályázatot a területre. Az irányzat szerint az 1945 előtti beépítést veszik mintának. A telkek és az utcák vonala pontosan egyezni fog az egykorival. A lebontott épület helyén, és a szomszédságában található régészeti kert felülépítése révén összesen több mint ötven házhely épül be. Ezek közül mindössze nyolc esetében írták elő kötelezően a korábban ott állt épület újraépítését, és további kilenc házhelyre vonatkozik a „rekonstrukció lehetséges” megjegyzés a szabályozási tervben. Természetesen ezek a városképben leghangsúlyosabban megjelenő házhelyek, azonban Drezdához viszonyítva a kortárs és az újraépített épületek aránya mintha pont fordított lenne.
A tervezett beépítés. Részletesen kirajzolva az újraépíteni kívánt házak
A többi házhely kapcsán lezajlott tervpályázatokra több mint 170 pályamű érkezett be, eredményt 2011 márciusában hirdettek. A pályázók között volt Hans Kollhoff is, akinek legismertebb épülete a berlini Potsdamer Platzon álló Kollhoff-toronyház. A zürichi ETH professzoráról már korábban is tudható volt, hogy nem idegenkedik elpusztult épületek újjáépítésétől; ő a berlini Bauakademie Friedrich Schinkel tervezte épületének újraépítésért lobbizó egyesület elnöke is egyúttal. Franfkurtban sem rejtette véka alá véleményét, amikor a szakmából érkezett kritikákra reagálva kijelentette, hogy „a Technisches Rathaus volt Disneyland, mivel a hely történetével egyáltalán nem törődött”.
A pályázatokat zömében berlini, frankfurti, drezdai és kölni építészirodák nyerték meg. Az új épületek terveinek többsége egyszerű formai kapcsolatot ápol a helyi építészeti hagyományokkal, de leginkább azokra a harmincas években emelt házakra hasonlítanak, amelyek alaprajzukban már magukban hordozzák a modern építészet vívmányait, de homlokzatukon még nem mondanak le teljesen a díszítésről. A házak kivitelezésére 2012 első felében fogják kiírni a pályázatokat. Az érdeklődés az ingatlanok megvásárlása iránt is igen nagy, tavalyi év szeptember végéig 350 jelentkezőt regisztráltak a lakásokra és üzlethelyiségekre. Válság ide vagy oda, úgy látszik: a terület kiváló elhelyezkedése és a német gazdaságba ereje nem fogja hagyni, hogy a 2016-os céldátum nagyon kitolódjon.
Hogy milyen lesz az új összkép, azt egyelőre papírmasé makettek alapján lehet csak elképzelni. A dóm és az óváros főterének számító Römer közötti terület rehabilitációját egyéb elemek is gazdagítják. A Frankfurt legkorábbi emlékének számító Karoling-kori romokat bemutató régészeti kertet is felülépítik, a Stadthaus am Markt elnevezésű multifunkcionális épülettel, amely a városi hivatalokon túl az emlékek egész éves bemutatását teszi lehetővé. A területtől pár utcányira pedig jelenleg is zajlik a Historisches Museum felújítása és bővítése. Megjegyzendő, hogy a bővítést itt is a hetvenes években épült múzeumi szárny lebontásával kezdték el, helyére kortárs formanyelvű épületet emelve.
Frankfurt óvárosa tehát nagyszabású átalakulásnak néz elébe. A hetvenes évek építészete Európa-szerte abban a korban jár, amikor már nem újdonság, de még nem is elég régi ahhoz, hogy építészettörténeti fontossága miatt műemlékké váljon. Ezzel együtt azt is be kell látni, hogy egy város közösségének, ha cselekvően és konstruktívan lép fel, joga lehet saját lakókörnyezetének építészeti minőségét befolyásolni, attól függetlenül, hogy ez azonos-e az építész szakma értékválasztásával – ami, mint látható, amúgy sem egységes. Hogy a világháborúban elpusztult épületek újjáépítésének egyre inkább hullámmá duzzadó tendenciája hova fog kifutni azt ma még nem lehet tudni, viszont várhatóan az ingatlanpiac azért a normalitás keretei között tudja majd tartani. Németországban a 20. század során elpusztult hatalmas mennyiségű építészeti emlékhez komoly nemzeti trauma is fűződik. Drezda és most már Berlin és Frankfurt nem véletlenül lettek ilyen típusú rekonstrukciók helyszínei. Akárhogy is ítéljük meg ezeket a rekonstrukciókat, egy fontos tanulság mindenképpen akad. Az a fajta mértéktartás és a precizitás, amelyet a németek tanúsítanak, és amely Drezdában talán kevéssé, de Berlinben és Frankfurtban mindenképpen érvényre fog jutni.
